2024. december 19.
Ismét egy olyan hír érkezett, ami miatt nem lehetünk elég büszkék a hazai színtér egyik képviselőjére: Bogyó Ádám a.k.a. Lord BZB, vagyis a mosonmagyaróvári Beerzebub maszkos frontembere a saját közösségi profiljain jelentette be, hogy jövő nyáron egy európai turné erejéig felveszi a mikit a Los Angeles-i rap metalos Downset élén.
Bogyónak ezzel így lényegében egy álma válik valóra, hiszen a ’89-ben alakult nyugati parti banda volt az egyik mozgatórugója annak, hogy 2018-ban életre hívta a Beerzebubot, és a két évvel ezelőtti A szavak ereje EP-vel beírják magukat a magyar underground történelemkönyvébe. A két lábon járó rímágyú két német fesztiválon már mindenképp fellép az amerikaiakkal, az egyik a Reload, a másik pedig a Summer Breeze, amiken olyan zenekarokkal együtt fognak döngölni, mint a Machine Head, a Gojira, az I Prevail vagy az August Burns Red.
Azt nem tudni pontosan, hogy a Downset jelenlegi énekese, a tavaly csatlakozott Neil Roemer miért tölti kispadon ezeket a fellépéseket, bízzunk benne, hogy semmi komolyról nincs szó. És természetesen addig is örüljünk Bogyónak, akinek ez hatalmas lehetőség, hogy megmutassa honnan jön, mire képes és meddig hajlandó elmenni az álmaiért!