Rise Against – Endgame

Tracklist:

1. Architects
2. Help Is On The Way
3. Make It Stop (September’s Children)
4. Disparity By Design
5. Satellite
6. Midnight Hands
7. Survivor Guilt
8. Broken Mirrors
9. Wait For Me
10. A Gentlemen’s Coup
11. This Is Letting Go
12. Endgame

Hossz: 46:05

Megjelenés: 2011. március 11.

Kiadó: Interscope

Webcím: Ugrás a weboldalra

A maják egykoron 2012. december 21-ére datálták a világvégét, de a Rise Against tett arról, hogy  már 2011-ben egy világ omoljon bennünk össze: az Endgame egy Appeal To Reason: Part II. meghasonlás lett egy hangyányit keményebb köntösbe öltözve, az ATR minden hibájával, rojtjával és papír szárnyakat megszégyenítő súlyával.

Más oldalról közelítve a kialakult helyzetet, a Rise Against eddigi munkásságát szinte párhuzamba vonhatjuk egy normálisan étkező ember étkezési szokásaival. A The Unraveling és a Revulotions Per Minute egy kiválóan elkészített reggeli – ízletes, zamatos, ínyenceknek való dalcsokraikkal a punk rock és a hardcore eleneinek mesteri ötvözetét testesítik meg, kellő energiát adva ahhoz,hogy jól induljon a nap. Az ebédre felszolgált lemezkettős, a Siren Song of the Counter Culture és a The Sufferer And The Witness magukba foglalják mindazt, ami miatt milliók rajonganak a srácokért: Tim rekedtes, erőtől duzzadó hangját, az élet problémáit himnuszokká formáló dalcsokrokat, az autópályáért kiáltó, súlyos tételeket, a ragadós kórusokat, refréneket. Kellően laktató, súlyos falatok ezek a lemezek, a Revulotions Per Minute mellett a banda csúcspontjai. A nap végéhez közeledve az Appeal To Reason és az Endgame nem nyújt mást, mint egy gyorsan összedobott, könnyed rántottát és ’mentes ásványvizet, amelyek gyorsan távoznak a szervezetből.

Épp ebből fakad az Endgame legnagyobb problémája: a rádiórock vonalon belebetegedett a Nickelback-szindrómába. Eltűntek a félelmetesen precíz módon megírt dallamszerkezetek, a hardcore elemek utolsó foszlányai is kilehelték lelküket, csupasz rock (csont)vázakat hagyva maguk után. Ez egy olyan terep, amelyen a Rise Against legénysége jól hallhatóan nem mozog túl otthonosan, nem is igazán tudnak zeneileg kiteljesedni a permanensen kiváló szövegkörnyezet mellett. A kissé öregesnek ható, konzervatív zenei szemlélet miatt az album olyan, mint egy fekvőbeteg: az Endgame dalainak minősége úgy ugrál, mint az EKG egy haláltusa közben, az utolsó, s egyben címadó Endgame tétel alatt pedig kisimul, kifejezve a RA jelenlegi állapotát. Nem véletlenül említettem feljebb a „Nickelback-szindrómát”. A korong alapvetően puha, lágy és elsősorban unalmas dallamvilággal rendelkezik, s csak néha hallatszik az egykori tajtékzó szenvedély, amely korábban a bandát jellemezte. Kiváló példa erre a Help Is On The Way című single, amely a rádiórock összes rákbetegségétől szenved, s csak néha mutatkozik egy kis tökösség, amely viszont annyira erőtlenül működik, mint Chad Kroeger és a férfias attitűd. Ez a jelenség az egész lemezre levetíthető. Azt viszont kár tagadni, hogy a lemez egy korrekt iparosmunka. A legjobb pillanatai legfőképpen a Satellite, Midnight Hands és a Broken Mirrors trióhoz köthető, azonban ez a pár tétel nem elegendő ahhoz, hogy egy jó és emlékezetes hanganyaggá váljon az album.

A népi hagyomány azt mondja, hogy ha sót hintünk a nyúl farkára, akkor el lehet kapni. Ezért ideje lenne lépni valamit és adni egy-két tockost a srácoknak, mert szinte menekülnek önmaguk elől, félő, hogy az eltévelyedésük nem húz vissza a múltba és a legutóbbi két dalcsokron felfestett Rise Against jövőkép már csak egy keserű végjáték.

5.5/10