Weekend Nachos – Still

Tracklist:

01. Sickened No More
02. No Idols and No Heroes
03. S.C.A.B.
04. Satan Sucker
05. Late Night Walks
06. Watch You Suffer
07. Wolves
08. You're Not Punk
09. Ignore
10. Yes Way
11. Broken Mirror
12. Still

Műfaj: powerviolence/hardcore punk

Támpont: Iron Lung, California Love, Full of Hell

Hossz: 21:30

Megjelenés: 2013. november 11.

Kiadó: Relapse

Webcím: Ugrás a weboldalra

A Weekend Nachos a 2009-es Unforgivable című lemez óta tartozik a powerviolence élvonalába, és a 2011-es folytatással jóval szélesebb közönséghez jutottak el, mint a hasonszőrű zenekarok (valószínűleg a Full of Hell áttörésének köszönhetően). Azóta sem voltak túl inaktívak, kidobtak egy igen jó splitet a pv legenda Lack of Interesttel, illetve kijött egy single év elején (Watch You Suffer), melyek közül utóbbi már a következő teljes anyag beharangozója volt, és eléggé nagyot szólt, annak ellenére, hogy messze nem a banda tempósabb dalai közé tartozott. Adódott tehát a kérdés, miszerint a dal a jó összefoglalója-e a Still egészének?

A kérdésre a válasz pedig egy egyértelmű igen. A Still sebességben és hozzáállásban is inkább az Unforgivable-höz áll közelebb, mint a Worthlesshez, itt nincsen többperces zajongás és hosszú belassulások, ahogy a padlógázas témák is majdnem nullára vannak redukálva, és a huszonegy perc nagy részében a lassabb-gyorsabb tukatukák dominálnak, ami bár helyenként (a You’re Not Punk és a címadó között, egészen pontosan) unalmassá tud válni, de azért vannak olyan témák, amik gond nélkül elvisznek a hátukon egy-egy darabot (például a Satan Sucker közepén a kiállással megtámogatott gyorsabb rész). Ebből nyilván kiderül, hogy a korongnak az első fele az erősebb, a második hatos csomagból a Still az, ami kiemelkedik – akár a Disfear is elsüthette volna 10 éve. De meg kell említeni akkor már a korábban kihozott Watch You Suffert is, ami az elejétől a végéig nagyszerű, és hatalmas pluszpont jár a szövegéért is. Apropó, szövegek: John Hoffman amúgy nem az irodalmi Nobel-díjra pályázott soha (konkrétan a szövegei csak és kizárólag arról szólnak, hogy mindenkit elküld a fenébe), de most valahogy szofisztikáltabb módon teszi ezt (S.C.A.B., Late Night Walks). Hangzásilag egy fokkal jobb a helyzet, mint a Worthless esetében: az az album néhol „túlságosan is durván” szólt (mondjuk lehet, hogy ez csak a számok természetéből adódik), itt viszont minden klikkel, mondjuk a Relapse támogatásával a hátuk mögött érthető a dolog. A Weekend Nachos tehát egy fokozattal lejjebb váltott, ami miatt az egyik szemünk sír, a másik nevet: ezzel az anyaggal talán könnyebben megszólítják a Full Of Hell révén a durvább hardcore-ba bevezetett embereket, azonban fájó, hogy ezt úgy érték el, hogy visszavettek a rájuk jellemző gyorsaságból (azért régen is tudtak nagyon jó kis punkos dalokat írni). Persze valószínűleg ez nem sok embernek okoz gondot. Mindenesetre a Stillen még mindig egy olyan csapatot hallunk, akikben hatalmas energia rejtőzik, és habár a tökéletes lemez továbbra is várat magára, megbízhatóan tartják az erős közepes-jó szintet már a kezdetek óta, és valahol ez is nagyszerű teljesítmény.  8/10