Isten Háta Mögött – Ű

folder

Tracklist:

1. Hídavatás
2. Alig akarom
3. Várj, amíg felkel majd a nép
4. Áttelelés
5. Sakter-metszés
6. Szerető
7. A leányzó fekvése
8. Mindenki áll

Hossz: 39:57

Megjelenés: 2010. december 15.

Kiadó: EMI

Webcím: Ugrás a weboldalra

Sokszor emlegetett klisé, hogy bizony nem könnyű itthon sikeresnek lenni. Bár korántsem folyik ránk az összes csapból, az Isten Háta Mögött hazai szinten azért mégis csak egy sikeresnek, de legalábbis elismertnek mondható zenekar. Lemezeiket a legkülönfélébb stílusok rajongói hallgatják élvezettel, koncertjeikre egyre többen járnak, a közönség énekli a szövegeket, megőrül, ráadást követel. Álmodhat ennél többről magyar zenekar? Ami azt illeti, igen!

Amikor 2008-ban, egy azóta remeknek bizonyult tagcsere után megjelent a vízválasztó jelentőségű Kényelmetlen lemez, érezhető volt, hogy a zenekar szintet lépett, és elkezdett igazán jó, működő dalokat írni, megtanult bánni saját eszközeivel, és ezáltal egy olyan fantasztikus dupla korongot raktak le az asztalra, hogy már akkor sejthető volt, hogy innen kegyetlen nehéz lesz az út tovább. Kétség sem fér hozzá, hogy a srácok megjárták a hadak útját a lemezzel, számtalan klub- és fesztiválkoncerten, valamint az MR2 Akusztik sorozatának keretein belül is bizonyították a dalok működőképességét, miközben a védjegyükké vált improvizatív őrület sem maradt ki az élő repertoárból. Egy hosszabb csendes időszak lezárásaképpen Bokros Csaba gitáros távozása hozta vissza őket a köztudatba, bár Sándor Dániel (Esclin Syndo) csatasorba állítása talán még ennél is meglepőbb fordulatként hatott. Sokan azonnal az IHM metálos vonalának elhalásától, a direkt rádiócentrikusságtól való félelmüknek adtak hangot, ami részben érthető is, hiszen a zenekar keményebb vonalát erősítő gitáros helyére egy billentyűs / sampleres érkezett, aki azért nem rest gitárt ragadni a kezébe, ha élő performanszról van szó.

Nem sok időnk volt találgatásra, hiszen az album előfutáraként bemutatott Közkút agyonvágta a hithű metálosok utolsó reményfoszlányát is – érdemes elolvasni kapcsolódó hírünk hozzászólásait, meglepően sokszínűek. Ha jobban belegondolunk, három év után előbújni a stúdióból egy mindenféle gitárjátékot nélkülöző, vegytiszta (és egyébként hibátlan) electropop dallal, ami aztán végül nincs is rajta az albumon, őrjítően pofátlan és üdítően zseniális húzás egyszerre – és pont ezért a hazai zenei élet egyik legszerethetőbb jelensége az Isten Háta Mögött. Mert egyszerűen meg merik csinálni, és jól áll nekik. És azt hiszem, pont ezt szeretem az Ű-ben. Nagyon féltem tőle, hogy sokkal „kényelmetlenebb” lesz az új IHM anyag, mint az etalon státuszba lépett 2008-as, de szerencsére nyoma sincs izzadtságszagnak, Palikáék az általuk létrehozott szint megugrása helyett új mérce felállítását választották. Megint. Nem elkurvulás ez, hanem haladás a korral. Persze, először szokatlan az egész, hiszen eddig nem tapasztalt bátorsággal, és főleg hozzáértéssel nyúlnak olyan új zenei megoldásokhoz, hangszerelési technikákhoz, amiket elsőre valóban nehéz egy összefüggő egészként megemészteni. Bár lényegesen tömörebb, dalközpontúbb és sallangmentesebb lett az Ű, mint bármelyik korábbi lemezük, mégis ez igényli a legtöbb figyelmet, hogy végül megadja magát.

Tökéletes kezdőnótaként funkcionál a Hídavatás, ami értelmezhető egyfajta seregszemleként is – először beijeszt egy kis electro-val, majd jönnek a vonósok, érkezik a szintiszőnyeg, beszállnak a megszokott hangszerek, és végül a csúcsponton kinyílik a dal, megjön a lendület, elindul az album. Az Alig akarom meghozza az első súlyosabb riffeket is, és innentől már panaszra semmi ok, mindenki megkapja, amit akar. Hatalmas előrelépés minden eddigi kiadványhoz képest, hogy a zenekarnak egyre kevésbé van szüksége grandiózus témahalmazokra, nagy megfejtésekre egy hangulat átadásához. Sokkal konkrétabb minden zenei üzenet, elő lehet venni egy-egy nótát is magában, ha éppen úgy kívánja az ember, mert végre minden szerzeménynek egyénisége, arca van. Például remekül idézi meg borongós basszustémáival a Rosenkreutz-kori IHM világát a Sakter-metszés, de van ám itt laza, lendületes rockzene is a Szerető zakatolós riffjei által. Mint a jó dolgoknak általában, az Ű-nek is a vége a legjobb, hiszen A leányzó fekvése címmel kapunk egy fantasztikus lírai(?) dalt, ami kiváló arányérzékkel egyensúlyoz a klasszikus tábortűzi sémák, a modern rock, és a kőprofi elektronikus megoldások határán. Lezárásképpen megérkezik személyes kedvencem, a Mindenki áll, aminek hatalmas refrénjében Palika sokadjára is leénekli a csillagokat az égről.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=YEKP5MkVwm4

Jó dalok, ügyes megoldások, rejtett finomságok tehát vannak, sőt, ezekkel van tele az egész új anyag, és mindezek meg is szólalnak rendesen. Nem annyira vaskosan, és harapósan, mint az agyondicsért Kényelmetlen lemez esetében, de nem is állna jól az Ű-nek, ha harapni akarna. Így jó ez, ahogy van. Ami pedig magát a zenekart illeti, igen is álmodjanak többről, kísérletezzenek tovább, és bátran jöjjön még több Közkút, ha ez a siker ára. Az új album bebizonyította, hogy nem szabad itt megállni, ezt a zenét mindenkinek ismernie kell.

9/10

(A képeket az A38 galériájából loptuk.)