Till We Drop – Skyward (EP)

Tracklist:

01. Dedication
02. Indestructible
03. Asleep
04. Clouds

Műfaj: metalcore

Támpont: A Day to Remember

Hossz: 16:08

Megjelenés: 2013. szeptember 1.

Kiadó: szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Amikor elindult a budapesti Till We Drop, a tagok maximum arra gondolhattak, hogy majd a nem túl acélos Fuwdo, vagy (számukra) sokkal rosszabb esetben a Seattle Sky nevét fogják elvárásként emlegetni velük kapcsolatban. Ehhez képest egy háromdalos bemutatkozással elérték, hogy a fenti két név helyett az A Day to Remembert, és a Monster energiaitalt vasalják rájuk az emberek. Ettől függetlenül nem indultak hátulról a The Summer Triangle kiadásakor, hiszen magyar underground bandához képest elég szép külföldi ismertségre tettek szert már előtte is, az azonban az egyébként jól sikerült nagylemez után is kérdéses volt, hogy milyen a banda saját hangja.

Az album alapján már kijelenthető volt, hogy azért jóval több ez a csapat, mint egy Monster hátszéllel felfutott kópiazenekar, hiszen hiába építkeztek továbbra is az A Day to Remember eszköztárából, de azokból sikerült nyugati viszonylatban is jónak számító dalokat megírniuk – jobbakat, mint amilyenekkel a francia Chunk! No, Captain Chunk!, vagy az amerikai In Her Own Words előállt az utóbbi években. A tavalyi Adele feldolgozás már egy sikeres, de elég „kötelező kör” szagú húzás volt tőlük, viszont nem is számított, hiszen úgyis minden a banda következő saját anyagán múlt. A Skyward tétje az volt, hogy sikerül-e időben elhagyniuk a hatásaik nyilvánvaló jelenlétét, és ez a négy dal több, mint biztató ilyen szempontból: anélkül, hogy teljes hangzásváltást hajtottak volna végre, elég messze kerültek az előző lemeztől, amit úgy hoztak össze, hogy elnyomták a pop-punk elemek nagyját. A tiszta énektémák és az itt-ott előforduló pop-punkos gitárdallamok immár csak színesítik a lemez súlycentrikus metalcore-ját, amelynek monoton döngölését ügyes gitárdíszítéssel is enyhítik (pl. Indestructible, ami magasan a legjobb dal, amit valaha írtak). Sikerült a könnyedebb dallamokon is csavarni annyit, hogy ne jusson róluk rögtön az ember eszébe az A Day to Remember (bár azért felbukkan néhol a kézjegyük, szóval támpontként továbbra is őket kell megadnom), ellenben mindezt úgy hozták össze, hogy a banda eddigi rajongótábora ne forduljon el tőlük. Innentől pedig két levakart bélyeggel a hátuk mögött, és egy erős setlistnyi dallal, valamint egy, ha nem is klisémentes, de azért (nem csak magukhoz mérten) üdítő hatású dallamos metalcore hangzással a zsebükben a Till We Drop végre mindenféle kétes kommentár nélkül állhat az élén a külföldre törő magyar undergroundnak. 7.5/10