2011. szeptember 26.
Nehéz igazán szavakba önteni, hogy összességében a generál pop-punk társadalom zenei látképe milyen módon színeződött a ma ismert műfaj leágazódásaiba, s miképpen alakult az a bizonyos – néhány műfajtól a mainstream lehetőség miatt kissé inverz – forgatókönyv, amely lehetővé tette a műfaj széles körben való elterjedését néhány egyéb műfaji panel behozatalának függvényében. Az mindenképpen bizonyos, hogy a ’90-es évek átütő erejű innovációja – gondoljunk csak a blink-182 által teremtett Dude Ranch, illetve a hullámindító Enema of the State vonalra – a dallamos és a skate punk mellett kellően nagy teret tudott kapni a kiteljesedéshez, s ezzel a punk domináns szerepkörét új elemek feltöltésével tudta kamatoztatni, így egy újabb relációt okozva az elsősorban garázsbázisú színtéren. A New Found Glory ennek az új zenei szemléletnek az egyik zászlóshajója (volt), s az egyedi műfaji normák színtérre vitelével egy pop-punk témakörben erősen újragondolt iskolát hoztak létre, amely mind hangzás, mind hangulatban úttörő jelentőségű volt, s meghatározta az ezredforduló, valamint az azt követő évek műfajbeli irányvonalát. Így mindenképpen fontos tárgyalni a srácok, illetve a banda életvonalát, néhol szakmai megjegyzésekkel a zenei összkép változását figyelembe véve. Az internet adta lehetőségeknek hála egy részletgazdag csokorba gyűjtöttük a fontosabb momentumokat, hogy ne maradhassatok le semmiről, s ha esetleg nem tájékozódtatok még eléggé a műfajban, akkor mindenképpen a New Found Glory bandájával kezdjétek az ismerkedést a blink-182 társaságában.
A történet ott kezdődött, hogy a pelyhedző állkapcsú Jordan Pundik ’97 nyarán összefutott egy bizonyos Stephen Klein-al a Marjory Stoneman Douglas gimnáziumban, s zenei jellemfejlődésének egy csodás szakaszában végre társra talált, hiszen kazettagyűjteményük kísérteties hasonlóságának hála úgy döntöttek, hogy zenei ambícióikat együtt kiteljesítik ki. A bandanév sem sokat váratott magára, a The Get Up Kids egy színtérkendvenc daláról, a A Newfound Interest in Massachusetts-től begyűjtve hatásokat a banda A New Found Glory-nak nevezte el magát, s Ian Grushka személyében már a basszusgitárost is megtalálták a projekthez. Nem beszélve a sok garázs-gyakorlást követően, a később dobok mögé csatlakozó Joe „Taco Joe” Morenoról, valamint a Shai Hulud mikforonját otthagyó, később pop-punk példaképéé avanzsálódott Chad Gilbertről. Még 1997-ben elkészítették debütáló EP-jüket, az It’s All About The Girlst egy barát lakásában, s ezzel a rögtönzött, gyors munkával máris le tudtak szerződni egy helyi, kis kiadóhoz a Fiddler Recordshoz. Azonban a színtérpontok megszerzésének előfeltétele volt a viszonylag rugalmas, de a zenének szerves részét alkotó dobjáték, amelynek magas színvonalét Moreno nem tudta hozni a bőrök mögött, így a srácok a jelenlegi ütögetőre, Cyrus Blookira cserélték. A kaliforniai utánérzésnek hála egy viszonylag kellemesnek mondható turnét tettek a keleti partok mentén, ahol rögvest értékesítették az összes kópiát az EP-ből, a koncerteket nem kísérte visszafogott rajongás, ellenben a viszonylag új szemlélet nyílt és könnyű befogadása, amely egy Eulogy Recordings szerződést ért meg a srácoknak. Hogy a viszonylag gyorsan terjedő, növekvő hype-ot fenntartsák a srácok azonnal nekiláttak a bemutatkozó nagylemez elkészítésének, amely a Nothing Gold Can Stay címet kapta, s 1999-es megjelenésével kicsit elhalványította a blink-182 színtér- és hullámmozgató Enema of the State című korongja, de így is remek eredményeket értek el, s a NOFX előzenekaraként sikeresen terjesztették a kópiákat. Richard Reines, a legendás Drive-Thru Records atyja fel is figyelt a srácokra, s szemei előtt már látta a bandában rejlő széles lehetőséget, így felvette velük a kapcsolatot. 5000 dollárért megvették a kicsit balfék Eulogy-tól (akik talán azóta is verik a fejüket a falba) a Nothing Gold Can Stay terjesztési jogát, amely bomba üzletnek bizonyult, több mint 300.000 darabot sikerült belőle értékesíteni, így a befektetés kamatostul megtérült. A neves Alternative Press beválasztotta 1999 tíz klasszikusnak mondható, top tízes lemeze közé, amely akkoriban nagy megtiszteltetésnek számított.
A még mindig tinédzserkorban szendergő ötös le is szerződött a Drive-Thru Recordshoz, s némi stúdiómunka, valamint a filmszakma néhány betétdalának átgondolása után megjelentette From the Screen to Your Stereo című EP lemezét, amelyről főként a Titanic feldolgozás indult hódító útjára. A Drive-Thru újra kiadta a debütlemezt, s a banda a Hit or Miss című megaslágerre meghódította a rádiós toplistákat, még az US Modern Rock listán is a 15. helyig kapaszkodott, amely tovább segítette a bandát a közönség meghódításában. Közben a Drive-Thru kapcsolata kicsit étvariálódott az MCA Recordsal, s az érdekes szituációban a Drive-Thru nevesebb bandái helyet kaptak a nagy kiadó rosterjében is, ami a terjesztést illeti. Mindenesetre a srácok ekkor már javában írták a második, self-titled nagylemezt, amely 2000-es megjelenésével egy egész nemzedék – főként fiatal tinédzserek – mindennapi soundtrackje lett. A New Found Glory című korong egészen a Billboard lista tetejére repítette őket, ahol 21 hétig tanyáztak megállás nélkül. A kritikák többségében imádták, a Kerrang! magazin meglátta benne egy egész irányzat vezérhimnuszát, hiszen a pop-punkban végigvezetett progresszió emo irányzata szakmailag a New Found Glory gárdájára vezethető vissza, s ezzel a pop punk történetének egyik legfontosabb állomásaként beírta magát annak krónikáiba, legfőképpen a New Found Glory című nagylemezzel. A pop-punk panelek ’90-es években bevezetett formulái kiteljesedtek, s a fiatal generáció himnuszaiként szolgáló dalok önmagukban párba állíthatóak voltak a blink-182 által jegyzett tételekkel, s a színtér fele királyságával, egy valamivel undergroundabb közeget szólíthattak meg, a kaliforniai hatások ellenére. A lemez meg sem állt az arany minősítésig.
A New Found Glory után rájuk szakadt egy egész blink-182-szerű gépezet, hiszen az ismertség jelentősebb turnézásokkal is járt, így headlinerek voltak a Warped Touron a blink gárdájával, valamint a Green Day előzenekaraként számos koncertet adtak az Egyesült Államok mindkét partja mentén. A harmadik nagylemez, a Stick And Stones a második korong vezérfonalát vette fel, s Neal Avron bábáskodása alatt egy újabb remek dalcsokor érlelődött a New Found Glory boszorkánykonyhájában. 2002-ben a lemez meg is jelent, s olyan dalokkal, mint a My Friends Over You, valamint a Head On Collosion egészen a Billboard 200-as listájának negyedik helyére repültek, s tovább növelték színtérpontjaikat az MTV, valamint a „radio airplay” növekedésének köszönhetően. Újabb hatalmas turnék követték egymást, többek között egy újabb Warped Tour headlineri címkével. A Sticks And Stones megtartotta a New Found Glory által bevezetett zenei közeget, s ezáltal a néhol elnagyolt kiterpeszkedések ellenére egy remek nyári slágerhalmazként vonult be a szcéna történelmébe. Nem is volt véletlen, hogy arannyá avanzsálódott, s kamaszos bájával – a pacsi továbbra is Steve Kleiné – nem volt rest fenntartani az érdeklődést a blink-182 árnyékában a pop-punk ezen alternatív leágazódása felé. S noha az ezredforduló Kanadája megszült két rip-off csapatot (Simple Plan, Sum 41), ők igyekeztek önmaguk maradni, s az „NFG-iskola” felvirágoztatására fókuszálni, amelyet rengeteg banda követett, s amelynek tetőződése 2004/2005-re tehető legfőképpen.
2004-ben aztán a Catalyst által eljött a változás szele, s talán Chad Gilbert gondolt egy nagyot, s a New Found Glory egy hangyányit már a Set Your Goals előtt bevezette néhány dal keretében a hardcore/pop-punk fogalmát, hiszen erőteljes hardcore/metal/new wave hatások lepték el a korongot. A 2000-es évek elején a pop-punk egy nagyon differens címke volt, amely során egy halmazba kerültek olyan bandák, mint az Allister, vagy a Good Charlotte, mondanom sem kell ez mennyire igazságtalan és dühítő beidegződés volt. Az NFG csapata is ezt a komolytalanságot elégelte meg, s új lemezével el kívánta kerülni a pop bélyeget, s egy keményebb dalcsokorral berobbantani a körülöttük amúgy is izzó közeget. A változás ellenére az All Downhill from Here single segítségével 146.000 darabot sikerült értékesíteni a dalcsokorból már az első héten, s ezzel a 11. helyig repültek az US Rock listáján, valamint a Billboard listán is eljutottak a harmadik helyig, amelynek segítségével arcon csapták a kételkedőket. Neal Avron bemutatta, hogy mennyire változatos producer, s egyértelműen érezhető szakmai hozzáállása a Catalyst progressziójában. Az olyan dalok, mint a This Disaster, valamint az At Least I’m Known For Something pedig a játékos-társadalom körében is egyre ismertebbé tette a bandát, hiszen a tételek olyan játékok zenei rosterjében kaptak szerepet, mint a Madden 2005, valamint a Bournout 3: Takedown. A srácok a további ismertetés érdekében újra a tettek mezejére léptek, s újból a Green Day előzenekaraként aratták le a sikert az akkoriban aktuális American Idiot turnén.
A Catalyst megjelenése utána a zenekar egy nagyobb szünetre vonult mielőtt megkezdte volna a következő lemez munkálatait 2005-ben. 2006 nyarán Chad bejelentette az MTV egyik műsorában, hogy az ötödik nagylemez címe Coming Home lesz – amelyből sokan a New Found Glory-éra visszatérésének metaforáját látták, később kiderült rosszul -, s 2006 szeptemberében fog megjelenni, valamint a dalcsokor felvezetését az It’s Not Your Fault című dalra bízzák. A srácok leváltották Neil Avront, s Thom Panunzio (Tom Petty, Bruce Springsteen, Ozzy Osbourne) felügyelete alatt láttak neki a stúdiómunkának Malibuban a Paul Miner segítségével készült 2005-ös demófelvételeket követően. Thomnak köszönhetően egy jóval másabb irányzat vált uralkodóvá az NFG zenei atmoszférájában, ez elsősorban a klasszikus rock stílusjegyeinek volt köszönhető, amely Panunzio mellékterméke volt. S még ezt a dimenzióváltást is egy újabb tényező egészítette ki, immáron hárman dolgoztak a lemez dalszövegein a felnövés jegyében, így Steve mellett Gilbert és Jordan is oroszlánszerepet vállalt a Coming Home szövegkörnyezetének létrehozásában. A melankolikus, lassabb dallamokat a szakma imádta, a magas értékelések pedig hozzájárultak a csapat eredeti útjának eltérítéséhez. Az összképhez még az is hozzátartozik, hogy a váz változása ellenére rengeteg gyors dalt írtak a lemezhez a Catalyst jegyében, de mivel ezek már nem illeszkedtek a lemez vezérfonalába, ezért kihagyták őket. A srácok ezután meghallgatva a rajongói hangokat elkészítették a From the Screen to Your Stereo Ep folytatását, a Part II anyagot, amely már nagylemezként tündökölt, s 2007-ben a Kiss Me-vel meghódította a slágerlistákat. 2008-ban megjelent a srácok első válogatás anyaga, amely egyszerűen csak a Hits nevet viselte – s egyben a Drive-Thru/Geffen (régen MCA) párosnál az utolsó kiadványuk volt -, valamint két olyan dalt (Situations, Constant Static) is tartalmazott, amelyek eddig kiadatlan tételek voltak. A srácok ezután átigazoltak a Bridge Nine Records/Epitaph Records társaságához, s emellett két dallal hozzájárultak a Punk Goes… szériához is két alkalommal. Tenessee című Arrested Development feldolgozásuk a Punk Goes Crunkon jelent meg, valamint a Heaven című dallal hozzájárultak a Catalyst jegyében a Punk Goes Metal anyaghoz is. 2008 tavaszán a Bridge Nine Recordsnál új EP-jük jelent meg a Tip of the Iceberg képében, amely igyekezett bemutatni a jövőben érkező matériák stílusjegyeit.
Eljött hát az ideje a következő állomásnak, s a hatodik – egyben nagy visszatérésként beharangozott – stúdiólemez, a Not Without A Fight 2009 tavaszán már a lemezboltok polcaira is került, de mindezt egy újabb váltás előzte meg, hiszen hiába volt a felnőttes szemlélet, valamennyire a rajongók körében a Coming Home egy megbicsaklást jelentett, amelyet ki kellett javítani. A Geffenben való csalódást követően újraformálódtak az ambíciók, s Gilbert találkozóra hívta Mark Hoppust (blink-182, +44), hogy bemutassa neki az új lemez demó felvételeit. A tetszés nem maradott el, s az akkoriban erősen produceri feladatok ellátására alkalmazkodott Mark egyből be is ugrott a mélyvízbe, s Thomot váltva ült bele a produceri székbe. Az első dal – s egyben a lead single -, a Listen To Your Friends 2008 őszén landolt a rádiók hullámhosszán, s betekintést nyújtott a Not Without A Fight zenei eseménysorába. Ugyan a lemez több helyen is kedvező kritikákat kapott, azért le kell szögezni, hogy az NFG által a köztudatba hozott pop-punk iskola már csak átmenetileg, a zene nem éppen szerves részeként jelent meg, s noha Mark Hoppus mindent megpróbált – egy bizonyos Hayley Williams „néma” becsatlakozásával -, de a dalcsokor nem hozta már a Coming Home előtti korongok színvonalát. A lemez tavaszi – jól időzített – megjelenését turnéval tették egésszé, s olyan bandák szolgáltak ehhez segítséget, mint a Set Your Goals, Bayside, valamint Chad volt bandája a Shai Hulud. Utóbbi örömére a két csapat megjelentetett egy split kiadványt, ami a hangzatos és kilométer hosszú Not Without a Heart Once Nourished by Sticks and Stones Within Blood Ill-Tempered Misanthropy Pure Gold Can Stay nevet kapta. A mindössze 500 kópiában megjelent kiadvány 1-1 dalt tartalmazott mindkét bandától. 2009 nyarán, több fesztiválon is megjelentek, többek között a Reading, Leeds fesztiválokon, valamint az óriási Roack AM Ringen is. A második single piacra dobása után a Dashboard Confessional társaságában indultak volna egy jelentősebb amerikai turnéra, s egyben egy limitált split EP közös kiadására, azonban ezek a Dashboard lemondta a turnét, így a kiadványt online tették elérhetővé limitált, 2500-as darabszámban. 2010-ben a híres self-titled 10 éves évfordulójának megünneplése érdekében megjelentettek egy deluxe edition változatot, amely hét bónusz számot tartalmazott, demó felvételeket, b-oldalakat, egy The Story So Far elnevezésű DVD-t, valamint az első klasszikusuk, a Hit or Miss újragondolását egy remix keretében, majd később kiadták a harmadik megfilmesített számot is, a Truck Stop Bluest a Not Without A Fightról.
2011 januárjában a srácok bejelentették, hogy áprilisban stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék hetedik nagylemezüket, amelyet Radiosurgery-nek neveztek el. Ami bizakodásra adhat okot, hogy újra Neal Avronnal vették fel az anyagot, aki a New Found Glory, a Sticks And Stones, valamint a Catalyst felvétele során dirigálta a csapatot. Az első dal – amely egyben a címadó tétel is – augusztusban jelent meg, s a rajongók körében nagyrészt nem tetszést váltott ki, így valamilyen szempontból felemás érzésekkel várják a rajongók a lemezt, amely október negyedikén fog megjelenni az Epitaph gondozásában.
