Ion Dissonance – Minus The Herd

Az egyik legfontosabb, s elsőre leginkább szembetűnő változás a harmadik albumához érkezett montreali Ion Dissonance kapcsán, hogy Gabriel McCaughry (Gab357) énekes elhagyta a csapatot, hogy Strychnine néven depresszív rapet nyomhasson a Crimson Syndicate-ben, a The Aftermath fedőnevet viselő Despised Iconos Alex Iconnal karöltve. Érdekes váltás, bár az öntörvényű frontember mindig is az ismeretlent, a kihívást kutatta, (egy Unquintessence nevű black metal csapatban is énekelt az ID előtt), így annyira nem meglepő. A vízválasztónak tekintett harmadik albumon tehát a kísértetiesen hasonló vezetéknevű Kevin McCaughey, a csapat régi barátja vette át a szócsövet a folyamatosan új utakat kereső frontembertől, s ezzel együtt a zenében is történtek változások.

Az egyik, hogy a jéghideg, kaotikus és őrült Breathing Is Irrelevanthez, és a koszosabb hangzású, érzelem-mentesebb, s még brutálisabb Solace-hez képest jócskán egyszerűsödött a zene. Persze semmiképp nem kell könnyen emészthető számokat várni eztán sem, pusztán annyit jelent mindez, hogy a végletekig komplex, zajos és gyors Solace vonalát (melyet nem is lehetett volna tovább fokozni) nem folytatták. A másik, hogy a számok érezhetően lassultak. Leginkább az intenzív, illetve lassabb középtempó környékén mozognak, s nincsenek tele ezernyi váltással, 60-70 témával. Ha úgy tetszik, egyszerűbb dalszerkezetekre fűzték fel a viszont még mindig meglehetősen összetett, kifacsart, matekos riffeket. Ritmustechnikai téren tanítanivaló dolgokat hallhatunk tőlük továbbra is, Jean-Francois Richard dobos brillírozik hangszerén. Most esélyük lehet rá, hogy azokat is elérjék ezzel a nagyobb kiadó által támogatott anyaggal (eddig a kis Abacus, illetve a Willowtip egyengette útjukat), akik eddig emészthetetlen zajtömegnek értékelték eddigi munkásságukat. Nincsenek az első lemez The Bud Dwyer Effectjére emlékeztető bestiális darálások, a Failure In A Process of Identifying A Dreamre hajazó hisztérikus, elementáris érzelmi töltetű szörnyek, vagy második CD-s ösztön-gyilkolások, mint az O.A.S.D. Az új album brutális, ritmikus zúzdája jobban közelít egy hardcore-os Meshuggah-hoz, mint eddig bármikor. A svédek megtervezett struktúrákba öntött stacattoi eddig is részét képezték a kanadaiak hangzásvilágának, de a jókora adagnyi kaotikus őrület, hisztérikus érzelmi töltet, ami feszítette a precíz, robotszerű kereteket, s biztosította egyéniségüket, kevésbé tapasztalható. A kontrollált káosz sokkal inkább jellemzi őket most, tudatosabb, tervezettebb, higgadtabb dalokat írtak, s míg eddig a megszerkesztettség volt nehezen tetten érhető a káoszban, ez most teljesen megcserélődött. Összeszedettebb, befogadhatóbb, emészthetőbb lett ez az anyag, bár még mindig komplex.

Az új énekes Kevin HC-sebb, egyszersmind kevésbé karakteres hangjával hozza az üvöltéseket, károgást, szavalást, a Gabriel vokalizálására jellemző vadság nincs meg benn, viszont ezekhez a dalokhoz jobban passzol az új orgánum. A The Surge erős kezdő tétel, a fentebb elmondottak leszűrhetők hallgatása közben; sok váltással, robotszerű riffekkel van teli, s egy nyújtott, károgós betéttel, de ami igazán érdekes dal, az a kettes Through Evidence. Meglehetősen furcsa, s komplex összképet mutat, annak ellenére, hogy egy Chaosphere-ízű staccato, és egy elnyújtottan lebegő gitárhang kitartásával váltakozik, de ritmusilag olyan érdekes, páratlan leütésekkel van megvariálva, ami elviszi a hátán. A klipes Kneel-el abban a klisés helyzetben voltam, miszerint a myspace-en hallgatva nem tetszett, de az albumon, együtt hallgatva a többi dallal, már el kell ismernem, egy erős szerzemény. Viszont a You Shouldn’t Be Alive szinte jammelés-szerű kezdése ebben a robotszerű tolmácsolásban felettébb érdekesen hangzik, egyébként üvöltéssel és matekos riffekkel döngöl szakadéknyi mélységbe. Az Of Me…Nobody Is Safe irtózatos faltörő gitárjaival, a Void Of Conscience pedig kaotikus váltásaival gazdagítja az albumot. Eddig még nem találkoztunk ID lemezeken elektro tételekkel, így a metsző hangulatú Untitled hivatott ezen változtatni. De igazából, bármennyire is dalközpontú a CD, inkább egyvégtében esik jól az anyag, így a számok további részletes leírástól eltekintenék.

Értékelés tekintetében nehéz helyzetben vagyok, bár tetszik az anyag, el kell ismerni, okozhat csalódást is jó pár eddigi rajongójuknak. Viszont a továbblépésre több a perspektíva, hisz az eddigi kaotikus témahalmozást már nemigen lehetett volna hová kitolni.

8 / 10

www.myspace.com/iondissonance