A White Ward jövőre végre útnak indulhat Ukrajnából, hazai koncert is lesz

Kevés pechesebb zenekar van az ukrán White Wardnál: a jazzes elemekkel tarkított poszt-black-banda először és utoljára 2019-ben koncertezett Magyarországon, az aurórás bulijuk pedig olyan sokaknál betalált, hogy a zenekar rögtön újult erővel vágott volna neki Európának a következő évben – beleértve minket két egymást követő napon is(!) -, ha nem szólt volna közbe a covid. Aztán a világjárvány elvonultával 2022-ben és ’23-ban újra megpróbálták meghódítani az öreg kontinenst, de akkor meg az oroszok döntöttek úgy, hogy „felszabadító békemisszióra” indulnak az országukban, így a fiúk megint nem tudták elhagyni a hazájukat.

Bár Putyin „nácitlanítása” még mindig tart Ukrajnában, a White Ward végre kilobbizta az ország kulturális intézményével karöltve, hogy mehessenek koncertezni, így több se kellett, jövőre be is veszik Európát a Hellfesttől kezdve (ahol a Thy Catafalque-kal játszanak egy színpadon) a Brutal Assaulton át a lehető legtöbb klubig, köztük a mi A38 hajónkat is, mégpedig június 14-én. A banda ráadásul már egy új felállással látogat meg minket, ugyanis közel tíz év után elköszönt az énekes-basszer Andrij Pecsatkin, akinek a helyét Olekszandr Bretman veszi át, a Guerilla Noir énekese.

Előzenekarról és jegyekről egyelőre nincs hír, viszont ha visszajelölöd az eseményt, valószínűleg hamarosan mindenről lehull a lepel.