Red Sparowes – The Fear Is Excruciating, But Therein Lies the Answer

Ha 2010-ben osztályoznunk kéne a post-rock színteret (valljuk be: szép-lassan nekrológ formájában), akkor az alkotókat a katarzis gerjesztésének szempontjából elkülöníthetnénk egy elektronikus; egy minden kísérletező eszközzel együtt is gyönyörködtetni óhajtó; valamint egy tüzes, erőteljes, egyben dinamikus csoportba. Ha ezt a gasztronómiára vezetjük át, akkor a 65daysofstatic maga a sajtreszelő; a Mono a paradicsom, akiről sosem tudni, hogy zöldség (post-rock) vagy gyümölcs-e (komolyzene); a Moving Mountains pedig a vöröshagyma. Az előbbi analógiában a Red Sparowes valójában nem más, mint a post-rock színtér csemegepaprikája: elsősorban azok laktak jól vele, akik inkább könnyen fogyasztható ínyencségre, mintsem tűzre vágynak.

Ám evezzünk megfoghatóbb vizekre, és valljuk be, hogy az Isis, Angel Hair és Halifax Pier tagokból verbuválódott szuperprojektben (amely egykor még soraiban tudta az A Storm Of Light és Neurosis révén ismert Josh Grahamet is) az egyik leggondosabban megkonstruált post-rock előadót tisztelhetjük. Legyen szó a vizuális külcsín egységességéről, a zenekar köré kiépített – némiképp tán túlmisztifikált – arculatról, valamint a zenei kompozíciók következetességéről, jól strukturált mivoltáról, tény, hogy a Neurot Records égisze alól a Sargent House-hoz keveredett örömzenei ötösfogat mindig is értette a dolgát. És függetlenül attól, hogy a két évvel ezelőtt megjelent Aphorisms EP nem ütötte meg a korábbi nagylemezek szintjét (írjuk ezt a tagcserék számlájára), a dalcímek hosszát tekintve igen szofisztikáltnak mondható ’Fear következetesen illeszkedik be a zenekar életművébe. A bejáratott fülpárok nem fognak sok újdonsággal találkozni a 43 perces játékidő során, még úgy sem, hogy minden korábbinál több vendégzenész fordult meg a felvételen. A különbség paradox módon csupán annyi, hogy bizonyos szempontból véve az alábbi korong a Red Sparowes eddigi legdirektebb, és leginkább lényegre törő korongja. Persze az apró finomságok, az árnyalt hangulatfátylak még mindig központi elemként érvényesülnek az instrumentális kompozíciókban, ám egyszer-egyszer felüti a fejét néhány gyönyör-törő, torzított katarzis is, ami kifejezetten jót tesz az összhatásnak, lévén így kerül igazán egyensúlyba a kiadvány hangulata. Természetesen ez is veszélyes feladat, ám a Red Sparowes most is (igaz, rutinból) vette az akadályt: a ’Fear dalait még mindig egy-két hajszál választja el a giccses örömkitörésektől, de a gyeplő kellőképp meg van fogva ahhoz, hogy ez ne következzen be.

Így végeredményében a ’Fear egy post-rock lemez. Se több, se kevesebb – viszont egy olyan post-rock lemez, ami ha nem is hoz semmi újat a lassan már teljesen kiforgatottnak tekinthető műfajba, mégis tisztelendő példát mutat azzal, hogy a Red Sparowes mindig is egy olyan post-rock zenekar volt, akit követnek, és nem egy olyan, aki mást követne.

10/6,5.