2011. október 27.
Az újvonalas metalcore legnagyobb neveinek összegzésekor biztos nem fogja senki sem kihagyni az August Burns Redet, hiszen a „svéd alapokat” elsajátítva, amerikai stílusban nyújtanak folyamatosan igen magas minőséget, lemezről lemezre. Persze a megingások így is elkerülhetetlenek, de az elmúlt 8 éves pályafutásuk egy igazi „amerikai álom”, breakdownokba és dallamokba csomagolva.
A banda 2003-ban alakult, Pennsylvania-ban, ahol eleinte csak a középiskolás társaknak zenéltek különböző rendezvényeken. A jól hangzó bandanév nem csak egy véletlenszó generátorral lett megalkotva, hiszen története arra az időre nyúlik vissza, amikor első vokalistájuk, Jon Hershey járt egy lánnyal, de a kapcsolatuk nem működött zökkenőmentesen, így úgy döntött, hogy szakít vele. A hölgy ahelyett, hogy szomorú dalokat hallgatott volna az őszi időjárásban a szakítást követően, inkább a tettek mezejére lépett és mérgében felgyújtotta Jon, Redd névre hallgató ír szetter kutyáját. A helyi újság másnap írt az esetről, méghozzá ilyen címmel: „August Burns Red„. Ez megtetszett a srácoknak, és végül ez az igencsak mély tartalommal bíró három szó maradt a banda neve. Zenei hatásként sokszor emlegetik a Between The Buried And Me, Misery Signals és a Hopesfall nevét, amik eléggé megtévesztőek lehetnek egy kezdő zenehallgató számára.
A szólógitáros, JB Brubaker családjának házában folytatott próbáknak, és a néhány igencsak erőteljesre sikeredett koncertnek köszönhetően lecsapott rájuk egy helyi kiskiadó a CI Records képében, így egy évvel az alakulásuk után meg is írták a Looks Fragile After All EP-t, amelyre már csak a nagyobb rajongók emlékeznek, hiszen a nyers hangzás, és a kísérletezős metáltémák nem állták még meg annyira a helyüket, és ötletesség terén se mutatott semmi kiemelkedőt. Jon Hershey még abban az évben kilépett a bandából, helyét Josh McMannes vette át, és néhány hónap próbát követően már egy jóval nagyobb kiadó, a Solid State Records ölelő karjaiban találták magukat.
A lemez már a szerződés megkötése előtt kész volt szinte teljesen, végül 2005 közepén a rajongók is kézbe vehették a Thrill Seeker névre hallgató anyagot, ami ha nem is a legnépszerűbb albumuk, mindenképp egy mérföldkő volt. A végig feszített tempójú album a metalcore-t a kissé technikásabb oldaláról közelítette meg, emellett a kiváló szólók, és a vaskos hangzás (amit Adam Dutkiewicz-nek köszönhettek) tette bőven átlag felettivé. A lemez témája az élet izgalmait hajszoló, és ezzel együtt annak értelmét kereső ember utazása, amelynek tartalmát Josh szerint ez az egy sor tökéletesen összefoglal: „Optimism is not a choice, it’s a belief„. Ezután újabb énekescsere következett, mivel Josh nem érezte igazán otthonosan magát „metál-körökben”, illetve kevesellte az időt, amit a barátnőjével és a tanulmányaival tölthet, így a pályafutását a hobbibandának is mondható, Bell nevezetű post-rock bandában folytatta, illetve Jordan Tuscan basszugitáros is úgy érezte tovább kell állnia.
A két évvel később jövő albumon már Jake Luhrs énekelt, akinek a közreműködésével készült el az igazi áttörést hozó Messengers is. A 108 ezer példányban elkelt lemezt a 81. helyre ugrott fel az első hetekben a Billboard összesített listáján, így a kiadó egyik legsikeresebb albuma lett. „Mi vagyunk a jó hír hírnökei. Fényt kell vinnünk oda, ahol árnyék van. Nem kell embereket győzködnünk, lenyomni a torkukon a hitünket, nekünk csak az üzenetet kell átadnunk, és ha annak célja van, akkor az el fogja végezni a dolgát.” – nyilatkozta az album témáját illetően Jake. Bár a Messengers nagy változásokat nem hozott, a gitárok még dallamközpontúbbak lettek, mely közrejátszhatott a Messengers sikerében, és a rajongóik számának hihetetlen mértékű növekedésében.
A számtalan feldolgozást és karácsonyi nótát követően kiadták a Lost Messengers: The Outtakes-t, egy bónuszdalokkal megpakolt EP-t, amely igazából csak a rá fél évre megjelenő Constellations előfutára volt. Hatalmas nyomás helyeződött a srácok vállára az előzmények tudatában, de a néhány negatív vélemény ellenére is sikeres lett az album, amelyen egy kis teret adtak a kísérletezésnek, és ez egy kicsit felfrissítette az addigra beállni látszó zenei alapokat. Ez volt az első olyan lemez a banda történetében, amelyet ugyanazok csináltak, mint az előzőt. A sikert meglovagolva a Solid State Records kiadott egy élő CD/DVD kombót Home néven, amelyen a kevésbé szerencsésebbek is megcsodálhatták a banda igen intenzív élő teljesítményét. Ezt követte a 2011-es nagylemez, a Leveler, amely a nagy promózás ellenére is az egyik legmegosztóbb alkotás lett az August Burns Red történetében. Az újítások elmaradtak, a dallamok nem ültek annyira, így elég sokan csalódásként élték meg a kissé egyhangúra sikerült albumot. Ennek ellenére a 11. helyen kötött ki a Billboard 200-as listáján, és negyedjére is meghívták őket a nagyhírű Warped Tour fellépői közé.
A bandát keresztényi hitük miatt sokan megpecsételik, pedig nem tartoznak azon együttesek közé, akik ezt fennhangon, mellüket verve hirdetik, mégha Brent Rambler ritmusgitáros szerint fontos az, hogy tudják az emberek, hogy keresztények. Emellett nem tartják magukat „keresztény bandának” sem, mert „a kereszténység egy vallás, nem egy zenei stílus, úgyhogy inkább hagyjuk, hogy a zene helyettünk beszéljen”. A kisebb megingások ellenére sem tűnik úgy, hogy a csillaguk hullócsillag lenne, hiszen a többszázezer eladott lemez, és a majd’ 16 milliós last.fm hallgatottság arról tanúskodik, hogy a modern kori keményzene egyik legmeghatározóbb bandájával állunk szembe, akik remélhetőleg a jövőben is tudnak még újat, és olyat mutatni, amitől leesik az állunk. Arról pedig, hogy élőben is szenzációsak a srácok, már Magyarország is meggyőződhettünk, akik pedig kihagyták, azok vegyék elő minden hitüket, és imádkozzanak, hogy újra eljöjjenek, mert az élmény felejthetetlen.
