Insane – Concord the World

Ennek magyarázatát pedig elég abban keresni, ha megnézzük, hogy az előbb említett zenekarok hogyan jöttek ki egy-egy tagcseréből, és az milyen befolyással volt a hangzásukra. Mivel mind a Superbutt, és mind a Blind Myself az itthoni színtéren már bejáratott (metal)arcokkal vette körbe magát, ezért az Insane-nek még úgy is jót tesz a Concord the World megjelenése, hogy Molnár Bálint, a banda második énekese teljesen más hangulat- és dallamvilágot hozott a zenekarba. Személy szerint remélem, hogy minél előbb hallatja a hangját saját bandájában, ám épp az Insane új EP-je világít rá arra, hogy mik azok a zenei megoldások, amik döntő részben nem rajta múltak volna, ugyanis azt már eddig is hallhattuk, hogy a basszusgitárosból vokalistává előlépő Tóth Bertalannak erőteljes orgánuma van, az egyetlen kérdés az maradt, hogy ez képes lesz-e elég izgalmasan hatni félórás terjedelemben is. Minderre maga a zenei közeg ad választ, ugyanis az Insane – fennállása során harmadszor – újradefiniálta magát, így a nu-metalból a népszerű, de karakteres rock/metalba való átlépést követően most egy olyan zenekarral állunk szemben, amely elsőként kívánja meghonosítani nálunk a For The Fallen Dreams és a Misery Signals zenei világát. Persze a szintézis korántsem tökéletes ilyen értelemben, és az előbbi két név inkább csak irányadó arra nézve, hogy a Concord the World gerincét egy modern hardcore-elemektől sem idegen metalcore-közeg teszi ki, amit hangulatos átkötések és alkalmi meglepetések kívánnak kitágítani. Ez azonban épp elég ahhoz, hogy a nyolcszámos felvétel érdemi dalai méltán jelezzék, hogy az újabb zenei változás elődeihez hasonlóan ismét előremutató hangvételű, hiszen felfogható egyfajta kultúrmissziónak is. Bár lesznek, akik még mindig modern metalként írják le az Insane zenéjét, lelkük rajta: ez nem változtat azon, hogy az egyes akkordok, dallammenetek, na meg Bertalan orgánuma (a helyenkénti akcentustól eltekintve is) az év egyik legnagyobb meglepetését hozta el. A legnagyobb kérdés nyilván a fiatalabb generáció reakciója lesz, hiszen a Parkway Drive és a Killswitch Engage szerelmesei biztosan a banda mellé állnak, de így is kérdés, hogy a részletekben meghúzódó apróságokat (gondolva itt a gazdag hangszerelésre, vagy a változatos hangulatra) mindenki képes lesz-e átélni.

Csupán pár dolog lesz, ami miatt felelősségre lehet vonni a srácokat: az egyik a bookletben használt tipográfia és külcsín, mert a Dan Mumfordra emlékeztető rajzok mellett a használt betűtípusok nem épp a legelőnyösebbek, ahogy a zenekari fotók PhotoShop-túladagolása és a háttér tükrözése sem túl szerencsés. A másik pedig a Daniele Nelli (Tasters) által véglegesített hangzáson belül az, hogy a metalcore és a metalcore-ba mártott dallamos hardcore szerelmeseinek elsőre talán szokatlan lesz Zahorán Csaba basszusjátékának jellege, mert más, nemzetközileg ismert produkciókat hallva eddig nem ilyen pengetéshez szokhattak, ám úgy gondolom, hogy ezt vétek lenne hátránynak nevezni. Így ha eltekintünk egy-egy olyan csontdallamtól vagy váltástól, amik kicsit idejemúltnak is tűnhetnek a mai felhozatalban, még így is egy olyan Insane áll előttünk, amelyik még mindig tudja, hogy mit szeretne csinálni, és épp ezért remélhetjük, hogy ez a felállás már kellően stabil marad ahhoz, hogy a Concord the World elképzeléseiből a legtöbbet lehessen kihozni. Így a pontszámom is azt kívánja tükrözni, hogy érdemes megadni a bizalmat.

8/10