Silverstein – Short Songs

Az évértékelőink között én személy szerint egy külön mondattal adóztam a csapatnak az ötödik nagylemezük ön-innovatív mivolta folytán, s főként azért is volt fontos kiemelni a zenekart, mert az elég képlékeny skatulyát, az emocore általánosítható kiúttalanságát, valamint egy helyben toporgását én a hardcore punk beépítésében láttam, s látom most is kijavítódni. Ez az egyszerű útmutatás valahogy a srácok fejében is beérett, s egy Dead Kennedys-dal után meginspirálódva egy markáns stílusváltással adnak pofont az emocore-nak, ezáltal egy olyan légkört teremtve, amely nemhogy messze merészkedik az elvártaktól, hanem igazságot szolgáltat afelől is, hogy olyan banda is képes meglepetéssel szolgálni, amelynek zenei mondandóját elnémította az önismétlés. Az élmény garantált, a vérfrissítés pedig annak tetejében válik fókusszá, hogy az addiktív saját szerzeményeket még megtoldották egy csokornyi feldolgozással is a (hardcore) punk hős/újkorából, amelynek kiindulási alapját a Record Store Dayes kitekintésen túlmutatva kereshetjük akár a Short Songs For Short People című Fat Wreck Chords összeállításon is, amely 1999-ben gyűjtött össze félperces punk/hardcore himnuszokat.

A megtisztulás jegyében a releváns hangzást éppúgy ki kell használni, mint a műfajilag hatványozottan fontos alapok egymás mellé helyezését, ezért is fontos, hogy a mondanivalót hitelre legyünk képesek emelni, amely kritériumnak a Short Songs teljes mértékben megfelel. A Silverstein visszanyúlt a hardcore punk elemi iskolájához, és nem félt attól, hogy a sallangmentes zenei eszköztár unalomba fog fulladni, hiszen ahogy felcsendül a Sick As Your Secrets döngölése, egyből lehull a lepel, hogy itt nem lesz semmiféle színjáték, csak néhol az érzékenyebb pillanatokban lírai csüggedés, amennyiben a szövegekre pillantunk. Egymást követik a keményebb tónusok (La Marseillaise, Truth & Temptation), de alapesetben nem felejtődtek el a dallamosabb ívek, a punk hinták (itt érdemes az oda-vissza cikázó dallamvonalakat sejteni, lásd például a My Miserable Life-ot), valamint a balladák andalgó elszállásai sem, Shane Told így valamelyest ki tudja élni a tiszta ének klaviatúráját is, még ha az továbbra sem minden esetben a zenekar erőssége. A csapat életművében szisztematikusan kezd kirajzolódni egyfajta választóvonal, amely az energia és a lendület peremén kívánja tudatosítani, hogy a múlt tézisei feloldozódtak a Rescue dalcsokrán. Így, ha a Short Songs irányvonala marad, akkor nem kell tartanunk attól, hogy a későbbiekben ne kapnánk az arcunkba akkora dalokat, mint a Sin & Redemption, SOS vagy akár a tapintatosabb World on Fire, hogy a slágeresség erényeit is kiemeljem, amennyiben lehet beszélni hardcore punk esetében ilyen erényről. Az érdekes kirobbanások, impulzív akkordjáték kettőse valamilyen szinten relatív pályán pumpálja az alaphangulatot, némely esetben viszont berögzött könnyedség és folytonosság árad a tételek többségéből. Ezt leginkább a koncepció viszonylagos buktatóinak kikerülésében nyer piros pontot, hiszen önmaguk tudtak maradni még úgy is, hogy a hardcore kid kiállást nem az esti meséből vették két fogmosás között. Ugyanakkor folytatva a populárisabb vonal feltárását, észrevehetjük, hogy a dalcsokron belül igyekeznek a srácok az életművük lépcsőzetes változását lekövetni, így a vad oldalt igyekeznek kiegyenlíteni az olyan dalok, mint a klipesített Brookfield, a One Last Dance vagy a teljesen idegen Sleep Around. Szerencsére a fókusz a lemezen nem engedi érvényesülni a lírai kisugárzást kölcsönző pillanatokat, így a kisebb (néhol kicsit hangulatromboló ének), illetve nagyobb (gondolva itt a Sleep Around okozta töréspontra) hibákat leszámítva egy közel tökéletes hardcore punk kacérkodást hallhatunk.

Feldolgozások precíz minőségben történő tálalása egy olyan jelenség, amely annyira ritka, mint a Victorynál maradt jó banda, így az emberfia szkeptikusan állhat szinte kivétel nélkül minden hasonló próbálkozáshoz. Az, hogy a Silverstein szeret újragondolni néhány dalt, azt már tudjuk, illetve hallhattuk is a Punk Goes Pop sorozat valamely darabján, nem is beszélve a fentebb említett kislemezről. Azonban a tény, hogy most egy jóval befogadhatóbb zenei forráshoz nyúltak, kicsit elindította az ember fantáziáját, különösen azután, hogy a Victory-val való szakítást követően újra elkezdtek jó dalokat írni. A Short Songs ebben is békejobbot nyújtott, s valamennyire megmutatta a fényt az alagút végén. A fentebb említett Dead Kennedys-szerzemény után (a közreműködők listáját érdemes csekkolni) olyan aprítás következik, amely az újrahangszerelésben látta meg a kapcsot ahhoz, hogy az újonnan fogant tételekkel egy koherens egészet tudjon alkotni. Vannak itt füstölgő puskacsövek, táncparkett, punk bugi, akusztika meg miegymás, dehogy a Silverstein újragondoljon egy Orchid dalt? Remény a kozmoszban vagy egy zseniális véletlen, esetleg előkerültek a kincset érő bakelitek? Gorilla Biscuits, The Swarm, Descendents? Hogy micsoda? Teljes hidegrázás. Nem elég, hogy újraidézik a színtér összekötő erejét, de még egy The Promise Ringgel is teljesen betalálnak. Az egyetlen kár a Green Day-dal jelenléte, amely nemcsak, hogy vérciki ilyen nevek között, de még rossz is lett, bár várat sem lehet mindenből építeni. Összességében viszont nagyon magával ragadó, széles repertoárban mozgó csokor lett, amely nemhogy kiforrott egységet alkot, alárendeltség-mentes, hanem egyben hatásos hangulatkeltő elemekkel is bír, nemcsak önmagában, hanem a hangszerelés mezején is, amely egy kézrázást mindenképp megérdemel. Minél több ilyet, kedves zeneipar!

Lehet, hogy magasztos szavak, de amikor egy lesajnált zenekar alkot valami figyelemfelkeltőt, akkor mindig melegség tölti el szívemet. A Silverstein végre rátalált valami olyan útra, amelyre mindig is tartoznia kellett volna, s több mint tíz év után kiadtak egy olyan lemezt, amely végre kellőképpen kiforrott, rövid és ragadós. A Short Songs hardcore punk a javából, féktelenül pumpál, világot fojtogat, minden tételben kiteljesedik és az esetek többségében le is gyilkol. Kisebb hibákkal találkozhatunk csak, de ezek többnyire nem vonnak le akkorát a korong értékéből, hogy ne jutalmazhassam meg egy bizalmat ajánló pontszámmal. Ha teheti az olvasó, akkor mindenképp vessen rá egy pillantást, megéri. Addig is: folytassa, Silverstein!

8,5/10