Mors Principium Est – Liberation=Termination

A francia Listenable Records égisze alatt ténykedő Mors Principium Est eddig hiába funkcionált aranytojást tojó tyúkként a kiadó számára, a három lemezre szóló szerződés ezzel a koronggal véget ér, és félő hogy a srácok nem haboznak egy felsőbbligás kiadóhoz pártolni. A képességeik és a lehetőségük megvan hozzá.

A finn zenekar eddig két korongot tudhat a háta mögött, amivel én a „több, mint jó munkásember” kategóriába soroltam őket. Ezt az erősen érezhető fejlődésre alapoztam, kiváltképp a legutóbbi The Unborn album kapcsán, ami nemcsak kiemelkedő, hanem előremutató lemezként hat a mai napig. A srácok alapvetően melodikus death metalnak aposztrofálják saját kis elegyüket, ami saját szélsőségeik kerülése mellett helytálló kijelentés, de ennél jóval több van bennük (nem csak a helyenként kifejezetten thrashes megoldások miatt), ami véleményem szerint ezen az albumon kerekedik ki igazán. Zenéjük hű tükre a teljes XXI. századnak, hangjegyek képében visszakapjuk teljes érzésvilágunkat – legyen szó a legszebb érzelmektől a legocsmányabbakig -, és a devalvációból következő, sötét, kiábrándult auránkat. És az, hogy az összkép ennyire érzelemgazdag, szerencsére képes egyensúlyban tartani a komor, többnyire mechanikus hangvételt. Nem mondom, hogy Ville Viljanen és gárdája megváltja a világot, de erre nincs is szükség. Ők csak szívből zenélnek, hiszen ők is hús-vér emberek, akik nap mint nap azon a sárgolyón élnek, mint mi. Félre a szuperlatívuszokkal, lássuk a korongot!

A 11 számot (ebből egy intró és egy átkötő) tartalmazó korong alig 38 perces játékideje abszolút kedvező, és minden mennyiségben kielégítő: laikusokban az első meghallgatás után csak annyi maradhat meg, hogy a komplex riffek és dallamvezetések egyfajta progresszivitást adnak a Mors Principium Estnek, ami többnyire igaz is; ez az átvitt értelemben megfogalmazódó progresszivitás főleg a témagazdag dalszerkezetekben mutatkozik meg. Az intróként szolgáló Orsus után vad blastbeat tempókkal berobbanó The Opressed Will Rise többnyire előrevetíti a korongot: finoman eltalált, futurisztiuksan steril hangzás, nagyívű északi gitárfutamok, komplex váltások és kreatív dobtémák egyensúlya jellemzi a dalt, kiegészítve a refrénben hallható gyönyörű, és elsőre megragadó gitárdallammal, valamint egy technikás szólóval. Ville hangja egyébként nem változott jelentősen, ami jó hír; egyéni orgánuma ha nem is ad plusszt a zene összességének, azért kellemes hallgatni komótosan agresszív hörgését / károgását.

A The Animal Withinben bukkannak fel az első nem várt elemek; a dal nyitótémáját talán még a Gire is elismerné, elektromos alapokra épülő taktusok váltakoznak (az elekronika bevezetése váltja az előző korongon hallható női éneket), majd a dalt egy keleties dallam viszi a hátán, és Ville agresszív refrénje. Szokatlan, de mindenképp szerethető, az itt hallható ikergitáros szólóról nem is beszélve; több helyen is neoklasszikus ill. heavy metal gyökerekre asszociál a hallgató a többszöri meghallgatás után. Itt kell megjegyeznem, hogy a szólók által a leginkább megszerethető a korong – feltéve ha a jelencore-ban valaki még szereti a gitárszólókat -, Jarko Kokko gyönyörű dallamokkal és harmóniákkal operál a lemez elejétől a végéig. Az album egyik legkiemelkedőbb darabja a Finality: tipikus északi agresszió (ergo tukatuka) jellemző a szinte végig magas fordulatszámon pörgő, melódiagazdag tételre, valamint vastag billentyűjáték, egy Arch Enemyre hajazó gitárfutam. Azonban a lemez elsőszámű schlagere a Cleansing Rain, ami előreláthatóan az egész év egyik legkiemelkedőbb darabja. A technikás dallamokkal operáló verzék alatti monoton szaggatás, valamint az emelkedett hangulatú refrénbe betörő blastbeat tempók felkavaró érzetet társítanak az eredetileg gyönyörű dallamokhoz. Klipet rá, azonnal! Az ezt követő – ismét Arch Enemy-s megoldásokkal felvértezett – Forgotten tökéletes levezető, a közel két perces átkötő tetszetős ikertémákkal operál, ami elővezeti az azt követő Sinners Defeatet.

Ebben a dalban egy vad nyitóriffből transzformálódnak ki a verzék, természetesen felgyorsulással, hehe. Ettől függetlenül a dalban a bólogatós középtempó dominál, és persze egyszerű, ám mégis hatásos dallamokkal mind a gitárokból, mind a szintetizátorból. A The Distance Betweenben kimértebb dallamfutamokat hallhatunk, jól elrejtve a monoton taktusok váltakozásának hátterében. És mikor már rászólnék Jarkóra, hogy az E-húron kívül van még jobb esetben öt másik is a hangszerén, akkor mindig villant egy kicsit… Cseles ám, hehe. Azért a felkavaró refrén és a lemezen hallható legfájdalmasabb szóló kompenzálja a verzék egyhangúságát, ettől még véleményem szerint ez a korong leggyengébb dala. Az It Is Done alig három perces játékidejével a lemez egyetlen nyílt agresszióbombája, mindenképp üdítően hat az, hogy a dal tömör szerkezetébe mégis mennyi témát és izgalmas váltást voltak képesek szőni, grandiózus lezárással. Elismerem, hogy első hallgatásra egysíkúnak tűnnek a számokban hallható dallamok, de ez letisztul a többszöri elővétel során; csak a technikás megvalósításból adódhat esetleges hasonlóság. A Terminal Liberation üzenete nyílt mindenki számára, ez adja a kulcsot a lemez mondanivalójának értelmezéséhez. Tudom, hogy ma ez szájtépésnek hat, és a zenei megvalósítás sem túl kiemelkedő ebben a tételben – pláne az ezt megelőző tételek, valamint az utóbbi korong fényében – , de a ráció mégis felülkerekedik jelen esetben is. A zárás pedig kellőképp magasztos, a Lost Beyond Retrieval egy instrumentális szerzemény, ami fokozatosan bontakozik ki a végkifejletté, amit nagyívű gitárfutamok, és vastag, iparilag kimért tempók adnak. Az embernek nem marad ezek után sok szava, annak ellenére, hogy a főtéma közel öt percen át ismétlődik a tételben, egy-két intermezzóval kiegészülve.

A Mors Principium Est adta ki 2007 eddigi legerősebb melodikus death anyagát, ami ha nem is tökéletes, mégis van mögötte igazi érzelem, valamint tehetség is. Remélem, hogy a srácok megörvendeztetnek minket a közeljövőben egy koncerttel, mert ezeket a dalokat – valamint a zenekar korábbi repertoárját – vétek lenne elszalasztani a fülledt, alkoholtól megmámorosodott örjöngő rajongókkal teli koncertterem falain belül. Erősen ajánlott.

9/10