„Zajban átsütve” – az Uzipov dalai

Tracklist:

2011-es EP:

1. Fekete neked
2. Nem akarom
3. A kedvem véget ért

2012-es dalok:

1. Zászlós barom
2. Ájulás küszöbén
3. Szinte szárazon

Hossz: 7:01 és 8:47

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Volt valaha egy LaBand nevű zenekar. Ha valaki nem követte heti rendszerességgel, hogy az Isten Háta Mögött mikor és kivel lépett fel, akkor több, mint valószínű, hogy erről a trióról kis hazánk egyik legjobb zenei blogjáról értesült, melyen olyan sorok ajánlották az ember figyelmébe a csapatot, mint „A pop, amint épp seggberakják szárazon. Lehet hallani minden mellényúlást, melléütést, hamis az ének, ocsmányak a szövegek, de lehet, hogy csak költőiek”. Ezek után az ember már csak kíváncsiságból is a letöltésre kattint, és nem kell ahhoz különösebben elborult zenei ízlés, hogy az olyan nevetségesen elszállt slágerek, mint a Nem kell pardon, vagy a Megoldás utat találjanak a rekeszizomhoz anatómiailag is hozzánőtt szívünkhöz. Mikor Egyedi Pétert másfél évvel ezelőtt a formációról kérdeztem, volt szíves felvilágosítani a Publo Hunny-s múltról, és arról is, hogy a fő értelmi szerzők, nevezetesen Hosszú és Kubányi immár új bandában játszanak – ez az Uzipov, Magyarország legfaszosabb zenekara.

A tavalyi év folyamán egy háromdalos EP-jel köpött a polírba elsőként a Hosszú-Walkó-Kubányi felállású csapat, és valahol nem csoda, hogy az undergroundnak abba a szeletébe estek vele, ami süket fülekre talál az MR2 zenei szerkesztőinél: alapvetően az egész egy mértékkel torzított, rock’n rollosan tökös, teljesen lazán agresszív zajrock, ami túl kényelmetlen egy rádiónak, túl fura az underground átlagízlésnek, és túl öntörvényű ahhoz, hogy hiba legyen benne. Punk az egész. Nekik nem nagyon kell megfelelniük semminek sem, és ezzel aljas módon visszaélnek, mikor is saját szabályaik szerint öntik ránk az iszonyatosan húzós riffeket és az acsarogva prezentált, meglehetősen „alternatív” szövegeket, amelyek nagyjából két hallgatás után elfeledtetik az emberrel, hogy mihez is volt kedve. Onnantól ugyanis ahhoz lesz, hogy a „végletektől most robbanjon szét”, és körről körre egyre csak többet akarunk ebből a hangzásból. Természetesen nem álltak meg ennyi dalnál, és fél évvel később befutott még ugyanennyi, köztük a pofátlan csúcsslágerrel, a Zászlós Barommal, amelyet a tenyerükre köpve akár a 2-es királyi rádiónak is felküldhettek volna. Hátulról. Az új számok már nem indultak olyan vadul, mint elődeik, ám ettől csak még jobban működtek, még jobban belemélyesztették torz témáikat és értelmezésre váró soraikat a fülekbe, a Szinte szárazonnal pedig megszületetett az eddigi legemlékezetesebb refrénjük is, valamint a billentyűk is gyönyörűen simulnak rá a taktusokra. Sokkal könnyebb szeretni ezeket a nótákat, mint körülírni őket, vagy a hármas hangzásvilágát, de ez még véletlenül sem gond, hiszen senkit se érdekel, hogy milyen gyakran vágja pofán a zajrockot az indie, miközben az a punkot ostorozza, amíg a dalok rozsdás kampókkal húznak mosolyt az arcunkra. Az Uzipov eddigi hat dalával tehát nem csak egy olyan űrt tölt be a hazai palettán, amiről eddig még nem is tudtunk, de közben minden eddiginél kevesebb kompromisszummal hangolja össze a fej-, és a seggrázást. Sodrás, vicsorgás, zajban sütött slágerek, menő bandafotók és egy készülő nagylemez: jelenleg ezt kínálja az Uzipov. Durván és szárazon – ahogy szeretjük. 9/10