Philip K. Dick

Philip K. Dick
1928-1982

„A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne.”

A fenti idézetet maga Philip mondta, mikor egy egyetemen tartott előadása alatt egy diáklány feltette neki a kérdést: Hogyan definiálná a valóságot? Való igaz, Philip Kendred Dick életének fél évszázada alatt írt műveinek legfontosabb eleme a valóság és az illúzió kettőssége és elválaszhatatlansága.

No de ki is volt Philip K. Dick? Talán némileg behatárolhatjátok a stílusát, ha láttátok az alábbi filmeket: Szárnyas Fejvadász, Különvélemény, Imposztor, A felejtés bére, Emlékmás. De itt nem állt meg a PKD-adaptációk sora: hamarosan itt van az egyedi látványvilággal felvértezett Kamera által homályosan, olyan sztárokkal, mint Keanu Reeves vagy Robert Downey, Jr., illetve most került bejelentésre egy újabb film Nicolas Cage főszereplésével Az aranyember című novellából.

Első igazán elismert műve a legnevesebb sci-fi díjjal, a Hugo-díjjal kitüntetett Ember a fellegvárban című könyv, mely egy alternatív valóságot mutat be, ahol a második világháborút a németek és a japánok nyerték, így felesben osztoznak Amerikán. Azonban létezik egy tiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt mondják, abban a világban a szövetségesek nyerték a háborút. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán?

Halála után számtalan tanulmány jelent meg róla, amelyben olyan kérdések is felmerültek, hogy vajon PKD mennyire volt stabil mentálisan. Az írók olyan tudatzavarokat emlegettek, mint paranoia, skizofrénia… Biztosan senki sem tudja, azonban tény, hogy jómaga is küszködött a kor rákfenéjével – a droggal. Erről bővebben félig életrajzi könyvében, a Valisban és a hamarosan mozikba kerülő Kamera által homályosan-ban foglalkozik bővebben.

Ez utóbbi művében egy zsaru különös megbízást kap — rendszeresen jelentenie kell egy drogot használó csoportról. Mivel azonban titkon ő maga is tagja a csoportnak, önmagáról is rendszeresen írnia kell, titkolva saját kilétét. A H-Anyagnak nevezett, különösen erős drog azonban kettéhasítja tudatát és a skizofrénné vált Fred / Bob Arctor önmaga után kezd el nyomozni. Zseniális!

Korán bekövetkezett halála olyan volt, mintha ő maga írta volna meg: első adaptációjának, a ’82-es Szárnyas Fejvadász mozipremiere előtt (!) bekövetkezett szívrohama után kómába került, majd miután az orvosok kimutatták az agyi tevékenység hiányát, abbahagyták a pusztán vegetatív létért folytatott küzdelmet… ki tudja, talán tudata épp a saját maga által kreált milliónyi valóság egyikében kalandozott — és létezik azóta is.

Hírneve halála után nőtt meg, köszönhetően az adaptációknak és a regényei folyamatos kiadásainak. Hazánkban a könyveit az Agave Könyvek hozta forgalomba (ezúton is szeretném kifejezni hálám nekik), egyre növekvő választékkal rendelkeznek Dick műveiből, igényes szerkesztésben és gyönyörű borítókkal — azonban ez csak a hab a tortán, az igazi érték maga a mű, melynél hidd el, keresve sem találhatnál jobbat!

Források: Valis függelék, Galaktika 52. , PKD-különszáma

Philip K. Dick magyarul megjelent művei és még számtalan jobbnál-jobb könyv található az Agave Könyvek kínálatában!

Philip K. Dick fórum a Nuskullon