Nova Prospect: dalpremier és interjú

A kecskeméti Nova Prospect zenekar azon hazai kedvenceim sorát gyarapítja, akiket ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel tudok otthon is hallgatni, ahogy a koncerteken is szívet melengető érzés részese lenni az élménynek, amit muzsikájuk okoz. A zenei nagykódexben a szép szót fellapozva egész biztosan a Nova neve ott virítana ékesen, így hát szinte kötelességemnek éreztem, hogy a pénteken megjelenő új ep kapcsán kifaggassam Kiss József gitárost a zenekar dolgai felől, aki ráadásul  a rendelkezésünkre bocsátott egy friss, ropogós nótát is, ami kizárólag a Nuskull oldalán debütál a mai napon!

Először is kérlek mutasd be a zenekart, mik voltak a legfontosabb állomásai a Nova Prospect eddigi pályafutásának?

A Nova Prospect „papíron” 2007-ben alakult, de igazából már 2006 eleje óta működünk. A zenekar előéletéhez hozzátartozik a Nova elődzenekara, a nu metalos Booboo’s Punch három taggal (Kiss Dániel – dob, Kiss József – gitár és Schautek Bálint – billentyű/sampler), meg egy rövid időszak egy másik énekesnővel. Aztán jött Gabi (Besnyő Gabriella – ének), majd Balázs (Pásztóy Balázs – basszusgitár), a közös munka gyümölcseként pedig elkészült a bemutatkozó ep, a Főnix, ami talán itt Nálatok a Nuskullon kapott először nyilvánosságot Bali Dávid elismerő kritikáján keresztül.

Ha röviden kell jellemezni a zenénket, akkor azt szoktuk mondani, hogy modern rockzene elektronikus elemekkel, magyar nyelvű szövegekkel és női énekkel. Valahol a pop- és a metalzene határán egyensúlyozunk több-kevesebb sikerrel, mert itthon ez elég ingoványos terület: a metálosoknak túl popos amit csinálunk, a szélesebb rétegeknek meg talán túl sok a torzított gitár. Túl vagyunk egy nagylemezen, 3 videoklipen és egy tagcserén (a The Idoruhoz csatlakozott Balázst 2009-ben Nagy Zsolt váltotta a basszusgitáros poszton). A legutóbbi anyagunk a tavaly ősszel megjelent, ingyenesen letölthető Hívójel című kislemez volt.

A tavalyi EP után most ismét egy remixekkel is megpakolt kislemezzel rukkoltok elő. Mire számíthatunk a jövőben? Továbbra is inkább sűrűbben jelentkeztek egy-egy EP-vel, vagy be van már tervezve esetleg egy újabb nagylemez is valamikorra?

Igen, valóban ez a második ilyen jellegű kislemezünk, tulajdonképpen egy éven belül. Legközelebb azonban szeretnénk egy teljes nagylemezt kihozni. Nem túl gyors nálunk a dalírási folyamat, de azért jó lenne a második nagylemezt valamikor jövőre megjelentetni. Az még nagy kérdés, hogy fizikai formában is kihozzuk-e az új albumot, mert az ingyenes letöltésnek megvannak a maga előnyei. Viszont nincs kizárva, hogy előtte egy-két új dalt felvillantunk majd amolyan mézesmadzagként.

Mit érdemes az új dalokról (különösen a most debütáló szerzeményről) tudni?

A Minden Nap Háború című kislemezen lévő 4 dal borongósabb hangulatú, mint az eddigiek, és ebből a szempontból koncept-lemeznek is tekinthető. A számok között átvezetők is helyet kaptak, így a négy új nóta egyetlen dalfolyam tulajdonképpen. A felvétel, akárcsak az összes eddigi Nova hanganyag esetében, most is az AREA 51-re keresztelt házi stúdiónkban készült. A hangmérnöki/produceri teendőket pedig Bálint és én láttuk el.

Az A Szabadság Ára stílusában nem éppen a legjellemzőbb az Ep-re, de ez a legmetalosabb tétel a kislemezen, ezért is választottuk ezt debütáló dalként a Nuskullra. Ez egyfajta kitekintés is abból a szempontból, hogy a jövőben ilyen stílusú dalok is várhatóak a Nova Prospecttől. A négy új szerzemény mellett egy remix is lesz az Ep-n, melyet jóbarátunk, Dylan készített a Minden Nap Háborúhoz, és a legutóbbi klipes nóta, a Haza Hozzád akusztikus verzióját is felvettük.

Nova Prospect – A Szabadság Ára (2011) by csabillog

Klip is fog készülni valamelyik új számhoz?

Ehhez a kislemezhez nem terveztünk videoklipet, viszont valamikor a jövő év első felében szeretnénk egy új videót kihozni valamelyik vadiúj dalhoz, a második nagylemez előhírnökeként. Jó lenne megint egy animációs klip, de ez még a jövő zenéje.

Mit gondolsz a KoRn új, dubstepes fúziójához? Mennyire tartod szerencsésnek egy épp futó trend ilyen konkrét meglovagolását?

Érdekes dolog ez a dupstepes téma. Az új Korn dal egyáltalán nem jön be, ahogy az a kommersz dubstepes vonal sem. Szerintem Head új dalának, a Paralyzednak ezerszer több köze van a régi Kornhoz, mint az anyazenekar bármelyik újkori, Head nélküli cuccához, emiatt sokkal jobban is tetszik, mint a Get Up. Egyébként amikor kb. 2-3 éve először hallottam dubstep muzsikát, akkor kimondottan tetszett, magával ragadott a lendülete és elég súlyosan is szólt, viszont most, hogy a csapból is ez folyik, egyre nehezebben viselem.

Ehhez képest ellentmondásosnak tűnhet, hogy az új kislemezen található remix a címadó dal egy úgynevezett „futuredub” re-interpretációja, és mielőtt bárki azt gondolná, hogy a divathullámot akarjuk meglovagolni, egyszerűen arról van szó, hogy Dylan barátunk ennek a stílusnak az egyik leghitelesebb hazai képviselője, és amikor meghallotta a Minden Nap Háborút, már rögtön remixelni is akarta, mi pedig teljesen szabad kezet adtunk neki mind stílusilag, mind a megvalósításban. Bevallom őszintén, egy kicsit tartunk is tőle, hogy egy csomó embernek majd jobban be fog jönni a remix verzió, mint az eredeti dal, vagy akár az egész kislemez. :)

Milyen muzsikák vannak rád a leginkább hatással?

Általában a hangulatosabb, komolyabb hangvételű zenék találnak be. Iszonyat nagy kedvencem a Deftones (a kifejezetten erősre sikerült Diamond Eyesnak nagyon örültem), az Incubus, de időről-időre súlyosabb zenék is előfordulnak a lejátszómban, mint a Suicide Silence vagy a The Devil Wears Prada, illetve olyan klasszikusok, amelyeken felnőttem és megtanultam a metálgitározást, mint például a Machine Head vagy akár a Coal Chamber.

Meg tudnád nevezni a három legnagyobb kedvenc lemezedet?

Deftones – Around the Fur, Incubus – Make Yourself, és hogy valami újat is mondjak, a letlive.-től a Fake History, ami szerintem az év lemeze!!! (Bár tudom, 2010-es a lemez.)

Milyen lehetőségek vannak Kecskeméten koncertezni? Ha jól tudom egy az év elején nyílt klub például már azóta be is zárt. Milyennek látod amúgy a vidéki klubéletet?

Jók az infóid, a Rock Heart Club tényleg bezárt a nyáron, pedig ígéretesnek tűnt a kezdeti nehézségek ellenére is. Most két hely maradt: az egyik a Kilele Music Café, ami ugyan kicsi, de a hangulat és a tulaj hozzáállása kárpótolni tudja a klub szerény adottságait. A másik hely a Technika Kávézó az egykori zsinagógában, ami egy nagyobb, igényesebb hely korrekt hangosítással és színpaddal. Tavaly már játszottunk ott, és december 2-án is ott lesz az ősz egyetlen betervezett kecskeméti Nova koncertje. Szóval a helyzet itt azért nem annyira gázos, mint egy csomó vidéki városban. Egy-két helyet kivéve – Kiskunfélegyháza (Rocktár), Dorog (Kacsa) – nem túl jó a tapasztalatunk a vidéki klubokkal kapcsolatban, ahol a bulikat igazából csak egy népszerű helyi zenekar tudja megmenteni, így a közönség és a hangulat ellensúlyozni tudja a klub esetleges hiányosságait. Mondjuk azt azért el kell mondanom, hogy a Nova Prospect azon zenekarok közé tartozik, akik pár lelkes ember kedvéért is szívesen játszanak, ha úgy adódik.

Mire vagy a legbüszkébb a Nova Prospecttel kapcsolatban?

Talán arra, hogy ha a Nova Prospect név felmerül – függetlenül attól, hogy valakinek bejön-e ez a stílusú zene vagy nem – általában elismerik bandát, főként a zenei igényességünket, vagy az élő megszólalásunkat illetően annak ellenére, hogy relatíve populárisabb a muzsikánk. De emellett sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy azokkal az emberekkel zenélek együtt, akiket a legjobban szeretek. (Hú… ez nagyon nyálasan hangzik de ez van, haha.) Sokan nem tudják, hogy az öcsém (Dani) a dobos, a párom (Gabi) az énekesnőnk, Bálintot lassan 20 éve ismerem, és ráadásul egy társasházban élünk, sőt Zsolti is csak pár utcányira lakik tőlünk. Szóval a Nova Prospect igazából egy nagy család, és ez szerintem pótolhatatlan, sőt, számomra felbecsülhetetlen.

Merre lehet elcsípni élőben Titeket még az idei esztendőben?

Ősszel célirányosan keveset játszunk, a nagylemez megírására szeretnénk ráfeküdni. Decemberben viszont leszünk Kecskeméten (december 2.), Kiskunfélegyházán (december 10.), de kilátásban van még egy budapesti és egy debreceni koncert is, viszont ezekhez még nem tudok konkrét dátumokat mondani.

Milyen terveitek vannak 2012-re?

Tavasszal egy intenzívebb koncertkörutat tervezünk, adott esetben egy nagyobb banda elé is elmegyünk, mert ez még hiányzik a „repertoárunkból”, az mondjuk még kérdéses, hogy kivel. No meg jövőre lesz 5 éves a banda, valami szülinapi buli biztosan kinéz. A legfontosabb feladatunk 2012-ben viszont az új nagylemez elkészítése, és esetleg egy új videoklip valamikor az év első felében. Ja, és persze kíváncsian várjuk a december 21-ei világvégét is. :)

Nova Prospect a Facebookon.