#Hírek
április 19.
2012. január 17.
Igaz az idei tél nem túl zord, de azért a sötét kora délutánokon, illetve a szürke napokon így is kedve támad az embernek a black metalhoz. Persze itt ki kell arra térni, hogy a black metal továbbra sem tud akkora szeletet kikanyarítani magának a képzeletbeli tortából, mint a többi extrém zenei irányzat, de az utóbbi években egyre javuló tendenciát mutat a stílus hallgatottsága. Aki még esetleg nem találkozott volna a hipster black metal meghatározással, annak továbbra is Dávid cikkét ajánlanám, amiből remekül megismerhető a lassan fogalommá érő stílusirányzat. Öt előadó éppen aktuális anyagáról volt szó akkor, a mostani mixtape-ben ugyan csak négyről lesz szó, de folytatás következik. Igyekszem időről-időre elővenni majd a témát, és a frissebb anyagokat kivesézgetni, Dávid cikkének folytatása pedig most nyerte el igazán aktualitását, hála az év eleji spleennek.
Tales of Wanderings
(Season of Mist, 2011)
7/10
Az Old Silver Key remek példája annak, hogy milyen képlékeny, és kicsi is még ez a színtér. A zenekar maga egy kollaboráció az Alcest és még sok más zenekar agya, Neige és az ukrán Drudkh zenekar között. A Drudkh egy tényleg tradicionálisabb black metal vonulattól kezdett el nyitni az újabb hangzású black metal világ felé, és lassan már ég és föld a különbség a korai lemezeik, illetve a mostani anyagok között. Ezt az újabb hangzást pedig az Old Silver Key keretein belül erősen megtoldották post-rock hatásokkal, így nem csoda, hogy Neige is képbe került a projectnél. Hét szám formájában pedig kapunk egy igazán megnyugtató és már-már Alcest szinten andalító dalcsokrot. De sajnos nem sikerült elérni az Alcest szintjét, mondjuk nem hiszem, hogy ez volt a kitűzött cél. Sok kiemelkedő pillanatot lehet találni az albumon, de közel sem egységes a szint, és emiatt az ember figyelme és érdeklődése is lankad egy idő után. Kellemes alkalmi hallgatnivaló, de nem tud befészkelődni az ember hallójárataiba.
Agonie
(Viva Hate Records, 2011)
9/10
Hosszú név, ráadásul még német is, ez már semmit jót sem jelenthet, és láss csodát, a név mögött egy zseniális zenekar bújik meg. A zenekar egy deathcore banda, a Fuck Your Shadow From Behind romjain látta meg a napvilágot. Ez a tény sem emelné igazából a bizalomfaktort az új formációval kapcsolatban, de egy hallgatás után máris keresgélheti a hallgató az állát. Már a bemutatkozó album is arról tanúskodott, hogy tehetségesek a srácok black metalban (sokkal inkább, mint deathcore-ban). Tradicionálisabb felfogású dallamos black metal (tényleg metalos black metal), ami következetesen építkezve jut epikus magasságokba, folyamatos hidegrázást váltva ki az emberből, ez jellemezte első albumukat. Ezek után a tavalyi EP hatalmas fejlődést mutatott, pont amire számítottam. Sikerült új hangulati elemekkel bővíteniük a tárházukat, így csak tovább fokozva zenéjük epikusságát, és még hangulatosabbá változott az egész. Az akusztikus leállás szám közben, illetve az olyan átvezetők, mint az Ana a bizonyíték ezekre a változásokra, és ezek a frissítések tették őket üde színfolttá a színtéren. A zenekar éppen második albumának munkálataiba merülve tölti 2012 elejét, számomra az egyik legjobban várt black metal anyag van készülőben.
httpvh://www.youtube.com/watch?v=dZCtLfdlo8Y
Agape
(Prophecy Productions, 2011)
6/10
A Lantlôs neve már Dávid írásában is felmerült, a .neon kapcsán. Az Agape formájában tavaly is kaptunk egy új albumot az formációtól. Kicsit több, mint egy év telt el a két anyag között, és ez kevésnek is bizonyult. A .neon és az Agape ég és föld, és sajnos továbbra is a .neon súrolja a magaslatokat. Mind hangulatával, mind pedig zenei megoldásaival fölényesen veri az Agape-t, ennek ellenére nem mondanám rossz albumnak, csak elhamarkodottnak. Jobban átgondolt számokra lett volna szükség, és annak a hangulati ívnek a folytatására, amit elkezdtek az előző albumon. Viszont így is akadnak jó tételek és foszlányok az albumon, ami továbbra is képes valamit megmozgatni az emberben. Érdekes, hogy az egyetlen dal, amit elejétől-végéig hibátlannak tartok pont a bónusz cd-n kapott helyet, White Miasma címmel, illetve meg kell még említeni a You Feel Like Memories-t is, ami az előző albumon található Pulse/Surreal jazzes hangulatát idézi meg, ezúttal instrumentális formában. Az Agape tehát egy kicsit korán jött, de ettől függetlenül a szürke napok egyik kellemes pillanata lehet. Remélem a folytatással még várnak egy kicsit.
Celestial Lineage
(Southern Lord Records, 2011)
8/10
Az én kis black metal térképemen a Wolves in the Throne Room (továbbiakban csak WITTR) szerepel talán a legnagyobb betűkkel, és a legjobban látható helyen. Az a black metal zenekar, akik még a mai szuperletisztult hangzású zenéken nevelkedett füleket is képes meggyőzni a black metal létjogosultságáról. A zene mellett pedig magát a három fiatalembert is körüllengi egy olyan nem evilági aura, ami csak még vonzóbbá teszi őket. A zenekar értékrendjének középpontjában a természet áll, és életüket is eszerint egyengetik, egy farmon élnek együtt az erdőben, ahol jóformán mindent maguknak termesztenek, teljes harmóniában a természettel. Ez természetesen zenéjükre is hatással van, ugyan úgy, ahogy ezen a környéken tevékenykedő zenekarok nagy részére is. A környék egész pontosan a Cascade hegyvidék, ami tényleg egy természeti kincsekben gazdag környék, és Észak-Amerika egyik utolsó érintetlen környezete. Ez a terület inspirálja a WITTR számokat is, és lengi körül, mint valami megmagyarázhatatlan aura. A Celestial Lineage pedig talán az egyik legkifejezőbb bizonyítéka ennek a misztikusságnak a WITTR életműben. Eddig is megtalálható volt ez a különös hangulat a korábbi anyagokon, de a talán tavaly billent át a mérleg nyelve a hangulat felé, és ez a zenei megoldásokban is változást hozott. Veszítettek gyorsaságukból és szívszaggató gitárfutamaikból, helyette nagyobb teret kaptak a lassabb szerzemények, és ezzel együtt a súlyosabb, sötétebb hangulatú belassulások. Az ezek alatt/mellett felcsendülő zajok, zörejek csak tovább fokozzák az egész album megfoghatatlan hangulatát. Viszont ezzel a hangulati fölénnyel annyi probléma akad, hogy egy idő után veszít az érdekességéből. Hiába tud hátborzongató lenni, és tényleg erdőért kiáltó, aki a városi szürkeségben hallgatja, nem tudja átjárni, így előbb-utóbb el is veszik a háttérben az egész. Ez a Black Cascade esetében nem volt jelen, mivel ott zeneileg vitték el az egész lemezt a hátukon, igaz annak is volt hangulata, de sokkal nagyobb hangsúly volt az agresszión, mint a varázsláson és a faölelgetésen. Ettől függetlenül még mindig az egyik legmeghatározóbb mai atmospheric black metal zenekarnak gondolom a WITTR-ot, de be kell lőni az arányt a spirituális dolgok és a metal között.
