Witchcraft – Legend

Witchcraft-Legend1

Tracklist:

1. Deconstruction
2. Flag of Fate
3. It's Not Because of You
4. An Alternative to Freedom
5. Ghosts House
6. White Light Suicide
7. Democracy
8. Dystopia
9. Dead End

Hossz: 51:33

Megjelenés: 2012. szeptember 21.

Kiadó: Nuclear Blast

Webcím: Ugrás a weboldalra

A keményzene alakulásának bő négy évtizede során mindig is voltak trendek és ellentrendek. Bizonyos skatulyákat utólag húztak rá az előadókra, mások pedig idővel kikoptak a köztudatból. Ezek a zenei hullámok eleinte logikusan következtek egymásból, azonban egy idő után - számos műfaj és alműfaj kialakulását követően - már közel sem volt ilyen egyszerű a képlet, mondhatni követhetetlenné vált, merre is tart épp a fősodor. Az én véleményem az, hogy jelenleg a metalközeli zenék esetében az a trend, hogy egyre kevésbé van trend. Nehéz egyetlen csapást kijelölni, mivel a zeneipari berendezkedés jóformán minden műfajnak teret ad.

És mégis: nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy manapság egyetlen irányzat sem kerekedik úgy a többi fölé, mint amilyen mértékben tette azt a tengeren túl az amerikai stílusú (dallamos) metalcore nem is olyan rég, vagy azt megelőzően a nu metal. Európában sem létezik ma az extrém metal (black/death/melo-death stb.) virágkorát követő tradicionális heavy/power metal reneszánszhoz fogható egységes hullám. Sok kisebb trend alakult ki egymás mellett. Időnként persze most is be-bedobnak egy-egy varázsszót a kiadók, amit aztán később lehet hangoztatni az adott banda kapcsán. Jelenleg az egyik ilyen varázsszó a „retro”, legyen az thrash, glam, heavy vagy épp hard rock. A lényeg, hogy a múltidézés egyfajta trend, amire egyre inkább ráéreznek azok is, akik adott esetben nincsenek tisztában a megidézni kívánt éra klasszikusaival.

Bár a Witchcraft immáron 12 éve működő csapat, a szintén Rise Above Recordsnál (Lee Dorrian, Cathedral főnök kiadója) felfutott Grand Magushoz hasonlóan, csak az utóbbi időben irányult rájuk egy „szélesebb kör” figyelme. Esetükben a háttérbe szorulásnál az is szerepet játszhatott, hogy a 2007-es The Alchemist már öt éve látott napvilágot, valamint hogy a banda nagy része lecserélődött. Válságról azonban még csak véletlenül sem beszélhetünk, mivel időközben sikerült leszerződni a fémes zenék terén mai napig hegemóniát jelentő Nuclear Blasthoz. Talán az olyan újabb keletű svéd zenekarok underground sikere is lendített rajtuk, mint a Ghost, vagy a Graveyard. Persze jelen esetben nem arénákat megtöltő sikerre kell gondolni, inkább amolyan kultuszbandává válás figyelhető meg ezeknél a formációknál. Esetükben a múltidézés egészen az 1970-es évekig nyúlik vissza, amikor is olyan hard rock és korai heavy metal óriások élték virágkorukat, mint a Black Sabbath, a Deep Purple na meg a Led Zeppelin. Mondhatni a Monster Magnetet és Spiritual Beggarst követően harmadszorra is feltalálták a spanyolviaszt. De csak eddig tartott a cinizmus, mivel szerencsére a nagy elődökhöz hasonlóan a mostani retro hard rock bandák sem állnak meg a triviálisnak mondható hatások újramelegítésénél, hanem a kevésbé széles körben ismert zenekaroktól ellesett motívumokkal teszik élvezetessé szerzeményeiket. Gondolok itt az olyan kultikus csapatok munkásságára, mint az ikergitáros témák egyik úttörőjének számító Wishbone Ash, a korai Purple lemezeket feléneklő Rod Evans pszichedelikus hard rock csapata, a Captain Beyond, vagy épp az „amerikai Sabbath”, vagyis a Blue Öyster Cult.

A Legenden található 50 percnyi muzsika valahol az ős-hard rock és a Sabbath hatású heavy/doom közt félúton helyezkedik el. A dalok nagyon korrekt módon vannak ezúttal felépítve, némileg direktebb megközelítés és kevesebb pszichedelia jellemzi őket, mint korábban. A zenészek rendkívül ízlésesen játszanak, Magnus Pelander teljesítményét pedig érdemes külön kiemelni, a fickó ugyanis rendkívül sokoldalú énekes. A Democracy-ban mintha pár pillanat erejéig Maynard James Keenan szerepében tetszelegve gyakorolna kritikát, „Fuck your heroes” felkiáltással, de ha kell, képes Glenn Danzig módra elbődülni a maratoni hosszúságú Dead Endben. Az album hangzása pedig példaértékű: telt, arányos, és mégis van benne valami, ami a régi idők trükk-mentes stúdiófelvételeire hajaz. Finomságokban sincs hiány a lemezen: a Deconstruction Tony Martin korszakos Sabbathra emlékeztető méltóságteljes kezdésével alaposan megadja az alaphangot. A későbbiekben is található nem egy Sabbath, illetve Pentagram/Witchfinder General ízű zakatolás, csak épp az „olcsó cigi, csapolt sör” feeling hiányzik, ami az utóbbi zenekar sajátja volt. Máshol a pszichedelia és a blues jegyében íródott riffek dominálnak (An Alternative to Freedom, vagy a nem kis Planet Caravan feelinget árasztó Dystopia), különösen a lemez második felén jönnek elő ezek a lazább témák. Mondhatni, a lendületesből a hangulatosba tart a lemez íve, amit végül a 12 percesre nyúló epikus zárótétel koronáz meg. Unatkozni azonban egy percig sem fogunk, sőt időnként azt is megmutatják a Witchcraft tagjai, hogy a dög, a rock and roll is bennük van. Jó példa erre az abszolút slágerként aposztrofálható It’s Not Because of You, vagy épp a Flag of Fate-ben eleresztett kis gitárpárbaj. Összességében nagyon elégedettek lehetünk a svéd ötössel, hiszen ízlésesen, nem tolakodó módon tálalják ezt a fajta retro zenét, mellőzve mindenfajta túlzást, amitől nevetségessé válhatna a történet. Emiatt is lett olyan kerek anyag a Legend, ami ha előbb jelenik meg, mint a Ghost debüt, vagy a tavalyi Graveyard, akkor talán az eggyel magasabb pontszámot sem sajnáltam volna tőlük.

8/10