Soulfly – Enslaved

Az alig két perces nyitó tétel, a Resistence remekül adja meg a kezdő hangot, torzított szövegmondással, csipetnyi apokaliptkikus hangulattal, valamint a lemez központi témájának velős összefoglalásával indul a korong, amit követően rögtön a klippes dal, a World Scum következik.  Elég egyértelműen kitűnik, hogy itt bizony igen erősen death metálos elemek dominálnak, amit tovább erősít Travis Ryan énekes vendégeskedése a Cattle Decapitationből. Teljesen tudatos dologról van szó egyébként, hiszen maga Max nyilatkozta, hogy az volt a legfőbb célja a dalok megírásakor, hogy a 80-as, 90-es évek death metal szellemiségében alkosson egy lemezt. Mi sem lehetne erre komolyabb bizonyíték, mint az Entombed zenekartól „kölcsönvett” Drowned nyitóriff, ami egy az egyben visszaköszön a Gladiatorban, az egyébként határozottan erősebb tételek egyikében.

Nem lenne különösebben sok értelme egyesével kivesézni minden dalt, hiszen elég homogén az anyag. Vannak pörgősebb, darálósabb nóták, ugyanakkor nem hiányozhatnak a bólogatós, menetelős középtempók sem, ahogy a helyenként felbukkanó izgalmas kiállások, leállások sem. Bár az izgalmas szóval azért mindenképp csínján szeretnék bánni, hiszen erős túlzás lenne izgalmasnak nevezni a dalcsokrot, a közel egy órás hanganyag többször is erősen fárasztónak, önismétlőnek hat. Ugyanakkor ez a Soulfly kérem, nem kell túlzottan nagy elvárásokat támasztani a muzsikával szemben, és ezt most tényleg nem rosszindulatból írom. Ha viszont így nézzük, pontosan azt kapjuk, amit elvárhatunk, és minden bizonnyal a rajongóknak nincs is ezzel semmi bajuk. Az már más tészta, hogy eléggé egybefolyik a lemez egy idő után és például eleinte simán átsiklottam a Dez Fafara (DevilDriver) vendégszereplésével megspékelt Redemption of Man by God felett.

Míg régebben tényleg szinte minden egyes nótába sikerült belepréselni valami igazán különlegeset, addig itt inkább tűnik fárasztónak, ötlettelennek helyenként az album. Valószínűleg nem volt túl jó hatással az sem az alkotói fázisra, hogy két héttel a stúdióba vonulás előtt adta ki a parancsot Gloria az ő drága urának, hogy jó lenne nekiállni megírni a dalokat, mivel már lefoglalta a stúdiót és a producert, Zeusst is. Habár Max szerint ez a kényszer különösen pozitívan hatott a munkafolyamatra, én azért ezzel határozottan vitába szállnék… A korong vége felé közelítve azért a Plata O Plomo még tartogat némi felüdülést, ami leginkább a régi időket idézi. A lemezt záró Revengeance-ben pedig Max fiai is szerepet kapnak, Richie és Igor énekesként, míg a dobok mögött Zyon vendégeskedik. Akinek viszont nem lenne elég a mezei kiadás, a Deluxe Edition tartogat még három bónusz nótát, amivel kapcsolatban annyit emelnék ki, hogy a Slave-ben az első lemezes Tribe köszön vissza énekileg, valamint ezúttal sem hiányozhat a már tradíciónak számító instrumentális tétel a Soulfly VIII képében. Összességében tekintve tisztességes iparosmunka ez, egy death metállal kevert törzsi thrash cucc, ami a világot ugyan nem váltja meg, de tökéletesen teszi a dolgát. Akinek ez kellően izgalmasan hangzik, az biztosan megtalálja benne a számítását. Nem tartom rossz lemeznek az Enslavedet, de túlzásnak érzem az olyan szintű magasztalásokat is, miszerint az eddigi legjobb Soulfly anyaggal lenne dolgunk. Tisztességgel végigpörgettem a diszkográfiát az új produkció megjelenése előtt, és míg az életmű első felét jól jellemezte egyfajta folyamatos megújulás lemezről lemezre, addig az utóbbi évek kiadványai inkább váltak megfáradt darálássá, egyre kevesebb megjegyezhető momentummal, amihez képest az új anyagon hallottak is csak helyenként tudtak felrázni közönyömből.

6/10