2011. július 13.
2005, Rochester: öt fiatal fazon zenekart alapít Polar Bear Club néven. Egyikük se akkor kezdte, de nagyrészt ismeretlen, felfedezetlen arcok voltak azidőtájt: Jimmy Stadt akkoriban egy Tamiroff nevű emo bandában, előzőleg pedig a Disasterben és a What Stops Us?-ban énekelt; Kevin Mahoney korábban a Trustkill rockbandájában, a Roses Are Redben basszusgitározott, illetve tag volt a Disasterben is, mielőtt gitárra váltott volna a PBC kedvéért; Chris Browne is játszott a Tamiroffban, illetve a mostani Soul Control énekes előző bandájában, az Achillesben dobolt, és ő is gitárra cserélte a hangszerét; Josh Dillon szintén az Achillesben játszott, ő volt a basszusgitáros (ketten Chrisszel valószínűleg a Breaking Complex nevű helyi screamo zenekarban kezdtek); Bob O’Neil pedig az Another Breath dobosa volt. A nevüket a Silent Majority nevű LIHC (Long Island Hardcore) zenekar egyik dalától kölcsönző társaság ezzel a felállással rögtön ki is adott egy ötdalos demót, melyen már felismeretőek voltak hatásaik: Saves the Day, Small Brown Bike, Hot Water Music, Lifetime. A tagság azonban nem bizonyult túl stabilnak, hiszen 2006-ig három csere is volt: Kevin Mahoney otthagyta a bandát, hogy aztán 2007-ben részt vegyen a Heavy Hearted megalapításában, 2008-ban pedig belépjen Hit the Lights nevű pop-punk csapatba – helyére Nate Morris került a Marathonból; O’ Neilt szintén egy Marathon tag, a korábban a Spark Lights the Frictionben is játszó Emmett Menke váltotta, Josh Dillon helyett 2006-tól pedig Greg Odom bőgőzött, akivel Jimmy már zenélt együtt a What Stops Us? demóján 2004-ben.
A demo viszonylag sikeres volt, fel is keltette a Triple Attack/Luchador kiadó érdeklődését, akik lecsaptak a bandára, így 2006 májusában náluk jelent meg a debütáló EP, a The Redder, the Better. A kiadvány még kissé különbözik a banda későbbi lemezeitől, ugyanis ekkor épp kvartettként tevékenykedtek Mahoney kilépése és Morris bekerülése közt (illetve már megvolt az új basszer, de még O’Neil dobolt), ennek ellenére az ötdalos korong dalai máig felbukkannak a setlisteken. A lemez producere az a John Naclerio volt, aki dolgozott előzőleg a Day at the Fairrel, a Marathonnal, a Senses Faillel, illetve a BEDlight for BlueEYES-zal is, így egyáltalán nem volt idegen számára a Polar Bear Club zenéje, együttműködésük pedig igen eredményes volt: az EP-t mindenki imádta, a Punknews pl. csak azért nem adott neki maximális pontot, mert túlságosan vágyódott a szerkesztő a korong végén egy nagylemezre, Rate Your Music-on illetve Sputnikmusic-on pedig jelenleg is ez a zenekar legnagyobb átlagos pontszámmal bíró kiadványa. A lemezkiadási jogokat azóta megvette a Bridge Nine, és 2009 augusztusa óta eltérő borítóval bakeliten is kapható az EP. A nagy áttörést viszont még ez az öt dal sem hozta meg, és a nagyobb kiadók helyett csupán a Red Leader szerződtette őket, így náluk jelent meg 2008 márciusában a Sometimes Things Just Disappear – az album címe idézet egy Taco Bell eladótól, aki ingyen megvendégelte a zenekart, és ezt a négy szót fűzte hozzá magyarázatként. A srácok ismét John Naclerióval dolgoztak, illetve ez az első kiadványuk, aminek a borítóját az azóta állandó segítőjükké avanzsáló Richard Minino tervezte. Mivel két tagcsere is a debütáló EP után történt, így először ezen az albumon hallhatjuk a két ex-Marathon tag, Nate Morris és Emmett Menke játékát – persze nem csak nekik köszönhető, de az album hatalmas siker lett köszönhetően az interneten terjedő véleményeknek, a pozitív kritikáknak, illetve a folyamatos koncertezésnek olyan zenekarokkal, mint az A Wilhelm Scream, a Gaslight Anthem vagy épp a Crime in Stereo. Az albumot újabb bakelitkiadás a Bridge Nine részéről, illetve újabb tagcsere követte (ez már-már hagyomány náluk): a STJD dalaiban hallhattuk utoljára Greg Odom basszusjátékát és háttérvokáljait, a zenész helyére Erik Michael „Goose” Henning került, aki korábban szintén a rochesteri színtéren mozgott olyan bandákban, mint a Merrimac.
2009 hozta meg a nagy bejelentést: a Bridge Nine kiadó feje, Chris Wrenn hírlevélben tette közzé nyilatkozatát, miszerint a cég szerződtette a Polar Bear Clubot, és az új lemezük már náluk jelenik meg – májusban kiderült, hogy még abban az évben. Az albumot egy lemezfelvezető 7” EP előzte meg július végén, a Summer of George (a cím Seinfeld-utalás), melyen két, később az albumon is helyet kapó dal mellett egy exkluzív nóta, a Dead Men is szerepelt. Amellett, hogy ezen már Goose bőgőzött, volt még egy hangsúlyos különbség is: a producer Matt Bayles lett, aki a zenekar állítása szerint teljesen más módszerekkel dolgozott, mint Naclerio. Bayles a ’90-es évek második fele óta olyan lemezeken dolgozott, mint az American Nervoso, az Oceanic, vagy épp a Remission és a Leviathan, így nem kis szó, hogy Stadték vele dolgozhattak – természetesen a szeptemberben megjelenő Chasing Hamburgon is ő vezényelt. Az album folytatta elődei sikertörténetét, és igen pozitív kritikákat zsebelt be, a zenekar pedig folytatta a kemény munkát, és a folyamatos koncertezés közben két klipet is sikerült leforgatniuk: a Light of Local Eyes még koncertfelvételekből lett összevágva, a Living Saints videója viszont már önálló produkció volt. A 2010-es év még több turnét hozott a zenekar számára (eljutottak Magyarországra is, az Azfeszten léptek fel), de így is kiadtak két dalt: az egyik egy b-oldalas remix volt a nagylemezről, a Drifting Thinget szabta át a Team Goldie (kapott is egy 500 darabra limitált 7″ kiadást), a másik pedig egy feldolgozás volt (Better Off Dead), mellyel a Germs of Perfection nevű Bad Religion tribute albumhoz járultak hozzá. Még ősszel nekiláttak az új album megírásának, és az idei év első felében bejelentésre került az új album neve és megjelenése: a Clash Battle Guilt Pride szeptember 13-án fog megjelenni szintén a Bridge Nine gondozásában. Sajnos a lemez megírása és feldobolás után Emmett Menke bejelentette, hogy kilép az együttesből, így a július 26-án Budapestre is eljutó EU-turnéra már a Fireworks-ös Tymm kísérte el őket, a végleges pótlásról pedig az a Tyler Mahurin fog gondoskodni, aki 2006-tól öt éven át az A Static Lullabyban dobolt. A harmadik nagylemezt a Chasing’-hez hasonlóan megelőzi egy felvezető 7” EP, az augusztus 9-én megjelenő The View. The Life, melyről a zenekar július 12-én közzétette az első dalt, a Screams in Caves-et. (Jávorkúti Ádám)
