Refused – The Shape of Punk to Come

Ha hardcore, akkor egyértelműen Washington D.C. és NY, de azért volt a világnak egy kis eldugott északi szegletén egy zenekar, akik méltóak arra, hogy egy lapon említsük amerikai kollégáikkal. Sokaknak talán nem mond semmit a svéd Refused neve, holott a 90-es években komplex, előremutató lemezeikkel maradandót alkottak. A sors fintora, hogy igazából csak feloszlásuk után jött rá erre a világ.

Három lemezük közül, melyek mind kiváló hardcore anyagok, messze kiemelkedik az utolsó, a The Shape of Punk to Come. Dühös, aggresszív, komplex, őszinte. Marx, az anarcho-kommunista Errico Malatesta és a szituacionisták adták a Refused mondanivalójának alapját, persze mindezt nem egyszerűen a hallgató képébe ordítva primitíven, három akkord kíséretében, hanem okosan, tudatosan felépítve, s korántsem hiteltelenül. Talán a vesztük is ez lett, sikeres zenekarként az antikapitalizmusról prédikálni, miközben egy nagy kiadó, az Epitaph áll mögöttük, nem túl hiteles. Arról lehet vitatkozni, hogy a folytatásban létrejött (The) International Noise Conspiracy balos rock&roll-ja mennyire hiteles, de ezt most tekinthetjük lényegtelennek is, a Refused nagyságát ez nem kisebbíti. Hatásaik közt emlegetik még a TDEP fiai is, és még sokan, és mégis csak az utóbbi időben fedezte fel magának a szélesebb tömeg, és csak nem régóta játssza az MTV a New Noise videóját.

Vitán felül áll, hogy a The Shape of Punk to Come minden idők egyik legjobb, legkreatívabb hardcore lemeze, ami hatással van mindenkire, aki nem csak utcai harcos kíván lenni a színtéren. Kevésbé képzett arcoknak mondom, hogy Converge és The Dillinger Escape Plan, csak hogy el tudják helyezni a lemezt, mielőtt belevágnak. Nem lehet nem szeretni a kezdő Worms of the Senses-t, a zajos intro után máris az arcunkba mászik a fentebb már említett zenekaroknál is fellelhető komplexitás. A zene talán picit súlyosabb, néhol a RATM is beugorhat, persze nyúlásról szó sincs, épelméjű ember nem nyúlná Tom Morello gitártémáit úgysem. Zajos, dühös, mint egy hardcore szerzemény általában, mégsem elégszik meg a „lezavarjuk 2 perc alatt jó gyorsan” sémákkal, kapunk itt punkos lendületet, némi noise beütést, ugrálós középtempót, miegymást. A sokoldalúság jellemzi végig a Liberation Frequency-t is, a halk verzéket követő őrjöngős refrén, összetett zenei megoldásokkal ismét nem tipikus HC. A dal épp olyan, mint a címe, halálos tempót diktál a The Deadly Rythm, a doboknak hála még a belassulások sem törik meg az iramot, egészen a szám közepén hallható rockabilly-s basszusjátékig, ami meglepő, és ez esetben a legkevésbé sem mulatságos, akár csak az elején hallható rézfúvósok.

Személy szerint az egyik csúcspontnak tartom a Summerholidays vs. Punkroutine-t. Laza, kicsit már a későbbi (T)INC ugrik be róla, csak sokkal jobb, kicsit ott van benne a 60-70-es évek fordulójának proto-punkja is. A Bruitist Pome #5 egy gyorsan átugrandó elektronikus bohóckodás, két remek szerzemény között enged némi pihenőt, mielőtt megszólal az új zaj, a Refused mondhatni slágere. A New Noise-ban minden megvan, amiért szeretjük őket: laza rockos verzék, szinte már metálba hajló refrének zúzással, és jó adag punkos lendület. A folytatásban jön széttördelt túrás a The Refused Party Program-mal, belassult elszállós Protest Song ’68, majd Morello-s gitárnyűvés, káosz, ez a Refused Are Fucking Dead, de azért a végére minden rendeződik, dal lesz belőle. De pont ez a jó, szeretjük a Refused kaotikus megoldásait. Mondhatni, átlagos a The Shape Of Punk To Come, persze a svédek mércéjével nézve, nem úgy, mint a meglepő, folkos keretbe épülő laza rockos Tannhäuser / Derivč. Mintegy az előző folytatása a The Apollo Program Was a Hoax, ott kezdi, ahol az előbb abbamaradt, akusztikus gitárra épülő dal, ami egy nyugodt lezárása a kissé dühös lemeznek.

Maradandót alkotott a Refused ezzel az utolsó, 98-as lemezével. Szokatlan, meglepő színfoltja a hardcore színtérnek, kevés ilyen kísérletezős, komplexebb megoldásokat bevállalni képes zenekar létezett/létezik, mint ők. Úgy vélem, közel 10 év után is megállja a helyét. El lehet menni mellette, de nem érdemes.

10/10.