White Arms of Athena – Astrodrama

Szerencsére ez a végletes példa korántsem tekinthető általánosnak, mindazonáltal ha visszaemlékszünk az európai metalkiadók 3–4 évvel ezelőtti gyakorlatára, amikor a Metal Blade, a Nuclear Blast, majd a Lifeforce boldog-boldogtalannak lemezszerződést kínált, ha kellő eladhatósági mércét láttak az adott zenekarban akár a metalcore, akár a deathcore felségterületén, nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen bandáknak csak igen csekély része tud igazán benne maradni a véráramban. Egyfelől vagy feloszlanak (Left To Vanish), vagy elfelejtődnek és helyi szinten lavíroznak (Hackneyed), vagy csak meg nem értetté válnak azért, mert többet akartak, és zsákutcára leltek (Machinemade God). És épp ezért féltem borzasztóan a White Arms of Athena legénységét, mert bármennyire is ígéretesek, a jelenben számukra csak egyetlen ítéleti lehetőség létezik.

Ez pedig nem más, mint a Between The Buried And Me-vel való összehasonlítás, amiből látatlanul is tudjuk, hogy csak vesztesen lehet kijönni: a kérdés mindössze annyi, hogy a Prosthetic Records új igazolása mivel érdemelheti ki mégis a hallgatóság figyelmét. Ugyanis a BTBAM-lemezek visszatérő producerével, Jamie Kinggel rögzített anyag a megszólalás tekintetében tökéletesen hozza mindazt az erőteljes és színes összképet, amire a mellesleg módfelett képzett (és épp ezért féltett) srácok az Astrodrama koncepcióján belül létrehoztak. Mert a keleti filozófiára alapozott mindenség-koncepció zeneileg annak biztosít terepet, hogy egy alapvetően technikás és progresszív metalközegben olykor jazzes és keleties betétek is szerepet kaphassanak a temérdeknyi váltás és szóló között, mellett és azzal párhuzamosan. A további kapaszkodókat ennek tükrében persze a Cynic érzelmessége, valamint az Animals As Leaders gyönyörűsége biztosítja, hiszen ezzel tudjuk a leginkább megfogni az Astrodrama utaztató érzetének magvát. Márpedig egy ilyen impozáns névsor maga után vonja az anyag minőségi kvalitását is, mindazonáltal végig olyan érzésünk lesz a lemez hallgatása során, hogy a meglévő összkép minden fogósságával és kellemes kicsengésével is csak a lehetőségét adja annak, hogy itt valami nagyon jó dolog alakulhasson ki, ahelyett, hogy már most piedesztálra emelhetnénk őket. Ez pedig azért is érdekes, mert a banda országos cimborájával, a kiadótárs Last Chance To Reasonnel szemben ez kvázi-hátrány is lehet jelenleg, hiszen számottevően új(abbnak tűnő) arculattal nem igazán számolhatunk az ’Athena bemutatkozó lemezén: ugyan vannak nyomai annak, hogy később ebből létrejöhet egy olyan elrugaszkodás, ami valóban az elsőligás bandák körébe röpíti a tagságot, az Astrodrama egyelőre csak az érdekes, mintsem az értékes kategóriát gyarapítja az idei megjelenések mustrájában. Külön érdemes kitérni arra, hogy a négy szerkezeti egységben milyen ívet írnak le az egyes zenei hatások: a Conception hangulatkeltése, valamint az Esoteric Allusions Cynic-függő slágermontázsát az intermezzóval tarkított epikus zárás teljesíti ki, hiszen amíg a harmadik szerkezeti egység, az Implementing Geomancy a zenei szépség elemeivel játszik egy többnyire jazzes, jammelős örömzenei közegben (az instrumentális In The Encephalon a lemez egyik legjobb pillanata), addig a Blueprints for a Time Machine a címével arányosan biztosítja, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra, ugyanis itt, elsősorban a címadóban kerekedik ki leginkább az, amilyen ösvény a banda előtt állhat. A dallamos énekek hangsúlya (amelyek korábban is megnyilvánulnak, de nem ilyen fogósan), a csínján és visszafogottabban adagolt death metalos riffek (amik épp annyira technikásak, amennyire nem fogósak, épp úgy, mint a BTBAM hangkeresése során), a szólók és az epikus kiállások valóban erőteljes egységet alkotnak, a blastekről és a látszat-djent tördelésekről nem is beszélve.

Kár, hogy a koncepció milyensége egy kicsit nagy falatnak bizonyult, ugyanis az Astrodrama valahogy épp az utolsó dalaira lesz igazán élvezhető és szerethető annyira, hogy az ember hallgatni is akarja azt. Mert hát lássuk be: a White Arms of Athena minden erénye mellett is többnyire csak annyira képes, hogy kedvet csináljon a The Great Misdirect újbóli elővételéhez, ám épp ez az, amit el lehetett volna kerülni azzal, ha a srácokra még nem figyel fel egy kiadó sem. Ugyanis az Astrodramában, ahogy a bandában is, hatalmas potenciál lehet a jövőre nézve, és ki tudja: az East of the Wall oldalán hamarosan elinduló tengerentúli turné biztos jó hatással lesz a srácok szabadságérzetére, és ha ez így van, a következő anyag a fiatal progresszív metalzenekarok egyik újkori irányadója lehet majd. Egyelőre azonban nem több a White Arms of Athena, mint egy olyan kismadár, akit azelőtt vettek volna ki a fészkéből, mielőtt megtanulhatott volna repülni.

6,5/10.