Ne félj a lila elefánttól – Polytrip-dalpremier

Kevés olyan új zenekar tűnt fel itthon az elmúlt pár évben, amelyik annyira sokféle színű-szagú-ízű zenét játszana, mint a Polytrip. A főleg a ’90-es évek jellegzetes hangzásaiból építkező, azokat modern formába csavaró trió 2017-ben alakult, 2018 végén debütált és az első kislemezével rögtön az akkori toplistánkra is felkúszott. 2021 tavaszán pedig érkezik az első nagylemez, amiről ma itt a NuSkullon debütál egy új szám, It’s Magic címmel. A dalról Lugosi Dániel énekes/gitáros mesél:

Az It’s Magic egy aránylag régebbi szám, mégis a hallgatóknak vadiúj lesz. Arról szól, hogy bármit elképzelhetünk, bármi megtörténhet a fejünkben, és ez így jó ahogy van. Nem szabad engedni, hogy más beleszóljon vagy megmondja helyettünk, amit csak mi látunk bent a fejünkben. Nem szabad félnünk a fura gondolatainktól, hisz ezeket hívjuk fantáziának. A dal előbb volt kész, mint a szöveg, és talán ez a legnehezebb tételek egyike az albumon, mert rengeteg dolgot kell csinálnunk, és rengeteg ilyen zenei képet sorakoztatunk fel, ami a szöveggel együtt egy kerek univerzum-ugrálós sztorit ad ki magából. Reméljük, hogy legalább annyira érdekes és kirívó lesz az emberek számára, mint a saját furcsa és csodálatos képzelgéseik, amiket elhessegetnek, mert kicsit megijednek tőlük, holott titkon tetszenek nekik.

Beyond című, 12 számos lemezen rajta lesz a csapat összes eddig megjelent dala, plusz 6 új darab, ezek közül az első a mostani. A felvételek tavaly készültek az LV stúdióban Válik László és Válik Bernát vezetésével, utóbbi felelt a lemez artworkjéért is. A keverést és maszterelést Vári Gábor intézte a Miracle Soundban.