Két percen keresztül dörzsöl sót a sebbe a God Complex visszatérő monstruma

A brit God Complex elég érdekes pályafutást tud maga mögött: 2018-ban robbantak be először, és ezt a szót nyugodtan lehet konkrétan venni, ugyanis a fiatal srácok kíméletlen, nyers metalos hardcore-ja pontosan olyan erőt képviselt, amire akkor a szigetország északnyugati szegletének elengedhetetlen szüksége volt. A zenekar két szinglit követően kiadott egy EP-t, amit aztán 2021-ben az első, és már akkor tudvalevően utolsó nagylemezük követett, a To Decay in a Deathless World. Szomorú sztori ez, főleg mivel az anyag b*sz, mint egy bekapcsolva hagyott sarokcsiszoló, a fiúkat pedig olyan, akkoriban (meg most is) menő underground bandák kísérték utolsó útjukra, mint a Loathe, a Static Dress és a Creak.

Három évet ugrunk előre az időben, és a God Complex új szinglit droppolt a Salt and Ash képében, illetve bejelentette hogy a jelenleg egyik leginkább pörgő kiadónál, a SharpTone-nál (Better Lovers, August Burns Red, Make Them Suffer stb.) találtak új otthonra. Emellett még két új taggal is bővült a társaság, és nagy valószínűséggel az új kiadó majd friss zene készítésére is ösztökéli a csapatot. Ha pedig már mindent szó szerint veszünk ebben a cikkben, akkor simán mondhatjuk, hogy a banda ott veszi fel a fonalat, ahol letette, ugyanis az új dal pont azzal a melódiával indul, amivel három éve a Worthy Host lezárta az eddigi egyetlen lemezüket:

Meg akartuk mutatni, hogy bizonyos értelemben pontosan ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, és hogy az új dalok kapcsolódnak az előzőekhez. Fontos volt, hogy tiszteletben tartsuk a korábbi munkásságunkat, de megmutassuk, hogy nem elégszünk meg a babérjainkon való megpihenéssel és a régi dolgok újragondolásával, ezért a dal rögtön abszolút káoszba torkollik. A Salt and Ash cím a végpontot idézi, azt az ürességet, ami akkor marad hátra, amikor minden elpusztult.