Soulfly – Savages

Tracklist:

01. Bloodshed [km. Igor Cavalera]
02. Cannibal Holocaust
03. Fallen [km. Jamie Hanks]
04. Ayatollah Of Rock 'N' Rolla [km. Neil Fallon]
05. Master Of Savagery
06. Spiral
07. This Is Violence
08. K.C.S. [km. Mitch Harris]
09. El Comegente [km. Tony Campos]
10. Soulfliktion

Műfaj: thrash, tribal

Támpont: Sepultura, Nailbomb

Hossz: 58:10

Megjelenés: 2013. október 4.

Kiadó: Nuclear Blast

Webcím: Ugrás a weboldalra

A KoRn után ismét itt egy banda, aminek jelentőségét felesleges is lenne vitatni. További hasonlóság, hogy mindkét csapat túl van már fénykorán, még ha annyira hektikus teljesítmény nem is jellemezte Max Cavalera zenekarát, mint a korábban nem kevés inspirációt nyújtó Jon Davis féle brigádét. A legszembetűnőbb dolog az életműben, hogy a kezdeti nu-metalos elemek lényegében teljesen kihaltak mára a muzsikából és ha esetleg nem lenne mindenki számára egyértelmű a hallottak alapján, Mr. Cavalera minden létező alkalmat megragad arra, hogy a death/grind műfajok iránti határtalan rajongásáról zengjen ódákat. Ez a fajta műfaji eltolódás a tavalyi Enslaved-en csúcsosodott ki, és az előzetesek hallatán már jó előre tudni lehetett, hogy ezen az ösvényen haladnak tovább, gyökeres változások nélkül.

A tavalyi albumhoz képest ezúttal csupán egyetlen poszton történt változás, miszerint Max fia, Zyon üti a bőröket. Ezzel kapcsolatban akár egy érdekes vitát is lehetne indítani, de minden tiszteletet félretéve, aligha ér Roy Mayorga vagy Joe Nunez nyomába a srác. Persze hozza, amit ilyenkor kell, de egy ízesebb, technikásabb játék sokat dobott volna az összképen. Tony Campos basszusa végig kellemesen előtérben van, miközben továbbra is egyértelműen Marc Rizzo az, akinek a jelenléte képes felhúzni a bandát egy olyan szintre, hogy azért a maga módján továbbra is élvezhető maradjon egy-egy friss kiadvány. Szokás szerint hemzsegnek a dalok a vendég előadóktól, rögtön itt van az igen megosztóra sikeredett közreműködés Max másik fiával, Igorral a nyitó dalban, ami egyébként nem feltétlenül tartozik az erősebb szerzemények közé.

Nem feltétlenül indokolt egy Soulfly-nak évente kiadni új albumot, főleg nem úgy, hogy azért érződik az igazán nagy ötletek hiánya (most komolyan valaki még képes előállni 2013-ban azzal az ötlettel, hogy induljon légvédelmi szirénával az első szám?), hiszen a sokszor arctalan darálás mellett több helyen is ismerős témák, megoldások köszönnek vissza az életműből. Arról nem is beszélve, hogy mégis miért kell ezt egy órán keresztül húzni a végtelenségig? Ráadásul az igazán elvakult rajongók ha beszerzik a limitált kiadást, akkor repetázhatnak is a Fuck Reality és az elhanyagolhatatlan instrumentális szerzemény, a Soulfly IX kettősének köszönhetően. Persze nem feltétlenül vár senki sem nagy megújulást és a műfaj újradefiniálását Max Cavalerától, de azért lehetne ezt az egészet valahogy érdekesebben, izgalmasabban is csinálni. Na de visszatérve a dalokra, azért annyira mégsem siralmas az összkép. Különösen a vendégénekesekkel megtámogatott szerzemények (Fallen, Ayatollah) nagyon jó kis hangulatteremtő, érdekes színfoltjai a korongnak, a húzónóta pedig egyértelműen a Master of Savagery, ami már rögtön első hallásra heves bólogatásra késztet, viszont utána már kicsit nehezebb találni további említésre méltó alkotást. (Azért az elvágott torkú vokál a K.C.S.-ben elég zorall.) Az esetek többségében olyan érzést keltenek a számok, mintha egy „B” oldalas Soulfly/Sepu/Nailbomb összeállítást hallanánk, a borítóval remekül összhangban lévő teljesen átlagos, semmitmondó nótákkal. Miért nem vagyunk egy kicsit bátrabbak drága Max Cavalera? Az Enslaved-en legalább volt egy pár tényleg gyilkos tétel (az életmű első felében született himnuszokat nem is említve), de ezúttal ezek a végsőkig elhúzott, fárasztó középtempózások csírájában megölik az érdeklődést. Lehet, hogy egy kicsit jobb lenne pihentetni ezt a projektet egy darabig és valamelyest frissíteni a koncepción, mert idővel joggal fogja mindenki feltenni a kérdést, hogy hányszor lehet még ugyanazokat a számokat megírni büntetlenül? De ahogy maga a mester is bevallotta, ez egy rajongó orientált lemez, innen nézve pedig rá lehet mondani, hogy jól teljesít, hozza a kötelezőt, de ennél többet sajnos nem.

5/10