Primal Rock Rebellion – Awoken Broken

Primal Rock Rebellion - Awoken Broken

Tracklist:

01. No Friendly Neighbour
02. No Place Like Home
03. I See Lights
04. Bright As Fire
05. Savage World
06. Tortured Tone
07. White Sheet Robes
08. As Tears Come Falling From The Sky
09. Awoken Broken
10. Search For Bliss
11. Snakes And Ladders
12. Mirror And The Moon

Hossz: 53:06

Megjelenés: 2012. február 27.

Kiadó: Spinefarm Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Furcsa közreműködésekből kijut mostanában. Tavaly a Metallica és Lou Reed zabigyereke sokszor kísértett rossz rémálmokban, a KoRn is ki tudta verni egyeseknél a biztosítékot a Skrillexszel közös megoldásaival, a lemezünnepre a Mastodon Feist számát dolgozza fel és vice versa. És tavaly év végén biztossá vált az is, hogy az Iron Maiden-gitáros Adrian Smith és az egykori (és mostanában újra félaktív) SikTh-énekes Mikee Goodman közös projektje, a Primal Rock Rebellion is hoz gyümölcsöt. Nehéz volt már az első pletykák, hírek kapcsán is eldönteni, hogy hogyan álljon az ember ehhez a dologhoz: az végül is mindenképp pozitív, hogy Mikee nem hagyja magát elfelejteni, és hogy egy őskövület fontos tagja egy underground és a lehető legjobb értelemben aktuális irányba nyit. Viszont elképzelhetetlennek tűnt, hogy meggyőző, mindkét oldaltól függetlenül is helytálló, karakteres végterméke legyen a dolognak.

Primal Rock RebellionAz egész történet egy SikTh haknival indult, és ha mi lennénk a Blikk, biztosan megjegyeznénk, hogy ez Adrian Smith fiának születésnapi bulija volt (és azt is biztosan elkezdenénk feszegetni, hogy vajon melyik évben volt mindez, lévén, hogy 2010-ben kezdtek el először szállingózni a hírek a projektről, az utolsó SikTh koncert pedig még 2007-ben volt), de szerencsére ennek a NuSkullon nem kell elhangzania. A lényeg az, hogy Adrian felfigyelt Mikee-ra az eseményen, és nem sokkal később elkezdtek ötletelni. A korai hírek alapján James Leach és Dan Foord, a SikTh egykori bőgőse és dobosa is helyet kapott volna a felállásban, később Leach kommentár nélkül kikopott a történetből (a felvételen Smith játszotta fel a basszussávot is), Foord pedig session dobossá lett lefokozva. Szándékosan nem elsietve a dalírást és a felvételeket, két monstre Iron Maiden turnét is beiktatva a folyamatba, végül tavaly év végére készült el a lemez.

Primal Rock RebellionA hely, ahova került pedig a Nem rossz, de minek? skatulya. A „Nem rossz…” részt az első klipes szám, a No Place Like Home, és még legalább 2-3 további dal (például a címadó Awoken Broken, vagy az azt követő Search For Bliss) teljesen egyértelművé teszi. Legalábbis azoknak, akik felvállalják a 80-as 90-es évekbeli közmetál szeretetét. Jól bejáratott és jól összehegesztett fémpanelekből álló dobozok ezek, ismeretlen alkatrészek nélkül, de teszik a dolgukat (például a Bright As Fire mindig emlékeztet, hogy az Isten Háta Mögött első lemezén lévő Menekülök/Nem elég-et nem lett volna szabad annyiszor átugranom).  A „…de minek?” részt pedig minden egyes apró részletén keresztül sugallja a projekt. Kezdjük ott, hogy Primal Rock Rebellion. Ilyen névvel kizárólag Jack Black, esetleg Josh Homme tudna megérinteni bárkit is, egyikőjük sem a komoly hangvétel miatt. Folytassuk azzal, hogy Smith gitárosként, 2012-ben nem rúg labdába, és a ziccert, amivel még adhatott volna értelmet a projektnek, kihagyta: itt tényleg bármit megtehetett volna, amit eddig nem, de ehelyett beérte egy, a rá jellemzőnél mélyebb és kövérebb hangzással és pár maiden-idegen praktika (pl. whammy pedál a már említett Search For Blissben, az Abi Fry (Bat For Lashes) nevéhez kapcsolódó brácsa és hegedűszólamok) próbálgatásával. A számok nagy része vígan felfért volna a közreműködésével készült 1998-as Bruce Dickinson szólólemezre (Chemical Wedding) is, ráadásul az utóbbi tíz évben azért akad pár tíz lemez, ami ugyanezt hozza. Mikee Goodman leszállítja, amire számítanál tőle, mindent, amit a SikTh-ben mutatott (az As tears come falling from the sky például lényegében egy monológ némi gitárzajjal), és még némi pluszt is. Az anyazenekarban elsősorban Justin Hill vitte a dallamos vokáltémákat, de ezen a lemezen Mikee bebizonyítja, amit már rég sejtettél: lenne helye a Megasztár selejtezőiben is. Viszont sem a hangja, sem az affektáló vokálmegoldásai nem fognak megértő fülekre találni az Iron Maiden rajongói közt, és igazából azt sem lehet mondani, hogy minden pillanatban illeszkedne a zenére (a No Place Like Home refrénjében a Halfordos kisikítás például igen fájdalmas). Végeredményben tehát egyik fő résztvevő vonzásköre sem lesz elégedett a lemezzel, önmagában pedig egyrészt nem elég friss, másrészt nem áll meg a konkurencia mellett. Maradhatna a meggyőző csomagolás, de a körítés színvonaláért annyi pofont érdemelne Meats Meier, ahányszor az Iron Maiden kiadta ugyanazt az egy lemezét (amit egyébként szeretünk, és a fél metálvilágot ennek köszönhetjük). És ha ezt az Adrian Smithszes lemezekre szűkítjük, akkor is tíznél állnánk meg az osztásban, úgyhogy ez nem erény.

Adrian SmithSmith egyszer már próbálkozott azzal, hogy visszaugorjon a zenei jelenbe, 1995-ben, amikor épp kiszállt a Maidenből, és a korábbi projektjei is leálltak, összetrombitálta a(z ugyancsak briliáns nevű) Psycho Motelt, aminek teljesen azonos a története a Primal Rock Rebellionéval. Velük az akkori hatalmas grunge hullám felé próbált nyitni. Eredménytelenül. Minden esetre Smith elérte a célját: olyan zenét és úgy csinált, ahogy neki épp jól esett, és most itt olvashatsz egy olyam lemezről, amiről Goodman nélkül véletlenül sem találkoznál ezen az oldalon, Goodman pedig a világ negyedével megismertette a SikTh és saját nevét. És közben pár jó heavy metal számot is összeraktak. De jövőre már el fogod felejteni ezt a lemezt, és remélhetőleg Goodmannak sikerül az A srác a Painted Smilesból címmel elnyomni az A srác abból a felejthető Iron Maiden oldalhajtásból titulust.

Pontszám: 5/10