Troubled Coast – Letters

A zenekar eddigi pályája kapcsán ismét szégyenkeznem kell, ugyanis csak a Letters által ismertem meg őket, viszont ez korántsem a bemutatkozó anyaguk, hiszen 2009-es megalakulásuk ellenére már kiadtak egy nagylemezt és egy EP-t. A 100 Miles From Home dalaiban inkább régisulis, dallam-pozitív hardcore-t lehetett felfedezni, de már ott se lehetett érezni, hogy egy egyéves zenekarról van szó, a Vagabonds EP apró eltávolodásai az előd hangzásától pedig egy felgyorsított fejlődés képét sugallták, amit a Letters tett (egyelőre) véglegessé. Mindig aggódunk, ha egy zenekar siet a lemezkiadással, de vannak olyan tehetségek (pl. Thrice, Hot Water Music, stb.), akik két egymást követő évben is ki tudnak hozni jobbnál jobb albumokat. Ugyan a 100 Miles From Home még nem volt egy nagyon emlékezetes anyag, így egyelőre nem is delegálnám a bandát a fenti, patinás listára, de az, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit fejlődtek, mindenképp elismerést érdemel.

A kifejezetten hatásos intro után a Wolf Republic az, ami egyből megvett, és ami kicsit össze is foglalta a zenekart: elindul úgy, mint egy ’90-es éveket idéző, Lifetime-iskolás hardcore nóta, majd leparkol egy iszonyatosan La Dispute-re (Damaged Goods) hajazó poszt-hardcore-os kiállásra, hogy aztán már úgy fejeződjön be, mint az újabb dallamos hardcore bandák. Utóbbi kettő az az irány, amit jelenleg a zenekar preferál, de a lemez minden pillanatából az árad, hogy nyitottak mindenre, legyen az beszéd, tiszta ének, könnyed dallamok (annyi, hogy még az emocore is felmerül néha), akusztikus betét, énekeltetés, szájharmonika,  így pedig a végeredmény ropppant eklektikus lesz, tele remek dalokkal (pl. a Breathing remek a kicsit elszállós refrén által felvezetett, poszt-rockosan torzított gitárbetéttel, amelyek továbbra is hardcore alapokon mozognak). Műfajilag tehát meglehetősen összetett a Troubled Coast második lemeze, és roppant változatos tempók, témák, vagy akár dalhosszok tekintetében is, de a hatások is elég széleskörűek: van itt La Dispute, de régebbi Crime in Stereo is (vagy Mewithoutyou és Lifetime, hogy régebbre menjünk vissza). Annak ellenére, hogy nem annyira közvetlen a szentimentalizmusa, mint az idei Defeater, vagy Touché Amoré lemezeknek, nagyon szerethető és emlékezetes album, talán pont az előbbi miatt tűnik természetesebbnek az egész. A lemez legerősebb pillanatait először a második és harmadik dal kettősének adtam volna, de végül az együtténeklős Feigned Belief és az énekesnővel megtámogatott XX/YY spoken worddel átkötött duója vitte a pálmát. Az is nagyon érdekes, ahogy a lemez zárul: a Me And My Shadow és az A Shallow Place már nagyon outro jellegűek, erre jön egy újabb lendületes dal a Love képében (amiről máig nem tudtam bebizonyítani, hogy Teppeinek köze lenne hozzá, pedig biztos van), ami végül mégis hatásosan tudja zárni a kellemesen hosszú albumot.

Úgy tűnik, lehet még újat mutatni 2011-ben, és ehhez csak egy karakteres, sokoldalú énekes, meg két ügyes gitáros kell, valamint a szándék, hogy többdimenziós dolgokat alkossanak, de mindezt nagyon, nagyon, nagyon átgondoltan. Itt minden a helyén van, a hangulatot nem aláásó változatosság, a szépen csipegetett hatások, a remek szövegek (La Dispute rajongóknak zavaróan kötelező olvasgatni őket), a magas újrahallgathatósági érték. Nagyon remélem, hogy a megfelelő kiadó figyel fel rájuk, és fejlődhetnek, alkothatnak tovább a saját medrükben, mert szükség van ilyen zenekarokra, szükség van új klasszikusokra.

9/10