The Algorithm – Polymorphic Code

De mi áll ennek a kissé homályosnak tűnő bevezetésnek a hátterében? A két francia úriember rendkívül intenzív anyagot hozott össze, melyen ezernyi különböző hatás figyelhető meg, az összkép viszont mégis kellően egyedire sikeredett. Tulajdonképpen elektronikus zenével van dolgunk, melyet sikerült felvértezni a manapság rendkívül divatos djent hangzás egyes elemeivel. Ráadásul ez még nem minden, hiszen igen változatos tételek kerültek fel a lemezre, de az tény, hogy az előbb említett két stílus dominál leginkább. Konkrét kategorizálásra ennek tükrében inkább nem is vállalkoznék. További érdekesség, hogy élőben Mike Malyan is besegít, így valódi dobokkal megtámogatva zajlanak a fellépések. Az igaz, hogy voltak már hasonló kísérletek, de ilyen letisztult és élvezetes formában még jó eséllyel nem találkozhattunk ilyesfajta produkcióval. Már a 2010-ben megjelent CRITICAL.ERROR című lemez is kellő mértékű bizakodásra adhatott okot, de két év elteltével sikerült minden tekintetben lekörözni az elődöt. Ez alkalommal negyvennyolc percnyi anyaggal álltak elő, néhol ugyan felcsapja a fejét az unalom, de gyorsan nyakon is öntik egy újabb adag ötlettel. A számok érdekes felépítésűek, változatos, tört ritmusokkal operálnak, majd hosszabb belassulásokkal készítenek fel az újabb pusztításra. Remekül trükköznek a tempókkal és a váltásokkal, a legjobb pedig az, hogy ez az egész működik. Nem érzi úgy az ember, hogy két külön stílust próbálnának erőszakkal egymás közelében tartani, többnyire természetesnek hat ez a rendkívül természetellenes egyveleg. Minden szerzeménynek sajátos folyása van, ráadásul semmi sem állandó, folyamatosan változnak a felvonultatott témák. A lemez hangzása nagyon kellemesre sikeredett, a megfelelő hangtechnikai felszereléssel rendelkező hallgatók minden bizonnyal elképesztő dolgokat tudnak majd kihozni belőle – dübörgő basszusok, vészjósló morajok és egyéb nyalánkságok. Az elektronikus effektek teljességgel rendben vannak, helyenként a dobon érződik persze, hogy a felvételek csupán számítógépen történtek, de ez egy ilyen jellegű zene esetében nem igazán tekinthető negatívumnak. A djent témákra hajazó virtuális gitártémák jól hangzanak, de komoly bonyolultságra ne számítson senki, ez maximum a hirtelen váltásokra és a szokatlan ritmusképletekre lehet igaz. Az egyes sávok ezek hallatán talán egyszerűnek tűnhetnek, viszont tényleg rengeteg minden zajlik egyszerre, így van mire odafigyelni, miközben továbbra is a hangulat maradt az első helyen. Minden egyes szerzeményt körülleng egy sajátos atmoszféra, mely képes átlendíteni a kissé monotonra sikerült részeken is. A játékokból bevágott beszólások remek hangulati elemek, de ez inkább csak azok ismerőinek jelenthet örömteli momentumokat.

Helyenként akadnak ugyan üresjáratok, de összességében egy igen erős és jó felépítésű lemezzel van dolgunk. Ha valami szokatlan és súlyos dologra vágyik az ember a szürke hétköznapok során, nyugodtan adhat neki egy esélyt. Még akkor is, ha először furcsállva áll az egész előtt, néhány hallgatás után sokkal átláthatóbbá és szerethetőbbé válik minden egyes eleme. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy élőben is működnek a dalok, remélhetőleg egyszer majd mi is megtapasztalhatjuk egy kellemes klubkoncert keretein belül. Addig viszont nem marad más mint a Polymorphic Code , és a további ismerkedés, de azt hiszem így sem járunk rosszul. 8/10