A legtávolabbi végpont – Skore-dalpremier

Hosszú évek óta a hazai progresszív underground egyik legeldugottabb, mégis legszebb gyöngyszeme a szegedi Skore zenekar, akik négy évvel a debütáló Missing Chapter után idén fogják kihozni a második nagylemezüket. A Modernland albumról már korábban mutattunk egy dalt, majd a metal.hu még egyet, most pedig itt az utolsó előzetes a szeptember 15-i lemezmegjelenés előtt.

A nyolcperces Distal End nyitóriffjéről azt hihetnénk, hogy a srácok hirtelen elmentek Meshuggah-ba, de erről szó sincs, csak színesítő elemként köszön be az az oktávpedál, egyébként továbbra is az eddigi Porcupine Tree / Opeth-iskola a mérvadó, illetve a Between the Buried and Me hatása is bevillanhat néha. Szóval evő- helyett merőkanállal habzsolhatjuk a progot ezúttal is, és ez pont így jó.

Brindza Tomi énekes a lemez koncepcióját korábban így foglalta össze:

Új nagylemezünk, a Modernland kapcsán igyekeztünk olyan témákat megjeleníteni a modernitásra vonatkozóan, amelyek minden embert érintenek valamilyen módon, mindezt a koncepcióalbum adta lehetőségekkel, sok különféle zenei megoldással.

A most megjelenő dalról pedig röviden ezt mondta:

Egy kicsit a Black Mirror inspirálta disztópikus világ jelenik meg, ahol hiába a technikailag komoly fejlettség, mégis életünk és létezésünk egyensúlya nem realizálható, a középponttól a legtávolabbi pontba sodródunk.

A zenekar szeptembertől kezd koncertezni az új albummal, dátumok hamarosan a facebookjukon, addig pedig a Spotify-on előmenthető a Modernland.