Jesu – Lifeline (EP)

A gyors muzsikák egyik alapművévé avanzsálódott Scumon való közreműködése idején még csak 16 (!) éves Justin első megmozdulása, a Final ’82-ben kezdte bontogatni szárnyait, ám azóta egy szakajtónyi projekt bizonyítja, hogy emberünk nem pihen a babérjain, s nem ismer tréfát, ha a zenei horizont folyamatos tágításáról van szó. God, Ice, Curse Of the Golden Vampire, a hiphop-os Techno Animal, Head Of David, Fall of Because; mind-mind a keze nyomát viselő, nem egyszerűen kategorizálható projekt, melyek felfedezése, megismerése nem mindennapi élményt rejthet. Emellett a Knuttól az Agoraphobic Nosebleed-ig, valamint a Panterától az Isis-ig terjed azon előadók impozáns listája, kiknek egy-egy szerzeményét mixelte át. Rátérve a Godflesh lassú, kínzó, rideg és teljesen egyéni arculatánál sokkal lágyabb világot képviselő Jesu-ra; a formáció révén hősünk igencsak aktív évet zárhatott tavaly; hisz kiadványai mennyiségével a lehető legjobban prezentálta milyen is az, ha egy kreatív figurát istenigazából elönt az ihlet. Nem elég, hogy februárban napvilágot látott a Conqueror című várva-várt második nagylemez, még az októberi, tulajdonképp eddig kiadatlan felvételeket tartalmazó Pale Sketches is e titulussal vonult be a fiatalember diszkográfiájába. Ugyancsak októberi kiadási dátummal lett jegyezve a Lifeline kislemez, míg az ambient Eluviummal közös split júliusi, a Sun Down / Sun Rise EP megjelenése pedig áprilisra datálható. S még mielőtt bárki a minőség kontra mennyiség problematikáját kezdené feszegetni a sok kiadvány kapcsán, le kell szögeznem, a fiatalember nem adott még ki fércmunkát kezei közül a haladó, gondolkodó muzsikák égisze alatt, bár önmagához mérten van azért némi hullámzás.

A temérdek zene kapcsán néhányan már hangot adtak abbéli aggályaiknak, hogy fennáll egy ismételt idegösszeroppanás lehetősége a Broadrick-családfában, ám meg kell hagyni, a Godflesh-nél sokkal nyugodtabb, valahol feszültség-mentesebb Jesu dalokat hallgatva ezt nehéz elképzelni. A hipnotikus, lassú, és hol programozott, hol élő dobokra érkező monoton drone doom illetve ambient post-rock riffek egy teljesen más világba képesek átrántani, ahol ritkán kerekedik fenyegető hangulat – még leginkább a monstre két dalos, negyven perces Heart Ache kislemez idején lehetett ezt rájuk fogni. A nyitó címadó egyszerűen szép elszállásai, s lágy, fátyolszerű csordogálásai engem a Conqueror trackjeire emlékeztetnek, a pulzáló gitárfüggöny Justin lágy, éteri énekével kiegészülve a szürke, koszos és ébredező iparvilág első fénysugarát jeleníti meg lelki szemeim előtt (elég csak az első három képre egy pillantást vetni itt). Emellett még némi elektronika is hozzájárul a meleg soundba burkolt andalító muzsika teljessé tételéhez, bár kevesebb, mint a Pale Sketches-en. Az erőteljes aura szabadon játszadozik érzéseiddel és hangulatoddal, a You Wear Their Masks fel-felerősödő riffjei egy fokkal kiábrándultabban ölelnek körül, akárcsak a jelzésértékű címmel ellátott End Of The Road-ban, amellett, hogy nagyon messzire utaztatnak. A Storm Comin’ On pedig a Swans-díva Jarboe vendégszereplése okán említendő meg; s itt hallható a self-titled nagylemeztől kezdve fel-felbukkanó Prong dobos Ted Parsons és Diarmuid Dalton basszer játéka is. A dal, bár három társa mellől nem lóg ki, mégis remekül színesít a női ének széles spektrumát alkalmazva. A Jarboe-val közös munka azonban ennyivel nem fejeződött be, a The End Records színeiben egy közös lemez várható, melyhez a J2 nevet választották, borítékolható, hogy az is minden ízében különleges hallgatnivaló lesz.

A Jesu negyedik (ha a közönségkedvenc Silvert is számolom) kislemeze ismét igényes és egyedi zenét rejt, érdemes benn (s a fentebb említettek teljes munkásságában) elmerülni, mert nem mindennapi (s egyben nem minden napra való) élménnyel gazdagíthatja azokat, akik vállalkoznak az utazásra. Igazán nehéz eldöntenem, melyik Jesu kiadványt válasszam a legerősebbnek a 2007-es termésből, de ez a négy dal nálam benn lenne az első háromban. 8/10.