Linkin Park – Living Things

Tracklist:

01. Lost In The Echo
02. In My Remains
03. Burn It Down
04. Lies Greed Misery
05. I'll Be Gone
06. Castle Of Glass
07. Victimized
08. Roads Untraveled
09. Skin To Bone
10. Until It Breaks
11. Tinfoil
12. Powerless

Hossz: 36:59

Megjelenés: 2012. június 22.

Kiadó: Warner Bros

Webcím: Ugrás a weboldalra

Kezdjük a száraz tényekkel: a Linkin Park legutóbbi nagylemeze üzleti értelemben óriási bukás volt, hiszen annak ellenére, hogy a csapból is ők folytak, „mindössze” 1,7 millió példány talált a korongból gazdára világszerte – kevés olyan dolgot tudnék így hirtelenjében mondani, ami érzékletesebbé tehetné a dolgok relativitását. Zenei értelemben szintúgy nevezhető bukásnak az A Thousand Suns hanganyaga, ami nyilván pregnánsabb probléma, és ami főképp az inkoherens kísérletezésben öltött testet; miként az egymás mellé illesztett elemek funkcionálisan nem kapcsolódtak egymáshoz, a zenekar többnek akart látszani, mint aminek valójában nevezhető, azaz egy tökéletes szórakoztatóipari terméknek.

Mivel a srácok a Meteora hanganyagát is már több mint 10 évvel ezelőtt írták, épeszű ember nem remélhette komolyan, hogy valaha is visszanyúlnak a kezdeti sikerek irányvonalához – még ha első látásra úgy is tűnik, hogy a Living Things kapcsán volt egy ilyen (nem is annyira) látens szándék. A szokásos nyilatkozatok – leszámítva a lemez minőségére vonatkozó kijelentéseket (eddigi legnagyszerűbb, minden benne van, ami miatt szerethetőek vagyunk stb.) – arra utaltak, hogy a valaha tapasztalt főbb jellemvonások egyfajta olvasztótégelye lesz jelen album, ennek ellenére a korai érával legfeljebb olyan tekintetben állítható párhuzamba, hogy a játékidő rövidségét ismételten félóra környékére sikerült leszorítani. Ez persze üdvözölendő lépés volt a részükről, hiszen lenyesegették a redundáns részeket, a teljes mértékben felesleges átvezetőket például szinte nyomtalanul elhagyták – gyakorlatilag arról van szó, hogy a MTM szerkezeti keretébe próbálták beleilleszteni az ATS kísérleti közegét. Ami a dalokat illeti, már kevésbé lehetünk elégedettek, mert bár érezhető, hogy megpróbálták rendezni a sorokat, de ez az élvezeti érték tekintetében csak mérsékelt sikerességi indexet jelent. Nyilván itt nem azzal van a baj, hogy a hangsúly továbbra is elsősorban az elektronikán, a ’90-es évek tánczenéjén, absztrakt hip-hopon etc. van, hanem sokkal inkább azon, hogy továbbra is olyan érzése van az embernek, mintha alulról feszegetnének valamit, amit eddig képtelenek voltak áttörni – egyszerűen a dalok jelentős része nélkülözi azt az átütőerőt, ami egykor sajátja volt majd’ minden szerzeményüknek. Például a Victimized kapcsán megjegyzendő, kizárólag attól, hogy Chester üvölt, nem lesz egy dal jó, a Faint sem (csak) ebből kifolyólag lett sokak kedvence – ugyan van, ahol találkozhatunk működőképes agresszióval, a Lies Greed Misery ékes példája ennek -, hanem azon transzparens alkotói precizitás miatt, ami tökéletesre polírozott, dinamikus dalok formájában került tálalásra.

Általánosságban kijelenthető, hogy a Living Things első fele az erősebb, ami még akkor is igaz, ha például a felvezető kislemez, a polifonikus hangáradattal operáló Burn It Down nem több egy teljesen kiherélt Celldweller nótától, ellenben a másik fele vak esztelenséggel gyalogol bele az előző lemez csapdájába. A dallamok reménytelenül erőtlenek, nem képesek a figyelem tartós megragadásra, a hangulati elemek vérszegények, a hangsúlyos részek sincsenek kellően kidomborítva, a vezérlő dinamika elveszik az esetlenül összetákolt rétegek között. Mindezen túl az elektronikus megoldások egyszerűen képtelenek azt a magával ragadó sodrást biztosítani, amit korábban a gitárokkal sikerült elérni, olyan mintha ugyanabban a langyos pocsolyában tapicskolnának, és nem lenne bennünk kellő bátorság az (ál)művészkedés kényszerzubbonyának lehámozására, pedig el lehetne ezt vinni valami izgalmasabb (indusztriális) hangzásvilág felé is. Mindehhez nincs szükség a nu metal korszak zeneiségének rehabilitálására, egyszerűen csak át kellene értékelni a képességeket, és az erényeket megragadva, a gyengeségeket sutba dobva, végre önfeledten szórakoztató dalokat írni.

5/10