Life In Your Way – Kingdoms

Persze a mostanában futó újjáalakulós buliból ők sem akartak kimaradni, és a rajongók hangos sikongatásai közepette bejelentették, hogy az egyik legjobb felállásukkal mégis csak megpróbálnák ezt a zenélés nevű dolgot, mert igazából nem tudnak e nélkül élni. Gyorsan szerződést kötöttek a Come & Live-al, ami egyben azt is jelentette, hogy minden pénzt nekik és a rajongóiknak kellett összegyűjteniük a lemezköltségek fedezésére, ami egész könnyedén ment, nem úgy, mint mondjuk a kiadótárs Holding Onto Hope-nak. Hogy egy kicsit csavarjanak a dolgon, azt is elhintették, hogy az album három különböző EP-n fog megjelenni, és mindegyik más-más stílust fog képviselni. Persze újdonságértéke ennek annyira nincs a Thrice Alchemy Indexe után, mindenesetre a koncepció elindította a találgatásokat, és a félelmeket, hogy talán csak egy kiöregedett apuka lemezt kapunk, tele hülye kísérletezgetésekkel. A kétségek abban a pillanatban szállnak tova, amint a lemezt bepörgetve megszólalnak az első taktusok, és a szokásos Life In Your Way minőség úgy arcon csapja a hallgatót, hogy a lemez végéig még a pislogást is feleslegesnek fogja érezni.

Ebből az arconcsapásból viszont úgy néz ki, nem jutott ki a hangmérnöknek, pedig a Holding Onto Hope után igazán orrba vághatta volna valami illetékes, ugyanis a többmilliós keverési költségek után nem ezt a halott hangzást várná az ember, ahol a tamok és a pergő macskafing erősséggel szólalnak meg, és a gitárok is olyan tompák, mint egy másnapos egyetemista. Amint túllépünk ezen a tényen, és sikeresen átadjuk magunkat a zenei élménynek, szépen kibogozhatjuk, hogy melyik oldalukat is akarták az egyes EP-ekkel megmutatni a fiúk. A The Kingdom Of Man a slágeres Life In Your Way, amiből már kaphattunk ízelítőt a Waking Giants-en: orbitálisan nagy refrének, fület- és szívettépő gitártémák, és minden, ami egy újvonalas rajongónak pillanatok alatt elnyerheti a szívét, ezért is volt kiváló választás ezt az első albumnak választani. A négy dalból álló lemez(ke) első nótája, a Forever kellően felpörgeti az embert rögtön a kezdésére, és már itt remekül kihallani, hogy a gitárosok nem felejtették el, mitől lett sikeres a banda, és az első perc után érkező „csordarefrén” is remek hangulatot varázsol, kiváló startolódal. Ezt követően már nem is takargatják magukat a számok, rögtön az arcunkba kapjuk a refrént a Blind In Retrospectben, mely után egy ütemesebb átvezető következik, amelynél feltűnhet, hogy a vokál nélküli részeknél jóval előrébb lett hozva a dallamot hozó gitárt, és ezzel hatalmas előrelépést tettek annak érdekében, hogy könnyebben megadja magát a lemez az előzőekhez képest. A végén ismét egy „csalóka” csordavokál következik, ugyanis csak James Allen hangját halljuk több rétegben megszólalni (akár csak az előző számban). A befejezés kicsit hirtelen érkezik, ami talán annak köszönhető, hogy nem bírtak már ők sem várni, hogy eljátsszák a Growth In Passion című nótájukat, ami életük egyik legnagyobb slágere lett, olyan refrénnel, amit napok, hetek múlva, de talán még az idősek otthonában is úgy fogunk dalolászni, hogy közben ketté akarjuk fejelni a világot. Az érzést erősíti az ezt követő breakdown, ahol Joshua ordibál eszeveszettül, és utána sem akarnak már igazán sokat cifrázni a dalon, így az egyszerűbb témákkal segítenek feldolgozni a hallgatónak a katarzist, hogy a végén egy gyorsabb építkezés után átadják a terepet a levezető breakdownnak, és a befejező nótának, a Forsaken Me-nek, ami az elején követi a The Kingdom Of Man dallamos vonalát, és amiben szerepet kap Matt Wentworth is, az Our Last Night énekese, akinek a produkciója sikeresen elüti őket attól, hogy egy tízpontos négy nótának könyvelhessük el a The Kingdom Of Man-t, kár érte. A levezetésben található duplázások vihara pedig nem véletlenül került oda, egy apróbb felkészítőnek szánták az utazás következő állomására, a The Kingdom Of Darkness-re. 9,5/10

A nevéből vagy a borítójából mindenki leszűrhette már a kiadás előtt, hogy ez lesz a legkeményebb EP a többi közül. Ez teljesen be is jött, a Ruler Of The Air óriási duplázások, és riffhalmok között tör utat magának, és csak a néhol fél percekre előtörő gitárdallamokból következtethetünk arra, hogy még mindig Life In Your Way-t hallgatunk. A felesleges vendégénekesek sora Jake Luhr (August Burns Red) személyével bővül, akinek a hangja annyira egyedi, hogy még a hivatalos bandsonfire.com promóban sem tudták kiemelni, melyik részt énekli Jake, jelenléte tehát nem számottevő. Aki a keménységet hiányolta eddig a slágerek közül, az most megkapta a magáét, de sajnos a kapaszkodók hiánya nem jelent előnyt ebben a mezőnyben. Szerencsére ez megváltozik a rákövetkező Take Notes-ban, ahol a metalcore alapokat felhasználva ügyesen csöpögtetik a kemény részek közé a dallamokat és az emlékezetes témákat, énekdallamokat azonban még itt se nagyon várjunk. A Swarm is egyértelműen a -core vonalat erősíti, de itt már erősen érezni, hogy a gitárosok nem csak előkapták a „metalcore riffs for dummies” című olvasmányt, hanem saját kreativitásuknak is teret adtak. A néhány dallamból álló refrén és az átvezető breakdown ismét egy olyan húzás, amivel meg lehet fogni a dalt már néhány hallgatás után is. A The Kingdom Of Darkness legjobb nótája, a Buried Souls azonban csak ezután jön, ami az ‘Man-hez hasonlóan megint a végén kap egy fordulatot, igazodva a következő rész igényeihez, és ez igencsak tetszetős. Összességében azonban talán ez a rész sikerült a leggyengébben, mert az album felében nem érezni, hogy melyik bandát halljuk, de legalább azok a részek sem sikerültek rosszul, amik „nem-LIYW-esek”. 8,5/10

De hogy mégis mit kapunk a befejező, „isteni” lemezen? Színtiszta Life In Your Way-t a javából. Senkit ne csapjon be az öt trekk, ez bizony újból négy dal – egy intróval megtoldva. Ha valaki a banda régi vonalát preferálja először ezt az albumot próbálja meghallgatni. A már említett Induction fogós üzenete után érkezik a lényeg, hiszen a beordítás után jövő hibátlan dallamos gitárjáték, a közepén érkező leállás és az építkezés után betörő vokál felemelő érzést nyújt a Who I Am-ben. A hardcore-os alapriffeket megfűszerező tökéletes dallamos gitárjáték a Like A River-ben teljesedik ki, ami talán még a ‘Man-re is felfért volna, hiszen a refrénje ennek is elsőre ragad, bár a keményebb mivolta miatt a dal remekül megállja itt is a helyét. Talán a The Healer gyengélkedik a közepe felé, amikor egy kicsit beleerőltetik a dallamos éneket a dalba, pedig a háttérben szóló hangszerek is elég technikásak, és ötletesek ahhoz, hogy elvigyék a számot a hátukon, de legalább felvezeti a lemezt záró csodát, az Ascension-t, ami egy gyönyörű balladai énekből felépülve tör az égig, hogy aztán lágy dallamokkal lezárja ezt a közel tökéletes 40 percet. Egyetlen szívfájdalmam a dallal kapcsolatban a hossza, ugyanis ezt a dalt nem lehet négy percben rendesen kibontani, kétszer ennyi időt kellett volna adniuk neki, nagyon hirtelen ér véget a post-rockos elszállás a közepén, pedig érzelmi csúcspontnak sem utolsó. Tökéletesnek tehát ez a lemez sem mondható emiatt, de ennyi hiba a legnagyobbaknak is belefér. 9/10

Hogy mitől zseniális a Life In Your Way? Képesek voltak három különböző zenei irányt megcélzó EP-t úgy megírni, hogy beleadják magukat úgy a dalokba, hogy ha egy pillanatra el is kell gondolkodnunk, hogy mit hallgatunk, a következőben már fel is eszmélünk: hát ezek ők! A néhol rockosabb témákra is kikacsingató The Kingdom Of Man, a metalcore alapokon nyugvó The Kingdom Of Darkness, és a dallamos hardcore vonásokat legerősebben magán hordozó The Kingdom Of God hármasa egy olyan mű, amit minden zene rajongónak kötelező meghallgatnia. A legslágeresebb tételeik is olyan rétegesek, hogy képtelenség egy pár nap, vagy egy pár hét alatt kiismerni az egész albumot. Minden dal magán hordoz egy üzenetet, ami az elkeseredett generációknak reményt ad, és feltölti a lelket. Nem fiatalok már ők sem, így a sok-sok évnyi tapasztalat tökéletesen kiütközik a Kingdoms minden egyes lemezén és tételén, így csak annyit mondhatok, hogy akinek megjött a kedve az albumhoz, az most lelkiismeret-furdalás nélkül letöltheti az egészet a kiadó honlapjáról, és készüljön fel az utóbbi idők egyik legnagyobb zenei élményére.

9/10