Scale The Summit – The Collective

A zenekar története 2004-ig nyúlik vissza, amikor is a csapat agyának minősülő Chris Letchford és jóbarátja, illetve zenei szárnysegédje Travis Levrier a texasi Houstonból átköltöztek a kaliforniai Los Angelesbe, hogy a Musicians Institute tanulóiként továbbfejlesszék zeneelméleti- és gitártudásukat (Chris például nyolc éves kora óta megszállott gitárbűvölő). Az alapító duó itt találkozott össze Pat Skeffington dobossal, majd alig pár hónap leforgása alatt Jordan Eberhardt basszusgitáros képében találták meg az ideális negyedik tagot és ezzel hivatalosan is létrejött a Scale The Summit. Érdekesség, hogy Travis és Chris tanulmányaik alatt gitárkészítő képzésre is jártak, aminek eredményeképpen saját maguk készíthették el egyedi hét vagy épp nyolchúros hangszereiket.

Az iskola elvégzése után a srácok kollektíven visszaköltöztek Chris szülővárosába, Houstonba, hogy ott saját költségükön felvegyék és kiadják debütlemezüket, mely az addig megírt dalaikat tartalmazta. A Monument névre hallgató gyűjteményes kiadvány beváltotta a hozzáfűzött reményeket és az amerikai színtér mindent látó szeme a srácok Space City (Űrváros) néven elhíresült otthona felé fordult. Számtalan nagynevű újság kezdett el cikkezni róluk és a srácok is megérezték a potenciális siker szagát, ami mint tudjuk be is jött. Elvégre 2007-ben több, mint izgalmas és innovatív kezdeményezés volt modern (!) és  progresszív instrumentális metalt játszani. A folytatás szűk két évet váratott magára, azonban az már a modern és sikeres műfajközeli igazolásokat magánénak tudó, nagymúltú Prosthetic Records holdudvarában jelenhetett meg, ahol az Animals as Leaders, a White Arms of Athena vagy a Last Chance to Reason legutóbbi lemezei is. A Scale the Summit így világszerte is ismerté vált és ekkor jutott el a hírük hozzám is. A 2009-es Carving Desert Canyons-szal az addigi legjobb alkotásukat készítették el, és ugyan túlzás lenne a legjobb hasonszőrű lemezek között emlegetni, de abban biztos vagyok, hogy a haladó prog-kultúra kedvelői számára egy megkerülhetetlen darabról volt szó. 2011-ben így nemcsak részemről előzte meg nagy várakozás a harmadik nagylemezt, hanem a Weightless mellett az év egyik leginkább várt kiadványává nőtte ki magát. És bevált?

Be. Legalábbis többnyire. Nem sokkal, talán egy paraszthajszállal marad el a The Collective elődjétől, de ez nem egy olyan tényező, ami miatt kevésbé lenne fontos szerethető a zenekar. A srácok bevallottan óriási Dream Theater (2009: Progressive Nation Tour) és Cynic (2011: közös amerikai turné velük és a Three-vel) rajongók, ami a napnál is világosabb azok számára is, akik most találkoznak velük első ízben. Jómagam mégis inkább olyan zenekarok munkásságát ismerem fel zenéjükben, akik inkább a progresszív világ rock felőli oldalán alkottak. Nem is véletlen, hogy a zenekar egyre kevesebb (sőt!) metalra jellemző jegyet visel magán, így közvetlen hatásként sokkal inkább olyan előadók nevei merülnek fel, mint az ezredforduló környékén nagyot alkotó Gordian Knot, a Cynic-tag Sean Malone szóló nagylemeze, a Canvas Solaris, vagy épp az ősforrás King Crimson, a Yes, a Porcupine Tree, esetleg az újak közül a „szupercsapat” (Cynic/Textures) Exivious.

A csapat így elsősorban azoknak szól, akik szeretik a hangulatteremtő, többnyire összefüggő, modern progresszív próbálkozásokat. Akik kedvelik, ha egy gitáros nem csak maszturbál a hangszerén, hanem építkezik, ízlelgeti azt (a zseniális basszusjátékról nem is beszélve). A Scale the Summit tipikusan a lassan megismerős, merengős okos zene, akikre nyugodtan rábízhatod magad nyugodtabb pillanatidban, hogy rávezessenek a gondolkodás, az elmélkedés útjára. Jó úton haladnak. Miért? Egyrészt szükség van a zenéjükre jelenleg, másrészt érezni, hogy ha stabilan kitart ez a felállás, valami olyat is letehetnek majd később az asztalra, ami egy jóval általánosabb érvényű klasszikusként maradhat fenn az utókor számára. Egy kicsit több egyediség, kicsit kifinomultabb dalszerzés, és egy kicsivel több a „munkaasztalnál” eltöltött idő. Ennyi. Se többre, se kevesebbre nincs szüksége a Scale The Summitnak ahhoz, hogy elérjen egy masszívabb áttörést, elvégre az olyan dalok, mint a The Levitated, a Secret Earth, az Origin of Species vagy a Colossal pontosan egy ilyen kifinomultabb csapat képét vetítik előre. A megemlítést a legújabb, Redwoods című dal sem kerülheti el, amit a srácok a lemez kétszázötven darabra limitált bakelitnyomásának exkluzivitása miatt rögzítettek. 7/10.