Progresszív dallamok a Hajdúságból – itt a debreceni dAsh új albuma

Hazai viszonylatban sajnos nem vagyunk elárasztva progresszív irányultságú zenekarokkal. Ennek lehet az okait keresni, de egy biztos, nagy hiány van, pedig lenne rá igény bőven – gondoljunk csak az őszi teltházas Animals As Leaders/Tesseract koncertre, vagy a Protest the hero és társai által a tavalyi év elején elkövetett gitár „workshop” nézőszámára, de nyugodtan fel lehet hozni a Subscribe-ot is, akik itthoni mércével is nagy tömegeket mozgatnak meg.  Ezt a hiányt próbálja csökkenteni a debreceni dAsh az új nagylemezével, a Turning Vicious-szel.

A hajdúsági formáció 2009-ben alakult, azóta két hangzóanyagot adtak ki – 2012-ben a Breath-et, és 2013-ban a Knife Causes Burial EP-t. Az évek alatt összesen egy tagcsere történt, a megüresedett frontemberi pozícióba Kiss Ádám érkezett, vele vették fel az utóbbi kiadványukat is. A lemezt hallgatva rögtön megállapítható, hogy komoly technika tudás birtokában van a zenekar, a két gitáros, Zurbó Zoltán és Rubóczki Ádám ügyesen hozza a gyors virgázásokat, hangulatos szólókat, amik a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket, eközben a ritmus szekció végig egy erős alapot tesz a dallamok alá. A dAsh stílusa még nem forrt ki, nagyrészt a nagyágyúktól ellesett fogásokkal, sémákkal operálnak, ezeket használják fel, alakítják át a saját elképzeléseiknek megfelelően. A hatások könnyen felfedezhetőek – hallhatunk itt a Contortionist első albumára jellemző lassabb, elszállós részeket (Love you till you die; See No Evil, Hear No Evil, Speak No Evil), vagy a The Human Abstract féle neoklasszikus dallamokat is (The Dihydrogencarbonates). Ezt nem lehet felróni negatívumként, igencsak nehéz újat alkotni ebben a műfajban. Sajnos feltűnnek standard metalcore sablonok is, amiktől a jövőben mindenképpen érdemes lenne megszabadulni. Ettől függetlenül a banda mindent megtesz, hogy emlékezetes dalokat alkossanak, és ezt leginkább a lemez legnagyobb erősségét adó különböző ska, latinos, jazzes valamint funkos betétekkel érik el, amiket nagyon jó stílusérzékkel építenek be a számok szerkezetébe – többször ezek adják a tetőpontot, vagy annak előkészítését (pl: You Can’t Outrun A Thoroughbred), ezzel nagyban megnövelve a hallgatói élményt. A refrének szintén fülbemászóak, a húros szekció letisztult akkordmeneteket használ, amelyek könnyen megjegyezhetőek. Elérkeztünk az album egyik nagy gyengeségéhez, ami nem más, mint a vokáltémák. Több számban is olyan érzése támadhat a hallgatónak, mintha a refrének ismétlődnének – ez nagyrészt az ének, valamint annak ritmizálása miatt van, ettől függetlenül remek torokkal rendelkezik a frontember, jól hozza a dallamos, valamint üvöltős részeket is, az új számok esetében mindenképpen ki kéne használni a hangjában található potenciált. Nem lehet elmenni a kiejtés mellett, itt még dolgozni kell az angolon, de lehet, hogy a jövőben meg kéne próbálkozni a magyar nyelvvel. A lemez hangzása korrektre sikerült, a keverés és a maszterelés a No Silence stúdióban készült, de sajnos nélkülöz mindenfajta egyéniséget, más itt készült felvételeknek is szinte teljesen ugyanilyen a megszólalása.

Összességében a Turning Vicious egy igencsak biztató lemez, amiben nagyszerűen keverednek a kemény, technikás megoldások az egyéb zenei betétekkel. Ha kijavítják a fent említett negatívumokat, és még több teret engednek a fantáziájuknak, akkor biztos vagyok benne, hogy nagy sikereket érhetnek el. Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a következő anyaguk! 7,5/10