Egy német cég levédette a „blegh” szót, a metalcore-rajongók hőzöngenek

Nincs metalcore blegh nélkül

– tartja a mondás, amit most találtam ki. Viccet félretéve: a köpésre emlékeztető, nyomatékosító hang szinte már összeforrt az évek során a metalcore intézményével, több frontember és énekes is előszeretettel illeszti be egy-egy breakdown elé (vagy bele a közepébe), ezzel is fokozva a katarzisra való esélyt.

A napokban egy bristoli székhelyű, független ruházati cég, a Death Sentence rakta ki az Instagramjára, hogy az Etsy nevű online piactérről el lett távolítva az összes „blegh” feliratú holmijuk, mégpedig azért, mert egy bizonyos blegh.de nevű oldal (akik a weboldaluk alapján szintén „blegh” feliratos mindent IS árulnak) levédette a szót, és ennek okán kizárólagos felhasználói annak minimum 2033 novemberéig. A hozzászólások közt egyébként megjelent több másik független ruházati cég is, akiknek szintén eltűntek a kifejezéssel kapcsolatos cuccaik az online árutérből.

A szituáció annyira elharapózott, hogy még Sam Carter, az Architects főnöke – akiről úgy tartják, hogy a feltalálója a hangnak – is közbeszólt, és tömör, de hatásos véleményét fejtette ki az üggyel kapcsolatban:

A blegh az embereké!

Való igaz, necces dolog ez, amikor valaki levédet egy semmit se jelentő szót. Azt nem tudni, hogy mi lesz mostantól azokkal a bandákkal, akik használni merészelik a kurjantást, de az már most látszik, hogy sokan vendettát fogadtak, és a német cég ellehetetlenítésére esküdtek fel. Mondjuk a németek szívósságát ismerjük, ha háborúra kerül sor…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@death.sentence.uk által megosztott bejegyzés