Hallgasd meg az új The Last Charge-albumot!

Az elmúlt nagyjából tíz év a hazai hardcore-életben is a változásról szólt, hiszen nemcsak a műfaj hallgatói elvárásai rendeződtek át, hanem egy olyan csúsztatott generációváltás is bekövetkezett, amely mindmáig képtelen betölteni azt az űrt, mely egykor pezsgő, dinamikus és értékes közösségként működhetett. Ennek a körnek az egyik legkitartóbb tagja a fővárosi The Last Charge, akik öt év után új nagylemezzel jelentkeztek: ezt hallgathatod meg az alábbiakban, csak nálunk, a NuSkullon, két nappal az album megjelenése előtt.

Ha emlékeztek még a májusban megjelent interjúnkra, Daniék már ott is hangsúlyozták, hogy az új anyag más, érettebb lesz, mint a nemzetközi áttörést meghozó bemutatkozás, a Charge For Life, és ezt már az első hallgatás után sem lehet megkérdőjelezni. A zenekarnak kiváltképp jót tett az, hogy a tagcseréket és belső változásokat követően volt idő összecsiszolódni, hiszen a Straight Outta Nowhere kétségkívül a The Last Charge eddigi csúcsteljesítménye: sőt, az utóbbi évek legjobb olyan hazai metalos hardcore-kiadványa, amely épp annyira tiszteli a kilencvenes évek hagyományait mind az akkori metalcore, mind a beatdown tükrében, amennyire egyszerre kurrens és aktuális a megszólalása is. Ehhez nyilván Dexter keze is hozzájárult, hiszen a SuperSize-ban kikevert anyag brutálisan szólal meg – ez azonban épp amiatt válhat külön erénnyé, mert a 300-részlettel indító anyag elhagyta mindazon manírokat és felvett pózokat, ami miatt többeknek is taszító lehetett eddig a TLC munkássága. A már most is több összeállításban előrendelhető Straight Outta Nowhere gyökerei és célja azonban van annyira világos, őszinte – és ami a legfontosabb: letisztult –, hogy mostantól az is figyelemmel kísérje a bandát, akinek eddig ez túl sok lett volna, ugyanis a jelenlegi hazai állapotokra reflektáló, kíméletlen dalszövegek tökéletes összhangban vannak az igazán súlyos breakdownokkal, váltásokkal és riffekkel, hogy a telt csordavokálokról és az artworkről, amit Grindesign és Barber’s Art készített, ne is beszéljünk. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal a játékidő is tökéletesen el lett találva: ebből a szigorú, nyers hangzásból annyi épp elég, amennyit a lenti ablakban hallhatsz, sőt: ne érezd magad kényelmetlenül, ha az újbóli lejátszásra kattintasz, mert a Straight Outta Nowhere tényleg magával ragadja az embert. A banda októberben német, belga és lengyel koncerteket is ad majd, november 2-án pedig a fővárosban lehet majd elcsípni a srácokat, amivel kapcsolatban még további információkkal jövünk a későbbiekben. Addig is bizonyosodj meg arról, hogy lesz miért bekarikáznod ezt a dátumot: