Love and Death – Chemicals EP

Miután kiszállt a KoRnból, egy borzasztó érdekes, informatív és emberközeli könyvet, valamint a bemutatkozó lemezét is megjelentette, mindkettőt Save Me From Myself címmel. A múlt sötét dolgait és a megváltás felé vezető rögös út megtételét boncolgató könyvről most nem is elmélkednék túl mélyrehatóan, hiszen annak idején egy elég vaskos cikk született már róla, az album viszont anno kimaradt a szórásból. Különösebb mélyenszántó elemzés nélkül egész egyszerűen úgy összegezném a 2008-as debütáló anyagot, hogy egy rendkívül ígéretes bemutatkozás volt, ami ugyan közel sem volt tökéletes, de elég sokszor pörgött, és néha még manapság is előkerül. Jó dalokban, ötletekben nincs rajta hiány, viszont túlságosan is hosszúra, helyenként vontatottra sikeredett az album, így kissé megterhelő az egyhuzamban történő hallgatása. Viszont a hangulat nagyon el lett találva, ahogy Brian énektémáiban is volt valami megfoghatatlanul emberi, zsigeri, ami ugyan még jól hallhatóan szorult némi csiszolgatásra, de minden kiforratlansága ellenére is egy szimpatikus új kezdet volt.

Négy év elteltével felvette a Love and Death nevet a csapat és egy jó ideje beharangozott EP-vel jelentkeztek most a srácok. A tavaly szeptemberben napvilágra hozott Paralyzed című nóta elég meggyőzőnek bizonyult, amihez ráadásul klip is készült, majd nem sokkal a megjelenés előtt a címadó tétellel is megismerkedhetett a hallgatóság. Minden adott volt egy jó kis dalcsokorhoz, ami végül azért olyan szinten csalódást okozott, hogy a korábban megismert két számon kívül mindössze egyetlen egy új dal került még a lemezre, ráadásul az is egy feldolgozás, ami mellett még két remix kapott helyet a kiadványon. Na de nézzük akkor a dalokat! A kezdő Paralyzed egy teljesen korrekt nyitány, úgy építkezik a debütön is használt nu-metálos / monumentalista elemekből, hogy közben érezhetően érettebb lett az egész produkció. Minden a helyén van, a hangzás pedig különösen nagyon erős lett, illetve örömteli, hogy nincsen túljátszva a dal, ami mondjuk az összes szerzeményre igaz, hiszen egyszer sem érjük el a négy percet. Ennek ellenére a Matt Baird (Spoken) vendégszereplésével megtámogatott Devo feldolgozás, a Whip it első hallásra egy igazi B oldalas nóta, amiben én nem találtam semmi kiemelkedőt. Nem is bántó, de nem is túl megnyerő. Ugyanakkor az eredeti meghallgatását követően elégedetten csettintettem, hogy na ez igen, így kell feldolgozni valamit! Hiszen Head teljesen a maga arcára formálta a bugyuta nótát, ami a végeredmény tekintetében egy az eredetitől tökéletesen eltérő képet mutat. Így bár továbbra sem lesz kedvencem az átirat, azért van benne valami… A harmadikként érkező címadó dal viszont abszolút pozitívba billenti azt a bizonyos mérleget és felteszi az i-re a pontot, hiszen az EP legerősebb tételével van dolgunk. A kezdőriffje úgy robban be és szakítja le a fejemet, mint egy mindent elsöprő hurrikán. Szerencsére nem csak a lendület, de a rendkívül jól eltalált hangulat is kitart a szám végégig, ráadásul még a refrén is nagyon fogósra sikeredett. Ilyen jellegű dalokból kérnénk majd az új nagylemezre kedves Brian! A végén még kapunk egy-egy remixet a két fő nótához, amikhez nem is kívánok különösebben mit hozzáfűzni, mivel nem igazán élem az ilyesmit, főleg nem egy ötszámos EP esetében.

Összességében azért annyit le lehet szűrni jelen kiadványból, hogy jó úton halad a csapat, és hogy ha tudják tartani az új számok színvonalát, netán megugrani azt, akkor joggal bizakodhatunk egy rendkívül ütős nagylemezben. Már csak ezt az igencsak erőltetett image dolgot kéne kissé hanyagolni és akkor tényleg egy tök korrekt / komolyan vehető kis csapatról beszélhetnénk, amit még hiánypótló formációnak is nevezhetünk napjaink zenei felhozatalában.

7/10