Caliban interjú

Még mindig A38; aznap lehetőségem volt interjút készíteni mind a Calibannel, mind a Bleeding Through-val, most az Andyvel készült beszélgetésemet olvashatjátok, és többek között arra is fény derül, miért nem lett a Caliban frontemberéből pornósztár.

Szia! Hogy érzed magad Magyarországon, mi a véleményed Budapestről?
Andy: Szia! Ha jól emlékszem, másodszor vagyunk nálatok, legutóbb 4 éve a Biohazard előtt játszhattunk itt. Élveztem azt a bulit is, és azóta csak még szebb lett a város… Tetszik a hajó is, a turné során másodjára van alkalmunk állóhajón koncertezni. S habár nem volt időm Budapestet jobban megismerni, de… – körbenéz, fel s alá, jobbra és balra – kék az ég felettünk, csendes a folyó alattunk, gyönyörűen süt a Nap, szép épületek vesznek minket körbe, hehe!

Mit vársz az estétől? Előreláthatóan telt házas koncert lesz…
Andy: Igen, és ennek mi is nagyon örülünk, hiszen ez az első alkalom, hogy főzenekarként játszunk egy turnén. Remélem, hogy az emberek kellőképp megőrülnek majd a zenénkre, és hogy jól fognak szórakozni.

A „The Undying Darkness” címre hallgató legutóbbi lemez milyen visszajelzéseket kapott? Figyelembe vettétek a reakciókat az új lemez felvétele során?
Andy: A kritikák nagy részében jó visszhangra talált az album, szerencsére negatív véleménnyel nem is találkoztunk, bár meg kell hagyni, mi sem olvashattunk minden egyes kritikát, hehe! Talán ha 8-9 irományban olvashattunk nem túl elégedett véleményt, ettől függetlenül nem találkoztunk olyannal, ami nagyon lehordta volna a korongot, és ennek kifejezetten örülünk; szerencsére a közönség felől is kellemes visszajelzések érkeztek.

Melyik a kedvenc Caliban dalod, és miért? Melyik albumot tartod a legerősebbnek?
Andy: Hmmm… Talán a Nothing Is Forever. De igazán nem tudok kiemelni egy tételt sem, szeretem a dalaink nagy részét, de a Nothing Is Forever áll hozzám a legközelebb. Ha a kiadványainkat nézzük, akkor pedig a Shadow Hearts, bár ezt is nehéz eldöntenem, hehe. Tudod hogy van ez, mivel én írom a dalszövegeket, nehéz erről beszélnem. Közel áll hozzám mind az Opposite, mind az Undying Darkness… De a Splitjeinket is nagyon szeretem, ettől függetlenül nemsoká az új albumot fogom leginkább favorizálni, hehe.

Miért „The Awakening” a nemsoká megjelenő album címe? Milyen komolyabb előkészületei voltak a felvételnek?
Andy: Szerettünk volna valami igazán pozitívat alkotni; valamit, ami optimistán a jövőre tekint. A régebbi dolgaink mind sötétebb, és szomorúbb hangulattal rendelkeztek, úgy éreztük, elérkezett az ideje a változtatásnak, ez főleg a dalszövegek terén fog visszaköszönni, például eltervezett célok, gondolatok a jövőről, barátságok… Ha nem is minden dalban, de javarészükben ez a szellemiség fog érvényesülni. Szerintem ezt az optimista szemléletet logikusan tükrözi vissza a mind a lemezborító, mind a „The Awakening” cím is; esetünkben ez úgy értendő, mintha felébrednél egy rémálomból, és észrevennéd a tényleges környezetedet, valamint annak minden értékét.

Ezúttal kinek köszönhető az impozáns borító?
Andy: A zenekar egyik barátja, Borisnak hívják, nálunk is játszott egy kis ideig, és ő készítette az Opposite From Within borítóját is, gondolom ez látszik, hehe!

És mit várhatunk az új albumtól zenei téren? Ezúttal is készültök valami különlegességgel?
Andy: A „The Awakening” keményebb lesz, mint a legutóbbi kiadványaink, kicsit megközelítjük a gyökereinket; akiknek eddig mutattunk részleteket, mind a Shadow Heartsra hivatkoztak. Keményebb dalok születtek, néhol gyorsabbak is, helyenként hallhattok majd blastbeateket – közben a szájával utánozza a hangot és üti a lábát: papapapapapaaa -, és svéd metalra hajazó gitártémák várhatók, ahogyan azt megszokhattátok. Kevesebb tiszta vokál lesz, 4 dalban hallhatjuk majd Dennist, sokkal több lesz a morcos, ordító énektéma. Szerintem az Opposite-hez és az Undyinghoz mérten ez a legjobb lemezünk. Emeltük a billentyűjáték szerepét is, több effektet használtunk; hiszen a legutóbbi lemezen is csak 2 dalban használtuk ki ténylegesen az efféle megoldásokat, most pedig több, mint a dalok felénél alkalmaztuk. Kicsit más lesz a korong, mint azt a rajongók megszokhatták az utóbbi időben, de ezek is mi vagyunk.

Azt csiripelték a madarak, hogy ma este már hallhatunk új dalokat… Ez igaz, ugye?
Andy: Ez igaz, de egy új dalt hallhat tőlünk a publikum; az a probléma, hogy az új lemez felvételeit két nappal a turné kezdete előtt fejeztük be, így nem volt elegendő időnk összepróbálni az új dalokból többet. Az időhiány miatt megfogadtuk, hogy inkább csak egy dalra koncentrálunk 120%-kal, minthogy több dalra, de kisebb odafigyeléssel; és az sem elhanyagolható, hogy így az emberek még kíváncsiabbak lesznek a The Awakeningre, hiszen több titok marad lakat alatt, hehe! Egyébként ha a turné lepereg, eleinte nem szándékozunk két új dalnál többet játszani, hiszen ki kell várnunk, míg beérik a hallgatóságnál is a lemez.

Miért változtattátok meg a neveteket a kezdeti időszakban Never Againről Calibanre? Mi a véleményed a korai önmagatokról?
Andy: Mert szar volt, hehe! Igazából nem is tudom… Abban az időben új név után kerestünk, mert a hangzásunkon is változtatni szerettünk volna, ami sikerült is. Az első ötletünk a Morning Again volt, de rájöttünk, hogy olyan név kell, ami visszatükrözi a zenénket, a metal és a hardcore ötvözését.

Hát igen, a Never Again mai füllel úgy hat, mintha valami Backstreet Boys-szerű fiúbanda lennétek… (Andy is nevet) Szerinted voltak a legnagyobb hatással a Caliban zenei fejlődésére? Mi a véleményed a korai és a jelenlegi Calibanről?
Andy: Figyelj, nem is gondoltuk, hogy mi valaha ide eljutunk, és ez tényleg hihetetlen. Mi iskolai zenekarként kezdtük el, hogy zenélhessünk önmagunk szórakoztatására, aztán elkezdtük formálni a saját arculatunkat, és ez a folyamat hozzávetőleg 10 éve tart. Minden egyes lemezünkkel jobbak és erősebbek vagyunk, fejlődünk zenei tudás terén, az énekhangom is folyamatosan javul, jobb dalszövegeket tudok írni… Tudod, ez egy nagy kör, ahol mindannyian meghatározók vagyunk. Sosem tudnám a zenélést munkának tekinteni, ez egy megvalósult álom. Nem tudom, nálatok hogy működik, de nálunk az általános iskola végén beleírjuk egy emlékkönyvbe, hogy mik szeretnénk lenni. Én azt írtam oda 14 évesen: vagy pornósztár leszek, vagy énekes, hehe! De még nem kizárt hogy pornósztárként végzem… hehe!

Eddigi tapasztalataid alapján koncerten képesek vagytok megvédeni a zenétek erejét?
Andy: Szerintem élőben jobbak vagyunk, mint az albumainkon, persze lehet hogy a közönség nem így vélekedik erről. Nekünk mindenképp jó érzés koncertet adni, hiszen annak külön érzésvilága van; több energia és intenzitás szabadul fel, mint egy lemezen, és ezt azért értékeli a publikum is, hehe. Persze ez azon is múlik, hogy a zenekar egészséges legyen; én jelenleg beteg vagyok, fáj a torkom, de azért semmiképp sem adom fel, estére összeszedem magam, tegnaphoz képest jobban vagyok, és ez a lényeg.

A Heaven Shall Burnnel legendásan jó kapcsolatban vagytok. Minek köszönhető ez a bensőséges viszony köztetek, és mióta tart?
Andy: Ugyanakkor indultunk, ugyanonnan; a Lifeforce Recordsnál kezdtünk mindketten. 10 éve jelentek meg az első kiadványaink, temérdek közös koncertélmény és közös turné van a hátunk mögött, Németországban elég gyakran lebonyolítunk kisebb köröket, hosszabbakat azért nem vállalnánk be; tavaly voltunk egy 6 napos karácsonyi turnén, de még sosem voltunk közösen hetekig vagy hónapokig. Ez annak köszönhető, hogy mindenkinek van más tennivalója is, vagy munka, vagy az ember szívesebben tölti az időt a szeretteivel, érted. Az évek során összebarátkoztunk, és ez a mai napig meghatározó; Marconak van is egy side-projektje Alexszel és Mike-kal a Heaven Shall Burnből, ők hárman sülve-főve együtt vannak. Mondjuk a közös bulizásaink mindig érdekesek, mert mi mindig iszunk és tivornyázunk, a Heaven Shall Burn viszont a straight edge vonalat képviseli.

És mi a véleményed a legutóbbi korongjukról, a „Deaf To Our Prayers”-ről?
Andy: Szeretem, de meg kell hagyni, nem az én zeném. Én otthon nem hallgatok metalt, a nyugisabb zenéket szeretem, jazzt, igényes popzenét… a turné alatt így is hallok elég metalt, néha nem árt a változatosság, hehe!

Úgy tudom, nagy Depeche Mode-rajongó hírében állsz. Melyik a kedvenc albumod tőlük?
Andy: A korábbi kiadványaikat nagyon szeretem, az újabbakat is meghallgatom, de nem rajongom értük túlzottan. A kedvencem mindenképp a Violator.

Ha már a Violatornál tartunk, akkor Violent Revolution; a legutóbbi lemezen vendégszerepelt Mille Petroza is a Kreatorból. Honnan az ismeretség?
Andy: Millével már régóta jóban vagyunk, hiszen egy városban élünk, ismerjük egymást; egy kocsmába járunk mind, hehe!

A Split-Program-sorozatnak lesz folytatása?
Andy: Húú… Nem tudom. Tegnap is megkaptam ezt a kérdést, de akkor sem tudtam rá válaszolni. A második split tökéletes búcsú volt a LifeForce-nak, lehet hogy már kicsit meg is untuk, hehe! De tényleg nem tudom…

A tengerentúlon hogy alakul az elismertségetek? Labdába rúghattok odaát a Killswitch Engage és társai mellett?
Andy: A fő rajongóbázisunk természetesen Németországban van, de az Államokban is javul a helyzet, valahányszor újra odamegyünk, egyre többen fogadnak bennünket. A turné során Anglia is kellemes csalódás volt; amikor legutoljára arra jártunk, évekkel ezelőtt nem volt túl biztató a fogadtatás, most pedig megőrült mindenki, nem is tudtuk hirtelen hova tenni a dolgot, hiszen nem számítottunk semmi jóra, hehe! Angliában úgy működik a dolog, hogy ha nem vagy kellőképp meghirdetve, a kutya sem kíváncsi rád; most érkeztünk el oda, hogy már érdeklődnek irántunk, és ez jó. A legdurvább emlékeink azonban Japánból vannak, ők tényleg őrültek! Legutóbb két éve jártunk arra, remélem idén még lesz lehetőségünk meglátogatni őket, tényleg félelmetes bulikat adunk náluk. Ausztráliában nemrég voltunk először, városról-városra repültünk, nem láttunk semmi mást, csak hotelt, buszt, utakat… na meg egymást, hehe. De a közönség fantasztikus ott is, végigugrálták és mosholták az összes bulinkat, hehe! Gondolhatod…

Ha nem lenne Caliban, mit csinálnál? Gondolom pornófilmeket rendeznél (felnevettünk mindketten).
Andy: Igen, csak legyen sok szép lány, hehe! Szerintem csinálnék egy kis klubot, és mindenen a fenntartásába fektetném. Az egyik barátommal ez a közös álmunk, ha lesz rá elég pénzünk, meg is valósítjuk. Vagy csak… meghalunk, hehe.

Mit üzensz a NuSkull olvasóinak?
Andy: Köszönjük hogy Calibant hallgattok, remélem eljöttök az esti bulira és jól fogtok szórakozni! Az új album május 25-én kerül a boltokba The Awakening címmel, már nem kell sokat aludni hozzá. Köszönöm a beszélgetést, és vigyázzatok magatokra!

Az interjúlehetőségért köszönet mind a BPRNR, mind a CLS Records segítségéért!