2011. július 15.
Egészen fiatal korban kezdődött a Fall of Troy története: Thomas Erak első gimnáziumi évének végén (avagy kb. 16 évesen) alapította meg a Tribune nevű bandát Mulkiteoban, amellyel egy igen szép zenei karrier vette kezdetét. Ugyan a zenekar nem jutott tovább egy EP-nél, és 2002 közepén fel is oszlott, de Erak és egyik zenésztársa, Mike Munroe nem csüggedtek – villámgyorsan megalapították a 30 Years Wart. Ehhez kerestek ritmusszekciót, mikor megismerkedtek Andrew Forsman dobossal és Tim Ward basszusgitárossal, és mikor összeállt a négy srác, pár próba után egyből össze is dobtak két EP-t: a Martyrs Among the Casualtieson még hallani Munroe játékát, a Live at the Paradox c. bootlegen viszont már csak a legendás trió játszott együtt, Mike pedig az újabb stúdiózás előtt iskolai elfoglaltságai miatt kilépett. Így viszont a srácok újra felcsapták a törikönyvet, és megint addig próbálgatták a véletlenszerű mutogatást, amíg olyan névre nem böktek rá, ami tetszett nekik – így született meg a Fall of Troy.
A fiúk nem arról híresek, hogy sokat szaroznának, ezért úgy döntöttek, hogy 2003 májusában ellátogatnak Seattle egyik stúdiójába, és bepótolják az elmaradt stúdiózást – csaképp egy nagylemezt vesznek fel. Természetesen nekik sem csettintésre ment a dalírás, így az elkészült dalcsokor fő részét a korábban 30 Years Warként megírt dalok képezték: az első EP-ről csak a Reassurance Rests in the Sea, a bootleg dalai közül viszont egy kivétellel az összes újra rögzítésre került. A self-titled debütlemezen így végül csupán öt új dal kapott helyet, de ezek és a régiek együtt olyan jók lettek, hogy a Lujo Records úgy döntött, kiadja az egy hét alatt, tizenhét éves srácok által felvett albumot – ez novemberben meg is történt. A banda már ekkor sem állt hadilábon az utalásokkal: a Last March of the Ents természetesen a Gyűrűk Urára kacsint ki, míg a The Adventures of Allan Gordon egy Iceberg Hermit nevű könyvre utal. Gyakorlatilag amint kiadásra került az anyag, a srácok újra elkezdtek dalokat írni, de a Ghostship címre hallgató, négydalos és majd’ huszonnégy perces EP nem kellett a Lujonak, így „ők adták ki”, és az interneten terjesztették.
2005-ben aztán jött a várva várt felkérés: megkereste őket egy viszonylag neves kiadó, a Ray Cappo által jegyzett Equal Vision, hogy küldjenek nekik két új dalt. A Tom Waits és a Laces Out, Dan! pedig megtették hatásukat, és a trió márciusban már szerződéssel a zsebében stúdiózott, augusztusban pedig meg is jelent a Doppelgänger – az albumon ismét helyet kapott a Mouths Like Sidewinder Missiles és az F.C.P.R.E.M.I.X., melyek még a 30 Years War időszakban születtek, illetve a self-titled albumról még a Whacko Jacko Steals the Elephant Man’s Bones és az I Just Got This Symphony Goin’ is új rögzítést, illetve végleges formát kapott (a Ghostship EP-ről a Macaulay McCulkin került az albumra), sőt, 2006-ban az egész albumot újra kiadta az Equal Vision. Ahogy az a dalcímekből is kitűnik, újabb popkulturális utaláshegyet kaptunk: a Whacko’ egy Michael Jackson videoklipre utal címével, a You Got a Death Wish, Johnny Truant? és a The Hol[]y Tape a House of Leaves c. könyből idéztek címeikkel, a Tom Waits visszaadta a kölcsönt Tom Waitsnek, akinek van egy Fall of Troy c. dala, a Laces Out, Dan! pedig mindenki kedvencéből, az első Ace Ventura filmből idéz. Első számbeli sikereiket is ez a lemez hozta meg, hiszen felkerültek a Billboard US Indie és US Heart listáira, a F.C.P.R.E.M.I.X. pedig bekerült több konzoljátékba, pl. a 2007-es Guitar Heróba is.
A lemezt elég erőteljesen megturnéztatták a fiúk, ezzel tovább növelve saját hírüket: akik látták, az At the Drive-Inhez hasonlították a három srác színpadi mozgását, élükön Thomas Erakkal, aki egyedüli gitárosként és énekesként egyszerre játszotta le az évtized néhány legjobb témáját, és kiabált/énekelt (utóbbiba Ward azért besegített már lemezen is). A koncertezést egészen 2006 végéig folytatták (közben Thomasnak volt egy The Hills Have Eyes nevű zenekarban is érdekeltsége, mivel 2005 végén ő lett az énekesük, de egy tavaszi demón túl nem jutottak), amikor is újra eljött a stúdiózás ideje: Barrett Jones (Nirvana, Foo Fighters, I Am the Avalanche) helyett azonban egy még nevesebb producer, Matt Bayles (Isis, Mastodon, Botch) segédletével. A banda a Manipulatoron direkt egy könnyedebb, poposabb irányba ment el, amit ugyan a rajongók nehezen toleráltak, de továbbra is jó kritikákat kaptak, illetve még számottevőbb eladásokat produkáltak. Az albumon háttérvokálozott, illetve billentyűzött Nouela Johnston a People Eating People-ből és a Mon Frere-ből, ebből és a félrenyomott bookletből indult a pletyka, hogy Erak még billentyűzött is, de ez később falsnak bizonyult. A lemez megjelenése után fél évvel Tim Ward úgy döntött, hogy a stressz miatt nem folytatja a zenekarral – pótlását Frank Ene oldotta meg az Of Stalwart Fads nevű bandából, így már vele indultak turnézni a Foxy Shazam és a Tera Melos oldalán.
2008 novemberéig kellett várni egy újabb kiadványra, igaz, ez nagyrészt ismét újrakiadott illetve átdolgozott dalokból állt: a Phantom on the Horizon EP a korábban kiadó nélkül „megjelentetett” Ghostship EP dalait formálta véglegessé, hogy végre fizikai formátumként is megjelenhessen az akkor négyéves kiadvány. A Ghostship demók anno a Ghostship nevű, hatrészes dalnak csak az első, negyedik és ötödik részét mutatták meg, de a Phantom’-on megismerhette a nagyközönség a második és a harmadik tételt is (a hatodikból lett anno a Semi-Fiction a Manipulatoron. 2009-ben érkezett meg az újabb album, és ismét más (és ismét az előzőnél is legendásabb) producerrel dolgoztak, ezúttal Terry Date (Deftones, Pantera, Soundgarden, Incubus, Unearth) tisztelte meg őket segítő kezeivel: az In The Unlikely Event azonban így sem nőtt fel az elvárásokhoz, pedig felbukkant rajta Rody Walker (Protest the Hero) és Ryann Donnelly (Schoolyard Heroes) is. Talán a lemez kudarca, talán más vezetett a bejelentéshez, de 2010. feburár 26-án közölték, hogy a turné végén feloszlanak, és be is tartották ígéretüket, amit azóta se követett újjáalakulás, vagy koncert. Erak új zenekart alapított Just Like Vinyl néven, Forsman átvette Thomas helyét a Monday Mornings nevű indie folk banda dobcucca mögött, Tim Ward különböző művésznevek alatt demózgat, Frank Ene pedig új bandába kezdett Chineke néven, ahol gitározik és énekel – és hamarosan nagylemezt ad ki. Utolsó kiadványuk egy koncert DVD lett, amely 2011 februárjában, egy évvel feloszlásuk után jelent meg, és Live at the Glasshouse néven örökítette meg az évtized egyik legjobb és legkülönlegesebb zenekarának egy koncertjét. (Jávorkúti Ádám)
