Terror – Keepers of the Faith

Ahogy nemrég a lemezt felvezetni kívánó kislemeznél is megfogalmaztam, a Terror éppen arra készül, hogy visszaállítsa a hardcore büszkeségét, és amennyiben – hogy visszautalva önmagam idézzem – a színteret csak tiszta odaadással lehet felfrissíteni, amely összefogást és alázatot igényel, úgy a Keepers of the Faith valóban egyet jelent Scott Vogelék másodvirágzásának első hajtásával.

Ez azonban nem fedi le egymagában a morális tartalmat, mivel zenei szempontból a The Damned The Shame-en eltolt arányokkal szemben egy meglepően következetes és tisztelettudóan retrospektív közeggel találjuk szemben magunkat, amelyben a kilencvenes évek (thrash) metalban átitatott hardcore hangzása tulajdon erejének teljében köszönhet vissza. Ennek olvasatában a Keepers of the Faith úgy kíván egy definitív albumként működni, hogy nem csupán a saját forrásához – hangsúlyozom: hitelesen – visszatért Terrort, hanem lényegében a színtér jelenét is definiálja. Így pedig azon sem lepődhetünk meg, hogy a gazdag csordavokálokkal színesített új tételek többsége az összefogáshoz, az emberi élet értékeihez, valamint a hamisítatlan hardcore méltó régi nagy híréhez intéz olyan kiáltványt, amelyre ilyen formában már régóta szükség lett volna. A szigorú és büszkeséggel teli tartás szerencsére a riffek minőségében is visszaköszön, következésképp a hangzásában is igen hatásos kiadvány tényleg régen tapasztalt lelkesedésről tesz tanúbizonyságot. Mert az ugyan kétségtelen, hogy az utóbbi évek minőségi szempontból kimért, a zenei arányeltolás irányából pedig apránként metalosodó tendenciája nagyjából egységes arculatot eredményezett – lényegében ez szülte a „ha egy lemezt hallottál, mindet hallottad” kezdetű sztereotípiát –, azt akkor sem tagadhatja senki, hogy a Terror eddig is igen sok új arcot hozott be a színtérre, és ez sem volt véletlen. A helyzet most csupán annyiból változhat, hogy Vogelék missziója immáron arról a tényszerű alázatról is tanúbizonyságot tesz, amit a féltékenyebb felek megkérdőjeleztek az elmúlt évek során: a Keepers of the Faith pedig elmos minden vádat, mert a Terror most megírta a saját Set It Offját, vagy ha úgy tetszik, Defenders of the Faithjét.

„Only death can slow me” – ordítja az egyébként tényleg üresjáratoktól mentes kiadvány egyik leghangsúlyosabb tétele, és ezzel el is mondtam a lényeget. Elvégre a Keepers of the Faith nemcsak gondoskodik róla, hanem egyben meg is pecsételi, hogy a Terror életművét egyhamar ne feledje el az utókor. Ez pedig csak úgy jöhetett létre, hogy az album – a maga korában és műfaji váteszhiányában, gondolván itt arra, hogy többségében az ifjabb nebulók vették át az iránymutatás szerepkörét – valóban egy szükségszerű és rég áhított produktuma egy jobb napokat is megélt szubkultúrának, aminek kulcsfontosságú gondolatait még egy jó darabig emlegethetjük – legrosszabb esetben is egy újradefiniáló programiratként. A győzelem azonban még korántsem teljes, elvégre nem zárhatjuk ki, hogy az egyszeri pózőrök magukénak óhajtják érezni ezt a dalcsokrot, ám így sem félek attól, hogy az új lapjárás idővel ezen is változtasson. 8/10