Octahed – Circum Polaris

Az első lepörgetés után nyilvánvalóvá vált, hogy ez a lemez sokkal többrétegűbb, mint azt az előre kiszivárgott tételek sejtették. És itt a mathcore címkét is levenném a csapatról, mert nem mérvadók a rafinált tempóváltások. Itt sokkal inkább beszélhetünk progresszív színezetű, sötét, néhol káoszba forduló (post) hardcore-ról beszélünk, amihez talán a Devil Sold His Soul munkássága áll a legközelebb, de például a fentebb említett Without Summitban Every Time I Die hatásokat véltem felfedezni, a kifejezetten a Devil Sold His Soult idéző Transmediate vége felé hallható kissé spanyolos téma behozatala a The Number Twelve Looks Like Yout juttatta eszembe, az már más kérdés, hogy az a dallam egyáltalán nem illik oda, és ezzel ront is az összképen, ami azért kár, mert előtte egy nagyon jó matekosabb részt hallunk. A záró Sky as a Calyx viszont eléggé el lett találva, kiváltképp a vége az, ami igencsak döngölősre sikeredett. A rövidebb dalok közül pozitívumként említeném meg a The Jackal Throne-t, a két eddig nem emlegetett dal (Element, Home Reflects) nem hagyott túlzottan mély nyomokat bennem, előbbiben az autotune effektezett énekrésznél felszisszentem, de szerencsére nem tartott tovább öt másodpercnél. Ugyanígy furcsán néztem eleinte Szőllősi Sándor basszustémáit hallva, főleg az elszállós kiállásoknál hallani furcsaságokat tőle, de ez megszokható.

A Circum Polaris egyik legnagyobb előnye a hangzás, és ezzel párhuzamosan a hangulat. A Revolverben felvett, majd a szalagról visszajátszást követően Ferencz Zsolt által masterelt anyagon akadnak hiányosságok, a gitár néha például elnyomja a többi hangszert, viszont ezt leszámítva kifejezetten jól szól az anyag. Tavaly az Origin-cikkben említettem az űrhorror hasonlatot, ez itt is áll nagyrészt, a két átkötő (Tres I és II), amikért amúgy Kulcsár Géza sampleres a felelős, Sam Rockwell Hold című filmjének zenéjét juttatta eszembe, ami itt igen jó pontnak számít. A másik nagy hangulatfokozó Papliczky Péter hangjának sokrétűsége, az üvöltései/hörgései elég gonosznak hangzanak, az egyetlen gond a tisztákkal van, néhol eléggé hamiskásak. De ha már a Holdat említettem, akkor áttérek a szövegekre, ahol megint felemás érzéseim voltak. Ott van például a Home Reflects, amelynek a filmhez hasonló a témája (lényegében egy űrben ragadt űrhajósról szól, akinek a „sisakjáról tükröződik az otthona”, és jól van megfogalmazva, vagy a Sky as a Calyx, ami szintén igen érdekes, de például a The Jackal Throne amolyan érzelgős világát nem érzem túl erősnek. Ráadásul helyenként kisebb-nagyobb nyelvtani hibák is vannak, amik, bár nem túl zavaróak, de apró tüskékként benne maradnak az emberben. De hogy mégis mennyire? Azt kell hogy mondjam, hogy az ingyenesen letölthető album egy nagyon kellemes bemutatkozás lett, amit minden apró hibája ellenére lehet szeretni. Sajnos valószínűleg egyelőre csak itthon lehetnek majd vele ismertek a srácok, de ami késik, az nem múlik. De addig élvezze mindenki a Circum Polarist, és ne feledkezzetek meg a naptejről!

7/10