Serj Tankian – Elect The Dead

2470

Tracklist:

01. Empty Walls
02. The Unthinking Majority
03. Money
04. Feed Us
05. Saving Us
06. Sky is Over
07. Baby
08. Honking Antelope
09. Lie Lie Lie
10. Praise the Lord and Pass the Ammunition
11. Beethoven's Cunt
12. Elect the Dead

Hossz: 45:03

Megjelenés: 2007. október 22.

Kiadó: Serjical Strike

Webcím: Ugrás a weboldalra

Az igazi áttörést meghozó 2001-es Toxicity lemez óta a System Of A Down szinte elképesztő népszerűségre tett szert. Sajátosan eklektikus, őrült és slágeres muzsikájuk rengeteg hívet toborzott számukra a világ minden pontján, s nyílegyenesen repítette a négyest a sztárstátuszba. A rock-lexikonokba platinalemezként bevonult Mezmerize / Hypnotize albumpároshoz kapcsolódó turnék befejezte óta a banda – mely a B.Y.O.B daluk révén Grammy-díjat is kapott, valamint a Lonely Day-t is jelölték – szünetet tart; tagjai különféle projektekben élik ki belső késztetéseiket. A basszer Shavo Odadjian, aki nemrég a belékötő Mastodon zenész Brent Hindsszel való összeverekedésével került kétes rivaldafénybe; a Wu-Tang Clan rapper RZA-val közös Achozen projektben játszik DJ-ként, a dobos John Dolmayan és a dupla albumon már az énektémákban is jelentős szerepet vállaló riffgyáros Daron Malakian pedig a Scars On Broadway debütálásán munkálkodik jelenleg, mely ez évre datálható.

Mégis, a négy örmény származású muzsikus közül az énekes Serj volt a leggyorsabb, hisz októberben megjelent az Elect the Dead című szólólemeze, mely rögtön két tényező okán is a figyelem középpontjába került. Egyrészt kapott hideget-meleget rajongóktól, újságíróktól egyaránt, másrészt a heves reakciók mellett még egy elsőre mellbevágó tényt tudhat tarsolyában; ugyanis így hirtelen nem is tudnék mondani még egy olyan albumot, bármely stílusból, melynek mindegyik (!!!) dalára forgattak volna videoklippet, márpedig jelen esetben ez a helyzet. Hogy ez aztán mennyire fér össze, mondjuk a Money című dal szövegével, vagy Serj erős politikai, kapitalizmusellenes, és társadalomkritikus véleményeket formáló beállítottságával, azon el lehetne vitatkozni (teszik is ezt rengetegen különféle fórumokon), ám én pusztán a zenére szorítkoznék inkább.

Az biztos, hogy az Elect The Dead-en Serj sokkal kevésbé merészkedik ingoványosabb talajokra, mint amit az isztambuli származású, Amerikában élő avantgárd multi-instumentalista Arto Tunçboyacıyannal közös Serart projektben tapasztalhattunk. A remek kántálós, szavalós refrénnel megáldott slágeres Empty Walls inkább egy kevésbé zaklatott és őrült SOAD-ot mutat, akárcsak a fajsúlyosabb riffjeivel keményebb vizekre evező The Unthinking Majority (mely akár a Mezmerize-on is elfért volna); ám a továbbiakban árnyaltabbá válik a kiadványról kialakított kép. Még pedig azon oknál fogva, hogy a legtöbb instrumentális részt feljátszó Serj mellett a vonós és billentyűs hangszereken közreműködő vendégek előtérbe kerülésükkel jelentős szerepet vállalnak az album végső karakterének kialakításában is; az énekes ezer közül felismerhető hangja, és vokálozási stílusa mellett. Ez a tendencia a Money zúzósabb részei közt megbúvó, önálló dallamokat hozó zongorajátékában, és a Feed Us Antonio Pontarelli által kivitelezett violin-szólójában is megmutatkozik, s ahogy haladunk tovább, a lírai megközelítés egyre dominálóbbá válik a dalokban, a súly, a keményebb gitárok, és a kiszámíthatatlan tempóváltások kárára. A Saving Us-tól kezdve Cameron Stone csellója is gyakrabban tűnik fel a trackekben, s innentől nehezebb falat a CD azoknak, akik a SOAD durvább világát kultiválják. A szomorkásabb hangulatban inkább csak az erőteljes refrének adnak támpontot, mint például a Sky is Overben, vagy a Baby lalalázása is ide sorolható. A Honking Antelope-nál már kezdek kicsit besokallni, ám azért a remek zongoradallamot hozó Lie Lie Lie a bolondos énekkel újra erős darab, s a Saving Us mellett itt is hallható az operaénekesnő Ani Maldjian – Serj-el közös duettjükből teljesen agyahagyott dolgok bontakoznak ki. A Praise The Lord… is telítődött szedált betétekkel, s úgy hat, mint valami torz musical, bár már inkább az érdekes, mint jó kategória nálam. A Beethowen’s Cunt újfent gitárcentrikusabb élt domborít ki (Dan Monti játszik több dalban is), s érdemes megemlíteni a korábbi Primus-, és jelenlegi Guns ütős Bryan Mantia húzós dobolását, aki mellett egyébként John Dolmayan is beült a szerkó mögé több dalban. A címadó pedig egészen lágy hangnemben búcsúzik a meglehetősen színes kiadvány végén, mely, bár több helyütt is karakteres momentumokat mutat fel, számomra kevésbé ütős és egységes, dacára, hogy a szövegvilág sem mozdult el túlzottan a Serj-et eddig is foglalkoztató témák mezejéről.

Az Elect The Dead-et összességében nem érzem olyan erősnek, mint az anyabanda lemezeit, ám övezzék bármily megosztott vélemények is, a rajongóknak mindennapi betevő lesz a következő System nagylemezig, bármeddig is tartson ez a jelenlegi pihenő – ha alapjául szolgál egy Toxicity, vagy Mezmerize szintű lemez megszületésének, akkor egy szavam sem lesz.

Nálam 7,2/10.

Az anyag egyébként dupla CD-s változatban is napvilágot látott, az Empty Walls és a Feed Us akusztikus változatával, és két további számmal: Falling Stars és Blue.