Misery Signals – Mirrors

Tracklist:

01. Face Yourself
02. The Failsafe (videó)
03. Post Collapse
04. Migrate
05. One Day I'll Stay Home
06. Something Was Always Missing, But It Was Never You
07. Reverence Lost
08. Sword Of Eyes
09. An Offering To The Insatiable Sons Of God (Butcher)
10. Anchor
11. Mirrors

Hossz: 48:52

Kiadó: Ferret Music

Webcím: Ugrás a weboldalra

„Something Was Always Missing…” – mondja az egyik szám a lemezen, és szerintem ez sok ember számára a Mirrors. Miközben a mai zenék egyre agresszívabbak lesznek, bizony jól esne néha öt percnyi nyugalom. Egyre több ismerősömtől hallom, hogy már nem talál újat, izgalmasat a mai hardcore zenékben, ami kicsit is érdekelné. Nos, elsősorban nekik ajánlom ezt a lemezt.

A Misery Signals az a zenekar, amelyik nem csak a jobb eladások érdekében hangoztatja, hogy dallamos metálzenét játszanak, hanem véresen komolyan veszik. Az öt wisconsini srác az új énekessel felvértezve (akit a MySpace-n találtak) igazán ügyesen keveri az agresszivitást a dallamokkal, úgy, hogy egyik oldal kedvelőinek sem okoznak csalódást. Míg egyik breakdown váltja a másikat, az ügyesen bevariált dallamok kifejezetten üdítően hatnak, hatásosan ellensúlyozva a lemezt.

Ha már tükör, akkor szembesüljünk magunkkal – Face Yourself, Karl Schubach üvöltése szinte berobbantja a dobhártyánkat. Habár itt még nem, a The Failsafeben már hallhatjuk az első dallamos részt, amely itt a bridge és a refrén alatt dominál. Nagyon jó szám, ügyesen választották ki kislemeznek. Ezek után a Migrate az első szám, amelyben tényleg komoly szerepet kap a torzításmentes rész, itt viszont Karl halk üvöltése egyensúlyoz. Az egyetlen vendégzenész, Patrick Stump, a Fall Out Boy énekese színezi az One Day I’ll Stay Home-t, és ezzel be is zárult az újdonságok sora. Ezek után azonban a lemez elkezdi önmagát ismételni, nem nagyon tud újat nyújtani a hallgató számára. Míg az első pár szám alatt meglepően hatnak a lágy részek, addig később már kifejezetten várjuk, mikor jön és ezzel az egész egy csöppet veszít a varázsából.

Sajnos a lemez minden erőssége ellenére nem tökéletes. A hangzással vannak apróbb gondok, lehetne egy csöppet tisztább – persze ez nem a banda játékának következménye. A másik probléma pedig a fentebb említett egyhangúság, amit nagyon sajnálok. Míg egy számon belül vannak változatos részek, a lemezen valahogy nem sikerült ugyanezt produkálni – feltehetően a zenekar inkább különálló számokat ír, mint egy komplett lemezt, és ez sajnos egy csöppet visszaüt.

De mindezek ellenére a Mirrors egy különleges anyag, ami mindenképp feldobja az ellaposodott metalcore színtért. Mostanában minden vészmadár arról károg, hogy a metalcorenak annyi, kifulladt. Szerintem pedig amíg ilyen bandák vannak, mint a Misery Signals, addig csak üljenek a tojásaikon és kussoljanak. Ezek után mindenképp odafigyelek a bandára, mert úgy érzem, sokkal több van bennük még, mint amit ezen a lemezen hallottunk. Mindent összevetve a Mirrors egyértelműen a 2006-os év egyik legkiemelkedőbb anyaga, aminek beszerzését mindenkinek nagyon erősen ajánlom!