Napalm Death – Smear Campaign (2006)

Az új lemez beharangozása a teljes gyökerekhez való visszatérés… sok haldokló, vagy teljesítményét és stílusát vesztett bandánál olvasom ezt, aztán a lemez meghallgatása után, csak néhol-néhol veszem észre, a rég és dicső szép múlt zsírfoltos pecsétjeit mégsem oly maradandót alkotván… Ez az új Napalm Death-nél sincs másképpen; az utóbbi időkhöz és albumaikhoz képest kétségtelenül erős anyag, tele utalásokkal a Scum-ra vagy a Harmony Corruption-re… ám mégis inkább érzem benne a Diatribes ösztönlény HC-s hatásait, mint a hatalmas Scum-ot. Ez egy jó szinttartó lemez, ilyen az új Slayer is, mellyel se nem fényesítik, se nem pocskondiázzák-mocskolják be jól bejáratott nevüket.

Mit is hallunk a lemezen? Semmit, amit eddig ne hallhattunk volna; ezt a stílust nem lehet sem megújítani, sem átformálni. A grindcore az grindcore… ami amatőrön zajförmedvény, tudással, pedig komplex brutalitás, de semmi több (sajnos ez már jó ideje így van). Természetesen itt a tudás és az évek komoly rutinjai jól kamatoztatva építik meg a rágalmazó kampány-t, ám ez elég-e a mély és hatalmas gyökerek kiásásához és újra ültetéséhez? Napalm halálunk egy nem mai megtestesülés, mindig is egyszerre volt destruktív, domesztikáló a komoly szöveg koncepciói végett és közben mégis determinációk ura… ám az új korongon én, amit hallok, csak néhány halott téma újra felélesztése, a valós gyökeréhez nem is nagyon értek hozzá, egyszerűen csak egy erős és kompromisszumtól mentes, masszív 58 percet adtak oda a rajongóknak.

Ha nem kétszer hallgatjuk végig, akkor a 16 szám nagyon sok fura meglepetéssel és kellemes emlékkel lepheti meg a régi albumaik fanjait. De igazán érezhetővé válik egyben az is, hogy az akkori bunkósbot fejbebasz effektus és mentalitás ma már nem működőképes. Azt is tudni kell, hogy tölteléket nem tartalmaz a lemez… ami nagyon szembeöltő az a sok a háttér vokalista, akiket az előző albumokban ritkán használták így ki, de itt két vokalista segít rá Barney hangjára.
Néhol kicsit dallamosak is ezek, de nem olyan komoly mértékben jellemző, s ezzel egy kicsit más pörgést adnak a normális Napalm Death eddigi formulához. Ami még észrevehető, az az, hogy sok a fura hang és az apokalipszis hangzás, apró gépi hangok (de annyira háttér és csak kiegészítés, hogy ez sem számottevő, csak hangulat teremtő). A hangzás sok helyen az igazán szép időket sorakoztatja fel, amúgy meg tipikus Napalm Death, üt, hasít, kemény és nem adja fel a harcot…

Mivel a Terrorizer-ek és a Meathook Seed-re is olyan nagyon sok ember figyelt az oldalon (holott mindkettő éppen ennek a bandának sikeres és kultikus projectjei), így most eltekintenék a felesleges munkától és csak néhány kiemelkedő részről szólnék.

A kezdő tétel bár furán hangzik, alattomosan kígyózik, de hiszen ez a Weltschmerz (Világfájdalom), s amúgy az egyik legjobb szám… (nekem könnyen jutatja eszembe a Meathook Seed-et) a halál káosz zajai és emberi lelkek felhördülései egy átlagos középtempós Napalm dob alapon, a vége tökéletesen zárva és kezdését adván a süllyedj gyorsan, gyerünknek. Itt azt hallhatjuk, amit eddig oly sokszor már, a begyorsulós rész kissé Scum szerű, valóban a gyökereket súrolgatják, de túl életlen baltával… A Fatalista vége fele érdekes középtempó érezhető, az amúgy grindel baszott punk pattogásra. A lemez egyik legerősebb száma a Puritán büntetés verés, mely úgy eltalált, ahogy van! Bár a vége fele felcsillan a Diatribes-ról már jól ismert basszer téma, ám gyökerek… még ha csak 96-ból is! Ettől még ez a szám nagyon-nagyon erős, fröcsög belőle a gyűlölet, s ez a jellemző az utolsó kenetet feladó: Nos minden kimondva és teljesítve dallamokra is; amikben a szólókban nagyon érezhető a Diairibes-ről már jól ismert földönkívüli (Hypocrisy egy alaptémája) Zöld gyilkolásra.

Ami még erős és húsba maró a maga keserű pengéivel és dallamival, az a Kérészéletű, mely a végére adja meg azt, amit az elején is várunk. Sajnos a Napalm Death számainak alapfelépítése még mindig ugyanaz, ami volt (hiába ez gridcore, mely nem1x csúszott le és meg a death és a zajos HC felé); szinte kiszámítható mikor mi jön, avagy lassú zajos kezdés aztán grind rész, a végére meg középtempós morajlások, ezt alapozza meg az Önazonosság krízis is részben, bár ez nagyon jól összepakolt, szövegek terén, pedig teljesen Meathook Seed…

Ami nagyon erős még a lemezről az a Logikán túli beteges elfogultság és a Szemek pont előtte, melyek megint csak mesterművek a maguk valójában, egyszerűen félelmetes az a zenei massza, melyből ők apró szeleteket vagdalva is tele tömik életunt lázadással lagymatag járataink, s mellékesen ennél érzem a vége fele leginkább a régi hatásokat, főleg a vokálban. A 14. szám az, amit a számcíme… Süketség és dobcsapás, ez is néhol a gyökerek kiásását kísérletezi meg, ám inkább csak a 94-es Fear Emptiness Despair-ig jutnak (azért ez ígyis szép siker!) A zárótétel a címadó szám, mely a kezdeteket zárja le, amivel is kezdődött egy a véres csetepaté. Nem tudom miért érzem úgy, de ez is leginkább az első Meathook Seed megoldásait sorakoztatja fel, nagyon erős zárást adván ennek a rég nem halott erős lemeznek.

A lemez 9 pontos számomra, de ha a tudást nézem benne, akkor simán 10-es!

Ám…ám-ám az okok, amiért ez NÁLAM csak egy erős 9-es, az a gyökerek hangsúlyozása, amit a régi időkből már ismert borító koncepció is alátámaszt. Ha valaki azt mondja, hogy ő gyönyörű, akkor ne csak a fotókon tűnjön annak, ha valakik azt mondják (s az új kiadó is ezt hangsúlyozza), hogy a gyökerekhez térnek vissza, (ami ez esetben a Scum, Harmony Corruption, Utopia Bunished, melyek mind 87-től 92ig jelentek meg, akkor ne érezzem benne a 94-96os ízeket), akkor tegyenek úgy valóban, mert ez így csak egy félig-meddig igaz dolog, tehát ámítás, még ha megalapozott tényekkel is.

Nálam marad 9-es, de lehet vitatkozni!