Magzatpóz és testszőrzet – Biffy Clyro-lemezkritika

Tracklist:

Wolves of Winter
Friends and Enemies
Animal Style
Re-arrange
Herex
Medicine
Flammable
On a Bang
Small Wishes
Howl
People
Don't, Won't, Can't
In the Name of the Wee Man

Műfaj: alternatív rock

Hossz: 38:57

Megjelenés: 2016. július 8.

Kiadó: Warner Bros.

Az, hogy a skót Biffy Clyro triója a 2004-es überelhetetlen Puzzle lemezük után a szabálytalan, rapszodikus dalszerkezetek helyett inkább az átlagból azért bőven kiemelkedő, és kísérletezőbb, már-már túlkomponált, mégis fülbemászó, kántálható stadionhimnuszok irányába mozdult el, senkit nem lepett meg, hiszen a srácoknak minden attribútumuk megvolt a közönségsikerhez. Ez a karriermodell végül egy nagyívű, izgalmas, de összességében mégis csapongó dupla lemezben, a 2013-as Opposites-ban (és a hozzácsapható, kevésbé kiforrott, nyersebb b-oldalasokat tartalmazó Similarities-ben) csúcsosodott ki.

A mindig mosolygó, tetovált apostolnak, Simon Neilnek és a Johnston fivéreknek, kiegészülve ismét az Oceansize-frontember Mike Vennarttal tehát nem kis kihívás volt az újabb monumentális turné által okozott kimerültség, és hogy a tavalyi év szinte teljes hibernációja után újra munkához lássanak. Az Ellipsis nem titkolt célja az, hogy az utóbbi anyagaik tökéletességig polírozott, megfontolt, patetikus hangzását lesöpörjék, így a végeredmény egy jóval direktebb, személyes és közérthető rocklemez legyen. Ez a szempontrendszer részben be is teljesül rajta, hiszen most a bővített kiadásban is csak tizenhárom dalos album ugyan még mindig tartalmaz érzelgős szimfonikus betéteket (Medicine), nagyszabású kórusokat (Friends and Enemies), ezek mégsem tűnnek öncélúnak, maguk a dalok nem lesznek tőlük rosszabbak, s mellettük simán megférnek az olyan meglepő momentumok, mint a hibátlan blastbeat a Herexben, vagy a trap cinek a Re-arrange alatt, sőt még a kótyagos country-nóta Small Wishes is egészen szórakoztató a lemez legnagyobb dühkitörése, az élőben már jócskán bejáratott, beszédes című On a Bang után.

Hiába viszont a Biff’ levakarhatatlan progresszív hajlama a különböző turbózott gitárhangzásokkal, a szokatlan hangszeres elemekkel, meg az olyan leírva tökre összeegyeztethetetlen műfajok megpiszkálása, mint a reggae és a black metal, az Ellipsis dalszerzése ezúttal kevésbé árnyalt és kiszámíthatatlan. Lényegében vannak rajta az érezhetően törtetőbb és fogósabb rockdalok, mint az Ozzy Crazy Trainjének meg a Bloc Party Hunting For Witches-ének szerelemgyerekeként is helytálló sláger, az Animal Style, illetve a visszafogottabb, önvallomásos, halk, akusztikusabb pillanatok.

Aki tehát szkeptikus volt, és úgy vélte, hogy a zenekar, amelyik csak úgy ontja magából a gitárzenét, és párhónapos terméssel akár három lemezt is megtölt, képtelen egy direkt és koherens munkára, arra az Ellipsis rácáfol. Ez a lemez ugyanis nem egy közönségsikerektől diadalittas és ellelketlenedett banda hangja, hanem egy még mindig izgatott és ötletteli testvériség helyzetjelentése, akik tisztában vannak kivételes dalszerzői képességükkel, és nem félnek ránk szabadítani annak sarjait! 7/10