Iszapban lebegve – a Kylesa letisztulási folyamatának újabb állomása!

A Kylesa a maga nemében egy rendkívül különleges zenekar. Márcsak azért is, mert sludge banda létükre egy csaj van a gitáros-énekes poszton, mindezek tetejében két dobossal nyomulnak. Savannah elsőszámú bandája (természetesen a Baroness, a Black Tusk és megannyi remek zenekar mellett) rengeteg változáson ment keresztül 2001-es alakulása óta, albumról-albumra igyekeztek tökéletesíteni a hangzásukat, ezen útkeresés/fejlődési kényszer legújabb megállója lett az Exhausting Fire.

A Kylesa a korai években a Mastodon kedvenc turnépartnere volt, talán az ő zenéjükben bekövetkezett letisztulással lehet leginkább párhuzamot vonni és egyszerűen szemléltetni a szóban forgó hanganyagon tetten érhető változást. A vad sludge zúzások helyét fokozatosan átvette a pszichedelikusabb irányvonal, ami talán nem is lehet meglepő a rajongók számára, ezen folyamat az előző albumokon végig nyomon követhető. Minden eddiginél nagyobb részét vette ki az énektémákból Laura Pleasants, kicsit talán háttérbe is szorítva Philip Cope énekes/gitárost. Igazából ettől talán még egyedibb lett az összkép, bár sokaknak hiányozhat majd a nyers/üvöltősebb vonal, ugyanis az szinte nyomtalanul felszívódott. Szerencsére ének szempontjából nem estek abba a hibába, hogy túlvállalják magukat, aztán élőben szenvedjenek vele (Mastodon köhm-köhm…), inkább a többnyire jól bevált, Black Sabbath által tökélyre járatott ősrégi módszert alkalmazzák, ha van egy pofás riffjük, általában az énektémák is követik annak dallamvezetését, elkerülve a felesleges komplikációkat. Egyikük sem egy nagy hangszálakrobata, ezt le kell szögezni, sokszor egyébként a Sonic Youth-os Kim Gordon-Thurston Moore párost elevenítik fel minimális, de baromi hatásos  vokáltémáikkal, valamint néhány megoldás határozottan meg is idézi a kult grunge négyes zenéjét. Az albumon végigvonul egy lebegős/éteri hangulat, nagyon ügyesen bántak az effektekkel, de súlyosabb témákból is akad, nagyjából fele-fele arányban elosztva. Mintha most kicsit mélyebbre ástak volna gyökereikben, a Shaping the Southern Sky például egy akkora Black Sabbath dal lehetne, hogy csak na, ebből kiindulva a lemez egyik legjobbja is. Nem is lehet a véletlen műve (a már régóta boldog-boldogtalan által játszott) a Paranoid feldolgozása bónusz gyanánt, ügyesen a saját képükre formálták a számot. Rengeteg a fogós dal, mégis rétegzett, megannyi finomsággal telepakolt lemez lett az Exhausting Fire, továbbra is benne van minden, amitől párját ritkító még mindig a Kylesa. 8/10

Ajánlott dalok: Shaping the Southern Sky, Crusher, Falling