Hazai Hétvége: Mörbid Carnage – Merciless Conquest

Már a Night Assassins-nél is lehetett tudni, hogy erre a brigádra érdemes figyelni, mivel elképesztő lendülettel tolták az – amúgy roppantul felkapott – oldschool thrash metalt. Voltak, akik – a Keeper of Dreams mellett – már akkor a magyar metal elsőszámú reménységének tartották őket, bár azért az az album kevesekhez juthatott el. A folytatást azonban az amerikai Metalhit kiadó terjeszti, ami azért elég nagy szó (bár ők főleg az internetes terjesztésben vannak otthon), mellesleg egyre több itthoni zenekar mondhatja el magáról, hogy külföldiek kezelik az éppen aktuális kiadványaikat, ami egy igen ígéretes tendencia, főleg ebben a válságos időszakban. Na de visszatérve a Mörbid Carnage-re: ismét sikerült egy bivalyerős anyagot letenni az asztalra, ráadásul előzetes ismeretek nélkül nehéz lett volna rájönni, hogy ez egy magyar zenekar műve, zeneileg simán oda lehet rakni a mostanában (talán kicsit korábban) berobbant újsulis thrash csapatok mellé, mint amilyen a Gama Bomb, vagy a Bonded By Blood. Alapvetően a relatíve rövidebb dalok vannak túlsúlyban, de a két darab öt perc fölötti dal (az első és az utolsó) sem válnak unalmassá, hiszen a Merciless Conquest egy kegyetlen rifforgia tele minőségi témákkal. Ilyen szempontból a béna címmel bíró LambBloodBath a legerősebb, de nagyon egyik szám sem marad el tőle, és technikailag is tökéletesen vannak kivitelezve a tételek (érdekesség, hogy a Blasphemy néven futó énekes található a dobok mögött is, ritkán látni ilyet), de ami talán a legnagyobb pozitívuma a korongnak, hogy nem éri el a fél órát. Például az utolsó két Exodus anyag (amelyek a modern thrash metal csúcsteljesítményének számítanak minden hibájuk ellenére) iszonyatosan hosszú volt, felüdülés ilyen rövid játékidőt végigtekerni, és ehhez jön még egy megint erős hangzás: ismét a Black Hole Sound Studio-ban sikerült ilyen pusztító hangokat kikeverni. A végeredmény olyan módon brutális, amit – pláne itthon – nagyon kevés bandától hallani, tényleg olyan, mintha az Apokalipszis négy lovasa vágtatna a lemezen (egy pluszpont egyébként jár még az ötletes borítóért is, még akkor is, ha mostanában az egyházok gyalázása egy kicsit túl van pörgetve). 8.5/10