2012. május 13.
Tracklist:
01. The Swarm
02. Inferno
03. Att Hata Allt Mänskligt Liv
04. The Crossing
05. Deceiver
06. 1901
07. Head and Arms
08. The Sound of Broken Bells
09. I Will Swallow All Light
Néha kíváncsi vagyok arra, hogy amikor Varg Vikernes megírta a Filosofemet, ami a régisulis black metal leghátborzongatóbb darabjai közé tartozik, vajon gondolt-e arra, hogy miután kijön a rácsok mögül, a stílus már más módokon próbálja majd az ugyanolyan nihilista hangulatot elérni. Vannak, akik az avant-garde felé kacsintgatnak (Deathspell Omega), van ugye a hősünket megihlető hipster vonal, és van rengeteg egyéb kísérlet arra, hogy a látszólag haldokló műfajba új életet sikerüljön lehelni. Ez idő alatt az "u" betű "v"-re cserélése egyszerre volt közröhej tárgya és státuszszimbólum, a hullafehérre festett arc kiment a divatból, és az Internet elérte azt, hogy az Immortalról pedig az emberek egy részének egy láthatatlan szendvics jut eszébe. Mindemellett pedig elkezdtek olyan csapatok mozogni a színtéren, mint a Tombs, vagy a This Gift is a Curse.
Jelen cikkünk tárgya például 2008-ban kezdett zajongani, és többnyire lelkes fiatalokról van szó, az egyetlen ismertebb figura Johan Nordlund dobos, aki a Seven Nautical Miles nevű post-metal bandában is tevékenykedik. Első pár évükben fű alatt zenéltek, jómagam nem is hallottam felőlük, egészen addig, amíg a Hexisszel együtt szét nem szedték a Szabad az Á-t, ekkor lettem kíváncsi rájuk, mert bár a koncerten nem voltam ott, de az YouTube-on is átjött, hogy nagyon nyomasztó légkört tudnak teremteni a blacket sötét, crustos hardcore-ral és sludge-dzsal ötvöző dalaikban. Most, hogy kijött a lemez, még inkább azt mondom, hogy nem árt odafigyelni erre a brigádra, mert van bennük tehetség bőven. Az I, Guilt Bearer (hivatalosan I, Gvilt Bearer, de én még mindíg cikinek érzem a trve írásmódot) dalainak folyamatos kicsapongása a műfajok között, a zajos átkötések, a két énekes üvöltőpárbaja pont azt az örvénylést hozzák létre, ami egy ilyen lemeznél szükséges (és amit a tavalyi Tombs lemez is hozott), és ugyan a black metallal példálóztam a bevezetőben, azért a klasszikus black felfogással nagyon keveset találkozunk, tehát aki blastbeat-hegyeket akar, az ne itt keresse. Ennek ellenére tud igen lendületes is lenni a korong, a nyitó The Swarm, vagy a The Crossing például elég húzós témákkal rendelkeznek, utóbbi olyan vad, hogy nem lehet nem egy tengeren hánykódó hajóra gondolni a hallgatása közben.
Az I, Guilt Bearer legnagyobb erőssége, hogy a lehetőségekhez képest leginkább változatos akar, és tud is lenni. Az alapot mindig a black-sludge-hardcore háromszög csúcsai közötti ingadozás jelenti, de ezt képesek izgalmasan megoldani, és nem riadnak vissza az egyéb megoldásoktól sem, legyen az ambientes/post-metalos gitármaszatolás (Att Hata Alt Mänskligt Liv), vagy betorzított dobolás (Deceiver). Arról nem is beszélve, hogy néhány helyre sikerült kellemesen bólogatható témákat elhelyezni, a Head and Arms, vagy a már említett The Swarm kifejezetten erősek ebben, kár hogy az ilyenek nincsenek nagyobb számban. Unalmassá tehát nem igazán válik a svédek debütje, azonban van egy terület, ahol nem szerepelnek olyan erősen, mégpedig a megszólalás. Már tavaly a Tombsnál is húztam a számat, mert szerintem elszaladt velük az atmoszférikus ló, és a gitárok csaknem teljesen elnyelték a többi hangszert. Nos, itt ez sajnos ugyanúgy igaz, a dobok és az ének sokszor teljesen eltűnnek a gitár mögött, és ez elég sokat ront az összképen. Kár érte, de ettől függetlenül egy nagyon ígéretes bemutatkozást tett le az asztalra a This Gift is a Curse, bizakodva várjuk a folytatást, ha így folytatják, akkor elérik azt a helyet a szívemben, amit a Clinging to the Trees of a Forest Fire-nek tartok fenn. Addig is, ez egy hetes.
7/10
