Letter To The Exiles – Make Amends

Kezdetben működött is a dolog, hiszen az első EP-n hallható feszített tempójú metalcore a dallamos énekkel kiegészülve úgy is élvezetes tudott lenni, hogy sablonos és kiszámítható volt minden egyes másodperce. Nem szórakoztak olcsó kiállásokkal, végig pörgött az album, kár, hogy ebből az energiából a debütáló nagylemezre csak egy nagyon gyenge breakdownparádé maradt, amit a borzalmas hangzás küldött egyenesen a süllyesztőbe. Talán ők is érezték, hogy nem kellene erőltetni azt, ami nem megy, így bejelentették a szünetet, ami szinte pillanatok alatt véget is ért azzal a hírrel, hogy készülőben az új lemez, Erich nélkül. Ez volt az a momentum, amikor a legtöbb rajongó végleg feladta a reményt, hogy bármi értékelhető kerül ki a banda kezei közül, ám a meglepetés nem maradt el. Persze nem műfaj újraértelmezésre kell gondolni, csak sikerült kilábalniuk a breakdown mániából, és visszatérni az eredetileg elképzelt hangzáshoz, mind zeneileg, mind megszólalásilag. Nem akarják rendszeresen kiszúrni a szemünket olcsó basszuskiemelésekkel, vagy sokáig előkészített kiállásokkal, egyszerűen csak végigtekerik a rendelkezésükre álló időt, majd meghajolnak, és viszlátot intenek. Ez semmivel sem több, mint amennyit egy középszerű metalcore csapattól elvár az ember, mégis fejlődésnek tudható be az előzmények tudatában. Van itt tehát minden, amitől egy újszülött metalcore rajongó valószínűleg örömtáncot jár: masszív üvöltés, ami leginkább Karl Schubach, a Misery Signals vokalistájának hangjához hasonló, átlagosnak mondható tiszta ének, okos kétgitáros riffelések, amelyek közé természetesen néha becsúszik egy-két breakdown is, illetve ehhez a zenéhez remekül passzoló géppuska-gyorsaságú dobtémák. Még egy jól sikerült lassabb tétel is felfért a lemez közepére, amelynek jelentőségét mostanában mintha elfelejtette volna a legtöbb banda, pedig hangulatilag is sokat hozzá tud tenni a lemez értékéhez amellett, hogy a „beérési ideje” is csökken az albumnak. Az üresjáratok ezzel együtt is végigkísérik a Make Amendset és sajnos egy olyan dal sem került fel rá a lassú nótán kívül, amely önmagában el tudná vinni a hátán ezt a teljesen közepes produkciót.

Az átlagos teljesítmény ellenére mégis pozitívan csalódhat az, aki a The Shadow Line után nem várt már semmit a bandától, mert a Make Amends egy fejlődőképes együttesről tesz tanúbizonyságot, akik ha le is ragadtak a metalcore paneleknél, azokból mégis kihozták, amit lehetett. Ha ehhez Erich kiválása kellett, nem fogunk bánkódni, hiszen nemrégiben tartottak egy Alove For Enemies reunion bulit, aminek remélhetőleg egyenes következménye lesz az új nagylemez. Akinek tehát nincs még elege az ugyanolyan hangzású dallamos metalcore-ból, azok bátran tegyenek próbát az albummal, de csodát semmiképp se várjanak tőle, mert innen még bőven van hova fejlődni.

5/10