Shell Beach – Acronycal

2231

Tracklist:

01. Morning Over Callisto
02. Split Horizons
03. The Manouver
04. Stendhal Syndrome
05. Sedona
06. Are We O.K.?
07. The Visitor
08. Contour Synergy
09. Seasons For Your Grace
10. Sirens

Hossz: 40:32

Megjelenés: 2007. augusztus 08.

Kiadó: Edge Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Acronycal: “Said of the rising after sunset, or setting before sunrise, of a planet that is in opposition to the Sun, hence in a favorable position for astronomical observation.” (Gyakorlatilag arról van szó, hogy a horizontra kerül egy bolygó, amely a Napon túl található, miután a Nap elhagyja a láthatárt (vagy mielőtt visszakerülne oda), és nem vakítja a szemünket. A bolygó viszont jól megvilágított a Nap által ezért a helyzet kiválóan alkalmas annak megfigyelésére.)

A lemez egy történetet mesél el, emberi kapcsolatokról, hiszen örök téma, mindig lehet vele mit kezdeni, és soha nem lehet megoldani igazán. Emberi sorsok, talán mi is csak sodródunk, mint bolygók az űrben, s ha megvárjuk azt a bizonyos együttállást, és jobban átlátjuk a helyzetet, akkor bölcsebbek lehetünk. De lehet, hogy akkor már túl messzire kerültünk a célunktól. A lemezt ott kell kezdeni, hogy kicsomagolod, két centiről átnézed az egész bookletet, orrod elé teszed, megszagolod, érzed azt a kellemesen keserédes, de műanyag szagot, ami átjárja az egészet, és nyugtázod, hogy ez igencsak ott van azon a bizonyos szeren. Pazar. Aztán beteszed a zenét a lejátszóba, becsukod az szemed és…

…mint egy kagylós tengerpart, nyugodt morajlásával a tengernek, gyönyörű, sokszínű és változatos alakú kagylókkal, egyszerre puha, lágy, könnyed de karcos is, a törött kagylóhéj megvághatja a lábad, ha óvatlanul rálépsz, vagy a kezed, ha megnézed közelebbről, és nem figyelsz oda. A mélykék víz kontrasztot húz a világoskék égbolt fehér pamacsaival, valamint a sárgásbarna homokos fövennyel. Tipikusan az a hely, ahol jó érzés megpihenni, mégis mintha kívülről szemlélnénk a világot, látnánk az egészet magunk előtt heverni. Igazából teljesen rajtunk áll, hogy mit képzelünk bele a díszletbe, a kagylók lehetnek egy-egy ember emlékei, vagy akár teljesen különálló sorsok is. A hullámok partra vethetnek minket a többi közé, vagy elmoshatnak a francba. Ha egy picit odafigyelünk, ezt mind megtalálhatjuk a korongon és/vagy mást, akár többet is. Zoli tud lágyan énekelni, de ha kell, kiengedi a hangját (elalszol vagy megharap), a zenészek meg olyan stílusokból és hangzásból építkeznek, amelyek ritkábban kerülnek közeli viszonyba effajta zenével. Nem azt mondom, hogy nem lehet a lemezt beszorítani bizonyos kategóriákba, de tele van olyan apró megmozdulásokkal, amelyek változatossá, érdekessé teszik az anyagot. Alapvető irányvonal a post-hardcore, ám ez nem elégséges ha a produkciót definiálni szeretnénk, fölfedezni jazz-es hatásokat, valamint némi pszichedéliát is. Hallottam már őket a Glassjaw-hoz, Deftones-hoz, Hopesfall-hoz, megpunkolt Team Sleep-hez hasonlítani, amit többnyire helyénvalónak érzek. Aztán persze lehetne felbontani még részletesebben, hogy melyik dalban melyik 10 előadó zenéjének hatásait lehet felfedezni, de szerintem fölösleges. Lehet, hogy valakinek csalódást fog okozni a lemez, igazából először én is egy tökös post-hc albumra számítottam, de jött helyette ez a merengős, gondolkozós anyag, és azt kell, hogy mondjam, jobb is, hogy így történt. Sokkal mélyebb. Egy hatalmas érzés ez a 40 perc. Elragad a valóságból, én is szállok, zuhanok, mint a figura a borítón, bele a távolba. Ott vagyok a naplementénél, a világ sarkánál, mindenhol. Elveszek a messzeségben, a messzeség én vagyok. Elsüllyedek a világban, a világ én vagyok. Keresem a helyem, megtalálom, nem találom. Megcsillanok az üveg törésvonalában. Azt álmodom, hogy felébredtem.

Igazából nekem ez a sokszínűség, variációk vibrálása valamint az érzés, amit kiváltott belőlem (s próbáltam leírni több-kevesebb sikerrel) az, ami megtetszett az anyagon. Olyan ez, mint megtalálni egy kagyló repedésében az univerzum jelentőségét, aztán hagyni, hogy ott maradjon, a Nap elé emelni, ahogy átszűrődik rajta fény, nevetni egyet aztán behajítani az óceánba.

No és nektek mi jut eszetekbe egy kagylós tengerpartról?